Belsőbáránd, Kastélyköz

Belsőbáránd
Kastélyköz
Szabadtéren áll a misézőhely mellett.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dr. Pinczés Sándor
2018.10.03. 11:10
Belsőbárándi misézőhely közelében áll a harangláb. Kb. négy méter magas a harangláb, benne bronz harang, nagyjából három méter magasan. A harang fölött (sátortető) zsindelytető látható. A csúcsán faragott tulipán a harangszéken címer látható.
Ha a haranglábak száma csökken is, Belsőbárándon éppen építettek.
A haranglábak építésének oka különböző lehet.
- volt, hogy az elpusztult templom mellé (ideiglenesen) építettek haranglábat.
- ismert, hogy bizonyos vidékeken (mediterrán tájak) eredetileg is haranglábat állítottak, így csak ezt a szerkezetet kellett a haranghordozáshoz stabilnak építeni.
- ugyanezen ok miatt a fatemplomok mellett gyakran találhatunk haranglábat.
- látható olyan elrendezés is, amikor a toronnyal összekapcsolva építenek haranglábat.

Cím alapján hasonló

"Harangláb" c. alkotás fotói

Település
Belsőbáránd
Feltöltő
Azonosító
326336
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.10.02. 22:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.02. 22:36
2017. augusztus

"Harangláb" c. alkotás fotói

Település
Belsőbáránd
Feltöltő
Azonosító
326337
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.10.02. 22:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

326339
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.10.02. 22:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/500 • ISO100

326342
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.10.02. 22:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

326343

326345
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.10.02. 22:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/320 • ISO100

326346
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.10.02. 22:36
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.02. 22:36
2017. augusztus

"Harangláb" c. alkotás fotói

Település
Belsőbáránd
Feltöltő
Azonosító
326347
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.10.02. 22:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.10.02. 22:37
2017. augusztus

"Harangláb" c. alkotás fotói

Település
Belsőbáránd
Feltöltő
Azonosító
326348
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.10.02. 22:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/80 • ISO100

326349
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.10.02. 22:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

326350
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.10.02. 22:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ44/10 • 1/100 • ISO200

326351

Összesen 12 fotó

Műlap története

18.10.03. 11:10
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Harangláb" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.