Dr. Borbola József síremléke

Békéscsaba, Ligeti Károly sor

Angol cím:József Borbola

Békéscsaba
Ligeti Károly sor
A Ligeti temetőben, a kápolna közelében látható.

Felállítás2005

Nem köztéri:Temető, sírkert
TundeK62
2018.10.05. 00:19
Dr. Borbola József orvos szülőházán 2017-ben avattak emléktáblát Békéscsabán. A nagyhírű orvos életrajza abból a hírből ismerhető meg: https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/dr-borbola-jozsef-tobb-mint-fel-evszazadon-gyogyitott-1105297/

Ha jól látom a nagyon egyszerű síremléket, melyet a Ligeti temetőben állítottak fel, egy művészi értékű portrédombormű díszíti, melyet Széri Varga Géza készített, és a 2005-ös dátum szerepel rajta.
Az orvos rövid életrajza: "Borbola József aki a 2. Magyar Hadsereg katonaorvosaként megjárta a Don kanyart is, szolgálva Magyarországot és a magyar népet eme vérzivataros időkben. De nem csak a fronton, hanem békeidőben is gyógyított.
Az orvos az országban elsők között végzett májbiopsziát a szegedi klinikán, és több mint fél évszázadon keresztül szavakkal, tettekkel, kezelésekkel és műtétekkel volt a betegek segítségére a békéscsabai városi kórházban. Munkáját 1966-ban kiváló orvos, 1983-ban pedig a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetéssel ismerték el..."
Források:
https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/dr-borbola-jozsef-tobb-mint-fel-evszazadon-gyogyitott-1105297/

Blogbejegyzések a műlapról
Békéscsaba – a legkedvesebb városom
A város az ország délkeleti részén fekszik. Budapesttől 200, Debrecentől 130 km-re. Lakosainak száma 65–70 ezer. 1950 óta megyeszékhely, és 1991 óta megyei jogú város. A főleg mezőgazdaságból élő Békés megye közlekedési, kereskedelmi, feldolgozóipari, kulturális és oktatási központja. Az...

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Dr. Borbola József síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
326198
Feltöltve
2018.10.02. 17:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.10.02. 17:04

"Dr. Borbola József síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
326200
Feltöltve
2018.10.02. 17:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.10.02. 17:05

"Dr. Borbola József síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
326199

326201

326202
Feltöltve
2018.10.02. 17:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

326203
Feltöltve
2018.10.02. 17:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/500 • ISO80

326204
Feltöltve
2018.10.02. 17:05
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.10.02. 17:05

"Dr. Borbola József síremléke" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Békéscsaba
Feltöltő
Azonosító
326205
Feltöltve
2018.10.02. 17:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

326206

Összesen 9 fotó

Műlap története

21.04.13. 19:57
A "Dr. Borbola József síremléke" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.10.05. 00:19
TundeK62 publikálta "Dr. Borbola József síremléke" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.