Millenniumi emlékkereszt

Győr, Külső Bácsai út 45.

Alternatív, helyi címek:Emlékkereszt

Győr
Külső Bácsai út 45.
Nagyboldogasszony Templom előtti tér

Felállítás2001. augusztus 12.

Lebó Ferenc (tervező)
Simon László (fafaragó)

Dr. Pinczés Sándor
2018.10.10. 16:40
"2000-ben a magyar kereszténység felvételének 1000. évfordulója és Krisztus születésének 2000. évfordulója méltó megünnepléséhez kapcsolódóan ... Győr-Moson-Sopron megyében a Millennium évében 162 keresztet állítottak a települések."
A nagy számra való tekintettel a keresztek állítása több éven keresztül húzódott, ezért - illően pontosan jelezve - bár a kiemelt év 2000. év volt, mivel nem lehetett minden keresztet ebben az évben fölállítani, a konkrét kereszten - esetleg a szemlélőnek furcsán hatva - a fölállítás évét jelölték.
A kereszt kiemelkedő helyen áll, bizonyos szögekből szépen harmonizál a Nagyboldogasszony templommal.
Források:
http://www.datanet.hu/mdf/frakcio/medgyasszay/kereszt.html

Cím alapján hasonló

"Millenniumi emlékkereszt" c. alkotás fotói

Alkotók
Lebó Ferenc (tervező)Simon László (fafaragó)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
327018
Feltöltve
2018.10.10. 16:20
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ32/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.10. 16:20

"Millenniumi emlékkereszt" c. alkotás fotói

Alkotók
Lebó Ferenc (tervező)Simon László (fafaragó)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
327019
Feltöltve
2018.10.10. 16:20
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

327020
Feltöltve
2018.10.10. 16:20
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/250 • ISO80

327021
Feltöltve
2018.10.10. 16:20
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ52/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.10. 16:20

"Millenniumi emlékkereszt" c. alkotás fotói

Alkotók
Lebó Ferenc (tervező)Simon László (fafaragó)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
327023
Feltöltve
2018.10.10. 16:21
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.10. 16:21

"Millenniumi emlékkereszt" c. alkotás fotói

Alkotók
Lebó Ferenc (tervező)Simon László (fafaragó)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
327024
Feltöltve
2018.10.10. 16:21
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ56/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.10. 16:21

"Millenniumi emlékkereszt" c. alkotás fotói

Alkotók
Lebó Ferenc (tervező)Simon László (fafaragó)
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
327025
Feltöltve
2018.10.10. 16:37
EXIF információk...
Panasonic / DC-FZ82
ƒ36/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.10. 16:37
Összesen 7 fotó

Műlap története

18.10.10. 16:40
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Millenniumi emlékkereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.