Székesfehérvár, Rákóczi út 25.

Székesfehérvár
Rákóczi út 25.
Fehérvári Civil Központ (egykori Technika Háza) első emeletén található

Felállítás1980

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Szapet
2018.10.04. 22:02
Először is egy hatalmas köszönet ÁDY-nak, ő adta először a tippet. Miközben már otthon mentettem a gépemre a fotókat, más irányból is jött az információ Farkas Ádám alumínium domborművével kapcsolatban.

"A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára átadott létesítmények sorából kiemelkedik a vidék 13. Technika Háza, amellyel a Fejér megyei műszaki szakemberek, Székesfehérvár lett gazdagabb. Tegnap, november 4-én (1977) délelőtt 10 órakor Takács Imre, az MSZMP Fejér megyei bizottságának első titkára vágta el a jelképes szalagot, megnyitva ezzel azt az épületet, amelynek alapkőletételét két és fél esztendeje, 1975. április 3-án köszöntöttük."

Egy érdekes újságcikk az épület avatásáról: https://www.feol.hu/multidezo/atadtak-a-technika-hazat-1700589/

Farkas Ádám alumínium domborműve 1980-ban került elhelyezésre az épület első emeletén. A 15 méter hosszú és 3,5 méter magas alkotása hullámvonalra, illetve hullámvonalak plasztikai-optikai hatására épült. Ez jellemezte domborműveit 1975 és 1980 között. Az alkotás körbeöleli "u" alakban a falat, mind bal, mind jobb oldalon benyúlik az előadótermek előtt található lépcsők tetejéig.

Olyan érzés volt felsétálni az emeletre, mint egy időutazás. Tisztára a 80-as évek hangulata kerített hatalmába. A lépcsőkorlát, a dombormű és az a fantasztikus rézcsövekből álló lámpa a mennyezeten... Próbáltam a legtöbb képbe belecsempészni, engem nagyon magával ragadott.

Az épület 2007-ben a város tulajdonába került a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségétől, akkor a Régió Háza névre lett átkeresztelve.

Napjainkban Fehérvári Civil Központ néven számos közösségi programnak ad otthont.
Források:
Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III.
http://www.farkasadam.hu/home/alkotoi-eletrajz
https://www.feol.hu/multidezo/atadtak-a-technika-hazat-1700589/
https://www.szekesfehervar.hu/regio-haza-szekesfehervar-tulajdonaba-kerult-a-technika-haza
https://www.szekesfehervar.hu/news/details/id/40688

Szapet műlapja

Cím alapján hasonló

"Alumínium dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
326479
Feltöltve
2018.10.03. 23:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/80 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.10.03. 23:45

"Alumínium dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
326480

326482
Feltöltve
2018.10.03. 23:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/60 • ISO1000

326477
Feltöltve
2018.10.03. 23:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/125 • ISO1000

326478
Feltöltve
2018.10.03. 23:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/160 • ISO1000

326481

326483
Feltöltve
2018.10.03. 23:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1000

326506
Feltöltve
2018.10.04. 09:54

Szapet 18.10.04. 09:54

"Alumínium dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
326484
Feltöltve
2018.10.03. 23:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.10.03. 23:45

"Alumínium dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
326486
Feltöltve
2018.10.03. 23:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/50 • ISO1000

326487
Feltöltve
2018.10.03. 23:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ42/10 • 1/50 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.10.03. 23:46

"Alumínium dombormű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
326485
Feltöltve
2018.10.03. 23:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D90
ƒ35/10 • 1/80 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.10.03. 23:45
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.10.04. 22:02
A közösség publikálta Szapet "Alumínium dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.