Újratelepítési emlékmű

Békésszentandrás, Darabos Sándor utca

Békésszentandrás
Darabos Sándor utca
A templom melletti téren jobbra, kis pihenő parkban.

Felállítás2004. szeptember 18.

Demeter és Társa Kőfaragó Bt. (kőfaragó, közreműködő)

Benkő Gabriella Emese
2018.11.12. 20:41
Az újratelepítési emlékmű, a református templom oldalán egy kis téren áll, a 285 éve Kaba városából idetelepített reformátusok emlékére.
Az emlékmű stilizált lerombolt házfal előtt áll, műkő posztamensen egy bibliai papirusz tekercset stilizáló fehér márvány lap. Rajta bibliai idézet olvasható.

"A posztamens alapanyaga Tornaszentandrásról érkezett, ottani
barátaink ajándékaként. Az emlékparkot Kozák János tervezte,
Szabó Józsefné, Hévizi Róbert és Szécsi Mátyás elképzelései
alapján."

"Szeptember 18-án megtelt a református templom.
Hálaadó. istentiszteletre gyűltünk össze, melyen megemlékeztünk a gyülekezet újjáalakításának 285., a templom építésének 200., az orgona felszentelésének 160.évfordulójáról és a parókia renoválásáról. Nagy László püspökhelyettes úr a háláról, Dobos Ágoston lelkész úr a lelki megújulás fontosságáról beszélt. A kórusok fellépése emelte az ünnepség színvonalát. A Templom téren az újratelepítés emlékművét Szabó József esperes úr és Domokos László képviselő úr avatta fel."
Források:
http://epa.oszk.hu/01600/01647/00001/pdf/szentandrasi_hirado_EPA01647_2004_10.pdf
6. oldalon részletesen olvasható!
http://www.newjsag.hu/2018/10/04/szentandras-ujratelepitesenek-299-evfordulojan-emlekeztek-az-elodokre/

Cím alapján hasonló

"Újratelepítési emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter és Társa Kőfaragó Bt. (kőfaragó, közreműködő)
Település
Békésszentandrás
Feltöltő
Azonosító
326024
Feltöltve
2018.10.01. 17:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.10.01. 17:57

"Újratelepítési emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter és Társa Kőfaragó Bt. (kőfaragó, közreműködő)
Település
Békésszentandrás
Feltöltő
Azonosító
326029
Feltöltve
2018.10.01. 17:58

Benkő Gabriella Emese 18.10.01. 17:58

"Újratelepítési emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter és Társa Kőfaragó Bt. (kőfaragó, közreműködő)
Település
Békésszentandrás
Feltöltő
Azonosító
326026
Feltöltve
2018.10.01. 17:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.10.01. 17:57

"Újratelepítési emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Demeter és Társa Kőfaragó Bt. (kőfaragó, közreműködő)
Település
Békésszentandrás
Feltöltő
Azonosító
326025
Feltöltve
2018.10.01. 17:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO160

326027
Feltöltve
2018.10.01. 17:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO320

326028
Feltöltve
2018.10.01. 17:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.10.01. 17:57
Összesen 6 fotó

Műlap története

18.11.12. 20:41
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Újratelepítési emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.