Óbudai városháza szobordíszei

Budapest, III. kerület, Fő tér

A Fő téren áll az épület.

Felállítás1906

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2019.03.17. 23:10
Amit nem írtam le, a mostani óbudai műlapjaimnál, az az, hogy azért mennek ki most ezek a műlapok, mert többet nemigen fogok tudni arrafelé elmenni, mert a lányomék a városnak egy teljesen más pontján folytatják életüket. Ugyan én ma is jártam Óbudán, de csak átutazóban...
Egyébként is, engem talán jobban érdekelt ez alatt a hat év alatt Óbuda, míg ebben a fantasztikusan érdekes kerületben laktak, mint őket.
Én bármikor szerettem elmenni, például erre a térre, ahol a jelenlegi Városháza is van, amely még 1906-ban épült, és nem találom a műemléki listában. És, következésképp, szinte semmit az épületről, pedig jó pár kört megtettem már az ügy érdekében.

Viszont, láthatóan több szobrászati dísz van az épület homlokzatán, akkor is, ha nincs hozzárendelve a szobrász neve. Lehet tanulmányozni, például a kapu fölötti erkélyt tartó atlaszalakokat. Vagy az épületet mindenütt díszítő szép női fejeket...

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Óbudai városháza szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
340603
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2019.01.28. 00:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.01.28. 00:55
2015. március

"Óbudai városháza szobordíszei" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
340604
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2019.01.28. 00:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.01.28. 00:56

340605
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2019.01.28. 00:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO80

340606
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2019.01.28. 00:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO250

340607

340608

340609
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2019.01.28. 00:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO640

TundeK62 19.01.28. 00:57

340610
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2019.01.28. 00:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

340611

340612
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2019.01.28. 00:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO160

340613
Fotózva
2015. március
Feltöltve
2019.01.28. 00:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.01.28. 00:57
2015. március
Összesen 11 fotó

Műlap története

23.09.05. 10:00
Megérintettem az "Óbudai városháza szobordíszei" alkotást
20.06.29. 14:49
Megérintettem az "Óbudai városháza szobordíszei" alkotást
19.03.23. 10:31
Megérintettem az "Óbudai városháza szobordíszei" alkotást
19.03.17. 23:10
TundeK62 publikálta "Óbudai városháza szobordíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.