Figurális fali plasztikák III.

Százhalombatta, Csokonai Vitéz Mihály u. 50.
Archív képek

Százhalombatta
Csokonai Vitéz Mihály u. 50.
Napsugár Óvoda udvarában lévő hátsó épületeken találhatóak

Felállítás1973

Thury Levente (keramikus)

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Szapet
2018.10.11. 00:06
Aki keres, az talál – szól a mondás. Én igazából teljesen más alkotást kerestem a százhalombattai óvodában és eme kincsekre akadtam. Vagyishogy nem én…

Napokkal ezelőtt elkezdtem kutatni egy műalkotás után, ebből kifolyólag felvettem a kapcsolatot százhalombattai ismerőseinkkel, akiknél szintén óvodába jár már a nagyobbik gyermek. Ők még nem ismerték a „köztérkép-ezős” hobbimat és szerintem kicsit tágra nyílt szemekkel olvasták az üzeneteimet, hogy miről is lenne szó, mibe is szeretném őket bevonni.

Hétfő kora reggel érkezett is tőlük a válasz, hogy amit keresek az sajnos nem ott van. Kicsit elszomorodtam, de rögtön gondoltam, ha itt nincs, akkor máshol van, kutatok tovább.

Pár másodperc elteltével jött a következő üzenet: „Küldök majd 2 képet, hogy mi van a mi ovink falán”. És akkor érkezett kettő fénykép…

Ettől kezdve felgyorsultak az események, felvettem a kapcsolatot az óvodával, akik szinte azonnal vissza is jeleztek, hogy semmi akadálya nincsen részükről a fotózásnak.
Az óvodában nagyon kedvesen fogadott Mankó Éva intézményvezető-helyettes, akinek kíséretében megtekinthettem és végigfotózhattam az alkotásokat. Az udvar hátsó részében található épületeken 6 darab színes figurális fali plasztika található az épületekből az udvarra kivezető ovis csoportok ajtajai mellett. Mindegyik alkotás középpontjában más-más figura van ábrázolva.

Az utolsó fénykép elkészülte után feltettem kísérőmnek a kérdést, hogy melyik alkotást választaná a műlap borítóképének. Ő szinte gondolkodás nélkül egyből az elefántra szavazott. Amikor visszakérdeztem, hogy miért, egyszerű választ kaptam:

"Az óvodának a másik neve: Elefántos Óvoda" - és közben már mutatott is az udvar távoli sarkában álló elefántszoborra.

Vajon kell ennél több magyarázat? Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik... - próbáltam finoman leírni a reakciómat - egyszóval pillanatra lefagytam, majd gyermeki öröm formálódott arcomon. Körülbelül annyit tudtam mondani: Naná, hogy érdekel! És már indultunk is az udvar túlsó felére. (de ez már egy másik műlapra tartozik…)

Hálás köszönettel tartozom százhalombattai barátainknak , a Napsugár óvoda vezetőségénék, mind a fotózás engedélyezése, mind a pozitív és kedves hozzáállásuk végett.
Források:
Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III.: https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch34s54.html

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Figurális fali plasztikák III." c. alkotás fotói

Alkotó
Thury Levente (keramikus)
Település
Százhalombatta
Feltöltő
Azonosító
327122
Feltöltve
2018.10.10. 23:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ63/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.10.10. 23:29

327123

327124

327125

327127
Feltöltve
2018.10.10. 23:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ63/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.10.10. 23:30

"Figurális fali plasztikák III." c. alkotás fotói

Alkotó
Thury Levente (keramikus)
Település
Százhalombatta
Feltöltő
Azonosító
327126
Feltöltve
2018.10.10. 23:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ63/10 • 1/320 • ISO200

327133

327128

327130
Feltöltve
2018.10.10. 23:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO200

327129
Feltöltve
2018.10.10. 23:30
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ63/10 • 1/1250 • ISO200

327131

327132

Archív fotók

"Figurális fali plasztikák III." c. alkotás fotói

Alkotó
Thury Levente (keramikus)
Település
Százhalombatta
Feltöltő
Azonosító
386363
Forrás
Művészet, 1970 (11. évfolyam, 5. szám)
Évszám
1970
Feltöltve
2019.12.03. 16:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 19.12.03. 16:05
1970, Archív felvétel

386364

Összesen 14 fotó

Műlap története

19.12.03. 16:05
2 új fotót töltöttem a "Figurális fali plasztikák III." műlaphoz
18.10.11. 00:06
Szapet publikálta "Figurális fali plasztikák III." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.