Kistapolca, Szabadság utca.
További képek a Fotólistában

Kistapolca
Szabadság utca.
Az r. k. templomtól északnyugatra áll.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.10.13. 11:01
Kistapolca főutcájának közepén, az utca déli oldalán, egy néhány méter magas kiemelkedés van. A kis dombon áll a Szent Kereszt felmagasztalása titulusú római katolikus templom. Jelenleg a siklósi plébánia látja el. Az épület műemlék, copf stílusban épült, 1783-ban. A források nagyobb része (Pécsi Egyházmegye, Műemlékem.hu, Templomaink.hu, Google Earth) templomnak nevezik. Csak a Wikipédia ír kápolna megnevezést imígyen: „A kistapolcai kápolnát 1783-ban Batthyányné gróf Perényi Borbála alapíttatta egy dombocskán, amit a nép Török-dombnak nevez.”

A templom nagyjából nyugat-keleti irányú, bejárata nyugaton, szentélye keleten van. A bejárathoz felvezető (20 lépcsőfokos) lépcsősortól balra egy hölgy egész alakos szobra áll.

A szobor mibenléte nem derül ki. Ráírva nincs semmi. Mivel a templom is dísztelen és körülötte is csak ez az egyetlen szobor: valószínűleg Máriát, Jézus anyját ábrázolja. Így is van, mert távolabb van egy nagy tábla, amely Kistapolca térképét és nevezetességeit mutatja meg. A térképen egymás mellett van a 16-os „Római kat. kápolna” és a 11-es „Mária-szobor – Statue of Virgin Mary”. Azaz a szobor Szűz Máriát formázza.

A kőszobrot rendszeresen fehérre meszelik. Mária bő ruhája csaknem a földig ér, de annyi látszik, hogy mezítláb van.

[Ki lehetett az 1783-as templomalapító „Batthyányné gróf Perényi Borbála”? A Perényiek nem voltak grófok „csak” bárók. 1590 körül kaptak bárói rangot. A Batthyány család sok tagja viszont gróf volt. Perényi Borbála több volt, de csak egyetlen, aki egy Batthyányhoz ment férjhez. Éspedig a Perényi Lászlónak és az Andrássy Klárának a leánya Perényi Borbála, aki 1743. szeptember 30-án született (elhunytának ideje 1790-1798 közötti, nem pontosan ismert, 47-55 évet élt). Az ő férje volt gróf Batthyány Fülöp (1735-1795). A Batthyányak voltak Kistapolca (és a környék) földesurai. Így lett Borbála: gróf Batthyány Fülöpné született báró Perényi Borbála. Avagy rövidebben: Batthyányné gróf Perényi Borbála. A bárói címet örökölhette a leány, de önmagában gróf (grófnő) nem lehetett. A házassággal viszont grófné lett.]
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kistapolca#Nevezetess%C3%A9gei
http://muemlekem.hu/muemlek/show/1451
Batthyány Fülöp:
https://www.geni.com/people/F%C3%BCl%C3%B6p-Batthy%C3%A1ny-de-N%C3%A9met%C3%BAjv%C3%A1r/6000000015226986681
Perényi Borbála:
https://www.geni.com/people/Borb%C3%A1la-Per%C3%A9nyi-de-Per%C3%A9ny/6000000015226975582

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Kistapolca
Feltöltő
Azonosító
327425
Feltöltve
2018.10.13. 10:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.13. 10:49

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Kistapolca
Feltöltő
Azonosító
327426
Feltöltve
2018.10.13. 10:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/400 • ISO100

327427
Feltöltve
2018.10.13. 10:50

Keszthelyi Sándor 18.10.13. 10:50

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Kistapolca
Feltöltő
Azonosító
327428
Feltöltve
2018.10.13. 10:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.13. 10:50

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Kistapolca
Feltöltő
Azonosító
327429
Feltöltve
2018.10.13. 10:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.13. 10:51

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Kistapolca
Feltöltő
Azonosító
327430

327431
Feltöltve
2018.10.13. 10:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • ISO100

327432
Feltöltve
2018.10.13. 10:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.13. 10:52

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Kistapolca
Feltöltő
Azonosító
327433
Feltöltve
2018.10.13. 10:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.13. 10:52

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Kistapolca
Feltöltő
Azonosító
327434

Adalék vagy máshol

"Szűz Mária" c. alkotás fotói

Település
Kistapolca
Feltöltő
Azonosító
327435
Feltöltve
2018.10.13. 10:52
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.10.13. 10:52
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.10.13. 11:01
Keszthelyi Sándor publikálta "Szűz Mária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.