Budapest, VIII. kerület, Múzeum krt. 6-8.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
VIII. kerület, Múzeum krt. 6-8.
A Trefort kertben, a volt orvosi épület előtt áll.

Felállítás1904. június 5.

Czigler Győző (építész, közreműködő)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Göröntsér Vera
2009.01.22. 10:20
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem mai, Múzeum körúti campusa a legrégebbi ilyen jellegű együttes a Belvárosban. Az egyes épületeket nagynevű építészek tervezték, de eredetileg más intézmény részére.

Azt hiszem, a Trefort kert még napjainkban is fogalom, pedig a Tudományegyetem nagy része már a budai oldalon kapott elhelyezést. Története összetett, a nevét alapítójáról kapta.
Trefort Ágostont (1817 – 1888) pályája csúcsán, 1872-ben vallás- és közoktatásügyi miniszterré nevezték ki. Munkássága során nagy súlyt fektetett a felsőoktatási intézmények fejlesztésére is. Erre az időszakra tehető, amikor az akkor már százéves Budapesti Műszaki Egyetem (BME) állandó épületegyüttest kapott itt. Változás körülbelül 20 év múlva - már Trefort halála után - történt, akkor költözhetett ebbe a campusba a Budapesti Tudományegyetem, igaz, egy ideig /a háború után/ osztozva az Orvostudományi egyetemmel, ill. néhány tanszékkel.

A komoly tekintetű, elhivatott reformerről, publicistáról, miniszterről a Békés megyei Levéltár honlapján található cikkben: http://www.bekes-archiv.hu/id-464-trefort_agoston.html
További információk a Wikipédia szócikkében: http://hu.wikipedia.org/wiki/Trefort_%C3%81goston

Technikai adatok:
Kb. 180 cm kő talpazat, 210 cm magas álló bronzalak, íráscsomóval.
Felirat: 'TREFORT'
További linkek
A Trefort-kert más szemmel, a Táj-kert bejegyzésében (2009. július 12.): http://taj-kert.blog.hu/2009/07/12/vendegsegben_a_bolcseszeknel_a_trefort_kert
Schmidt Ádám
2010.10.03. 20:04
„Egyszerű talapzaton áll Trefort egész bronz-alakja, egyszerű öltözetben, födetlen fővel, értelemtől és a lélek belső tüzétől életteljes arczczal, bal kezében iratcsomót tartva, jobb kezét keresetlen, könnyed mozdulattal nadrágja zsebéhez értetve. így néz azokra az épületekre, melyeket ő emelt a magyar mívelődésnek.” - Vasárnapi újság, 24.sz. 1904 (51. évfolyam) -

1904. VI. 5.-én adták át
Dóra
2011.10.11. 21:50
Az Új Idők című lap 1903.IX.12.számában megjelent cikk szerint a Természettudományi Társulat Kis Józsefet bízta meg a szobor elkészítésével. A bíráló bizottság tagjai: Stróbl Alajos szobrász, Bartha Vince műegyetemi tanár és Czigler győző építész, aki a talapzatot készítette. A szobrot kiváló alkotásnak ítélték, leleplezésére 1904-ben került sor.

Neszták Béla készítette a műlapot

Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai
Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

"Trefort Ágoston" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss JózsefCzigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
109847
Feltöltve
2012.04.26. 12:46
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ38/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.26. 12:46

"Trefort Ágoston" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss JózsefCzigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
109848
Feltöltve
2012.04.26. 12:47
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ40/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.26. 12:47

"Trefort Ágoston" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss JózsefCzigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
109849
Feltöltve
2012.04.26. 12:47
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ48/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.26. 12:47

"Trefort Ágoston" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss JózsefCzigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
109850
Feltöltve
2012.04.26. 12:48
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.26. 12:48

"Trefort Ágoston" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss JózsefCzigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
109851
Feltöltve
2012.04.26. 12:48
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ48/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.26. 12:48

"Trefort Ágoston" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss JózsefCzigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
109855
Feltöltve
2012.04.26. 12:52
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ47/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.26. 12:52

"Trefort Ágoston" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss JózsefCzigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
109852
Feltöltve
2012.04.26. 12:49
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ50/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.26. 12:49

"Trefort Ágoston" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss JózsefCzigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
109853
Feltöltve
2012.04.26. 12:50
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ49/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.26. 12:50

"Trefort Ágoston" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss JózsefCzigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
109854
Feltöltve
2012.04.26. 12:50
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ40/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.04.26. 12:50

"Trefort Ágoston" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss JózsefCzigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
13309
Feltöltve
2009.01.18. 16:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.01.18. 16:17

13308
Feltöltve
2009.01.18. 16:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.01.18. 16:16

"Trefort Ágoston" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss JózsefCzigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96642
Feltöltve
2011.10.11. 21:40
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix AX200
ƒ360/100 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dóra 11.10.11. 21:40

"Trefort Ágoston" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss JózsefCzigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
62136
Feltöltve
2010.07.29. 17:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ41/10 • 1/80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.07.29. 17:31

"Trefort Ágoston" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss JózsefCzigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
62137
Feltöltve
2010.07.29. 17:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A630
ƒ40/10 • 1/100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 10.07.29. 17:32

"Trefort Ágoston" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss JózsefCzigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
234806
Feltöltve
2016.03.18. 14:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/750 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.18. 14:21

"Trefort Ágoston" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss JózsefCzigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
234808
Feltöltve
2016.03.18. 14:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/500 • ISO100

234809
Feltöltve
2016.03.18. 14:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.18. 14:22

"Trefort Ágoston" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss JózsefCzigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
234807
Feltöltve
2016.03.18. 14:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/550 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.18. 14:21

"Trefort Ágoston" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss JózsefCzigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
234805
Feltöltve
2016.03.18. 14:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 16.03.18. 14:20

Archív fotók

"Trefort Ágoston" c. alkotás fotói

Alkotó
Kiss JózsefCzigler Győző (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
13310
Feltöltve
2009.01.18. 16:17
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.01.18. 16:17
Archív felvétel
Összesen 20 fotó

Műlap története

22.02.24. 10:58
A "Trefort Ágoston" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.11.09. 07:43
Megérintettem a "Trefort Ágoston" alkotást
21.09.21. 07:51
Megérintettem a "Trefort Ágoston" alkotást
21.01.12. 10:08
Megérintettem a "Trefort Ágoston" alkotást
20.11.10. 08:03
Megérintettem a "Trefort Ágoston" alkotást
20.09.08. 08:15
Megérintettem a "Trefort Ágoston" alkotást
20.01.06. 09:13
Megérintettem a "Trefort Ágoston" alkotást
18.10.29. 16:46
Megérintettem a "Trefort Ágoston" alkotást
18.09.13. 10:28
Megérintettem a "Trefort Ágoston" alkotást
17.07.05. 15:46
Megérintettem a "Trefort Ágoston" alkotást
16.12.19. 08:33
Megérintettem a "Trefort Ágoston" alkotást
16.10.19. 08:59
Megérintettem a "Trefort Ágoston" alkotást
16.06.13. 07:35
Megérintettem a "Trefort Ágoston" alkotást
16.03.18. 14:22
1 új fotót töltöttem a "Trefort Ágoston" műlaphoz
16.03.18. 14:21
1 új fotót töltöttem a "Trefort Ágoston" műlaphoz
16.03.18. 14:20
1 új fotót töltöttem a "Trefort Ágoston" műlaphoz
15.04.13. 12:13
Megérintettem a "Trefort Ágoston" alkotást
13.02.21. 15:09
A "Trefort Ágoston" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.04.25. 10:05
A "Trefort Ágoston" műlap gondozása átadásra kerültGöröntsér Vera tagunknak
11.10.11. 21:40
1 új fotót töltöttem a "Trefort Ágoston" műlaphoz
10.07.29. 17:32
1 új fotót töltöttem a "Trefort Ágoston" műlaphoz
10.07.29. 17:31
1 új fotót töltöttem a "Trefort Ágoston" műlaphoz
09.01.22. 10:20
Göröntsér Vera publikálta "Trefort Ágoston" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.