Budapest, XIII. kerület, Göncz Árpád Városközpont, Árpád híd pesti hídfője/Váci út

Alternatív, helyi címek:Nézőpont

Budapest
XIII. kerület, Göncz Árpád Városközpont, Árpád híd pesti hídfője/Váci út
Árpád hídi metróállomás északi, Duna felőli kijáratánál.

Felállítás2018. október 5.

Göröntsér Vera
2018.10.04. 17:46
Ha belegondolok, már több, mint másfél éve (t.k. két éve) jegyzem, várom ezt az alkotást. Egy kiemelkedő személyiség szobra, aminek állítását szűkebb pátriámban tervezték. Már 2016. szeptemberében elért a hír, amikor a kerületben egy városrészt róla neveztek el. A szobor felállításának időpontja egyben Göncz Árpád halálának 3. évfordulójára esik. A meghívóban olvasom: "A kerület Göncz Árpád szellemiségét, az emberekről, a világról alkotott nézetét, életútját követendő példának tekinti. Az egykori köztársasági elnök a legmagasabb méltóságában is közember maradt... "

Az alkotás meghívásos pályázat eredményeként született. Az alternatív címnél jelzett "Nézőpont" az alkotó által adott cím, egyben benyújtott pályázatának címe. A kompozíció célja Göncz Árpád személyisége, egyben az ismert államférfi megmutatása... annak tudatában, hogy a múló idővel "nagyjaink" megítélése, a megemlékezés módja is változik. Az írót-államfőt jellegzetes környezet veszi körül. Nem a középpontban látjuk, inkább a háttérben, mégis kiemelkedik környezetéből. Alakját a magyar táj fogja körbe, aminek elemei könyvek formájában jelennek meg a szemlélő előtt. A szellemi és a fizikai közeg ábrázolása egybeolvad.
A főalak figyelmes szemlélőként a kompozíció mélyén áll. Megformálása sajátos, teste lényegében inkább dombormű, ami a felső résznél viszont szoborrá teljesedik ki.

Göncz Árpád (1922–2015) író, műfordító és politikus, 1990 és 2000 között, vagyis két ciklus alatt köztársasági elnök. Ismert közéleti emberként sok mindent tudhatunk róla, mindent azonban lehetetlen. Az idő múlásával mégis jó felidézni, ismételni. A nevét viselő alapítvány honlapja minden információt tartalmaz róla.
Életrajza: http://www.gonczarpad.hu/goncz-arpad-elete/eletrajz// & http://www.gonczarpad.hu/goncz_arpad_eletrajza
Művei, műfordításai: http://www.gonczarpad.hu/goncz-mu/_goncz_arpad_muvei/ http://www.gonczarpad.hu/_goncz_arpad_muforditasai/
Érdekes olvasni a Beszélőben megjelent, vele készített interjúk egy válogatását: http://www.gonczarpad.hu/beszelo

Érzésem szerint jellegzetes megfogalmazású, a megformált szobor szellemiségével összhangban lévő idézetet találtam tőle/önmagáról, közéleti szerepvállalásáról: „Erkölcsi és politikai késztetést éreztem, hogy „plebejus” államfő legyek, aki a magyar politikai élet színpadára képes visszahozni a mosolyt, - mert anélkül nemcsak politizálni, hanem élni sem lehet -, aki minden döntésénél mindkét fél, kormány és ellenzék szempontjait figyelembe veszi, akinek nemcsak tiszte, de kötelessége is az egyensúly őrzése, a mérséklet, a politikai jó modor meghatározása.”

Ma nagy szerencsém volt, amikor az Árpád híd felé jártamban a szobrot már állni láthattam, igaz, az utolsó simítások még folytak. Találkozhattam azonban a szobrásznővel, akitől nagyon sok információt kaptam.
Terveim szerint holnap új képeket, lehetőleg új híreket hozok az avatás eseményeiről.
---
A terv szerinti fényképek már délelőtt óta láthatók. A színes beszámolóval János megelőzött, az avatás további részleteiről a sajtóban lehet tájékozódni. Szerencsére a számunkra fontos információk már a lapon szerepelnek. A szobor állítója, a 13. kerületi önkormányzata hivatalosan kiadott sajtóanyaga az adalékoknál található linken elérhető.
Mégis, tudósítás... közvetlen az ünnepségről: József Attila, A hetedik című versét Papp János színművész szavalta el https://www.youtube.com/watch?v=nh_v6JpDJk8
Az avatáson Bródy János, itt Koncz Zsuzsa énekel (kis történelem hamisítás): Ha én rózsa volnék https://www.youtube.com/watch?v=ZAGr_U-c-QQ
Források:
http://www.media13.hu/hirnok%20pdf/hirnok_2017_05.pdf
Meghívó és szövegmelléklete
Személyes beszélgetés az alkotóval.
További linkek
Sajtóanyag: https://www.kozterkep.hu/user/665/file-a8c43d6b957085709535003211aa2703.pdf

Közös gyűjteményben
Magyar írók szobrai

Cím alapján hasonló

"Göncz Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
326551
Feltöltve
2018.10.04. 15:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.10.04. 15:51

"Göncz Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
326545
Feltöltve
2018.10.04. 15:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.10.04. 15:50

"Göncz Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
326549
Feltöltve
2018.10.04. 15:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO160

326546
Feltöltve
2018.10.04. 15:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO100

326547
Feltöltve
2018.10.04. 15:50
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.10.04. 15:50

"Göncz Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
326626
Feltöltve
2018.10.05. 12:43
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.10.05. 12:43

"Göncz Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
326629
Feltöltve
2018.10.05. 12:43
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/250 • ISO100

326627
Feltöltve
2018.10.05. 12:43
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/400 • ISO100

326631
Feltöltve
2018.10.05. 12:43
Képinfó
Alkotó a képen
(Erős Apolka)
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.10.05. 12:43

"Göncz Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
326628
Feltöltve
2018.10.05. 12:43
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/125 • ISO160

326630
Feltöltve
2018.10.05. 12:43
Képinfó
Avatást látunk
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.10.05. 12:43

"Göncz Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
326550
Feltöltve
2018.10.04. 15:51
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.10.04. 15:51

"Göncz Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
449842
Feltöltve
2021.07.10. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/60 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.10. 17:44

"Göncz Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
449845
Feltöltve
2021.07.10. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 37.7mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.10. 17:44

"Göncz Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
449843
Feltöltve
2021.07.10. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • 9.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.10. 17:44

"Göncz Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
449844
Feltöltve
2021.07.10. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 37.7mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.10. 17:44

"Göncz Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
449846
Feltöltve
2021.07.10. 17:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • 8.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.07.10. 17:44

"Göncz Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
555709
Feltöltve
2024.03.26. 21:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 24.03.26. 21:57

"Göncz Árpád" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
555710
Feltöltve
2024.03.26. 21:57

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 24.03.26. 21:57
Összesen 19 fotó

Műlap története

35 perce
2 új fotót töltöttem a "Göncz Árpád" műlaphoz
21.07.10. 17:44
5 új fotót töltöttem a "Göncz Árpád" műlaphoz
20.10.04. 09:38
Megérintettem a "Göncz Árpád" alkotást
20.07.28. 06:47
Megérintettem a "Göncz Árpád" alkotást
19.06.25. 10:42
Megérintettem a "Göncz Árpád" alkotást
19.02.17. 11:55
Megérintettem a "Göncz Árpád" alkotást
18.11.17. 12:33
Megérintettem a "Göncz Árpád" alkotást
18.10.04. 17:46
Göröntsér Vera publikálta "Göncz Árpád" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.