A nagykállói Kállay család címere

Kékkút, Fő utca 27.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.09.26. 10:35
Kékkúton a Fő utca 27. számú ház az utcára merőlegesen áll. Régi az épület, tetejét nád fedi, magas kéménye van. Az utcai, azaz az északnyugati homlokzat oromfalán egy érdekes ábrázolás látható. A homlokzati síkból kissé domborművesen kiemelkedik. Talán gipszből, vagy gipszes habarcsból képezték a helyszínen.

Több elemből áll és sok minden van rajta.

Alul egy sárkány van, két kis lábbal és szárnnyal. A pikkelyes sárkány teste kör alakba görbül, és saját farkába harap. A kör belsejében egy páncélos vitéz feje van és egy hal, valamint két kis szív.

Középen egy ötágú korona van. Mellette a Hold sarlója és a Nap képe.

Felül egy páncélos vitéz karja van. Kezében egy hajlott pengéjű kardot (szablyát) tart. A kard végére egy levágott fej van tűzve. A nagyrészt kopasz, és a bajuszos és lófarkas fej töröknek tűnik.

Az ötágú koronás címer valamely itt élő nemesé volt. A falon látható heraldikai elemek (a saját farkába harapó sárkány, a kardra tűzött török fej, a Nap és a Hold) nagyon gyakoriak a magyar nemesi címerek között. Bizakodom, hogy talán valaki ráismer őseinek címerére!

A fenti szöveget 2018. szeptember 26-én írtam, azzal az optimista befejező mondattal, hogy talán valaki ráismer, hogy kinek a címere ez. Őszintén szólva nem hittem volna, hogy lesz megfejtés. Ám 2021. december 29-én Benke Tamás közölte, tudja kié. Ízt írta: "Ez a nagykállói Kállay család címere."

Hasonló címer már van, éspedig Kállósemjénben. Azt TundeK62 műlapja mutatja be. [1]
Ott megvan a Kállay-címer pontos leírása és annak forrása: "A család ősi czimere – mint itt látható – egy zöld sárkány által keritett kék paizs mezejében egy sisakos fej, alatt két piros sziv, és a fejjel egy vonalban függő helyzetben ponty látható, a paizsfölötti sisak koronáján pánczélos kar könyököl, kivont kardja hegyén levágott vérző törökfejet tartva. Hagyomány szerint a farkát szájában tartó sárkány onnan jöve a czimerbe, mert VII. János I. Mátyás király korában a sárkány-rend vitéze volt, és állítólag egy csata alkalmával egy törököt vizbe szorítván, ott agyon szúrta, és nyakát szegvény, midőn fejét kardja hegyére vette volna, azzal együtt egy a hullára éhező pontyot is kihúzott a folyamból. Más szerint: a mi a czimert illeti, a semjéni ágét – mint Thallóczy Lajostól értesültem – Csergheő Géza állapította meg a magyar nemzetségekről írt pályaművében, mely a Magyar Tudományos Akadémia történelmi bizottságánál vár kiadásra. Szerinte a semjéni ág ősi czimere a hal. De tekintve azt, hogy a Balog-Semjén nemzetségnév első szava; Balog halat jelent, habozás nélkül mondhatjuk, hogy a Balog-Semjén nemzetség ősi czímere: a hal." [2]

A Kállósemjénben és a Kékkúton lévő címer egymással lényegében (elemiben, részleteiben) azonos és mindkettő a Kállayak ősi címerét mutatja.
Források:
[1] https://www.kozterkep.hu/34034/kallay-cimer
[2] http://kallay.hu/

Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"A nagykállói Kállay család címere" c. alkotás fotói

Település
Kékkút
Feltöltő
Azonosító
325375
Feltöltve
2018.09.26. 10:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.09.26. 10:21

"A nagykállói Kállay család címere" c. alkotás fotói

Település
Kékkút
Feltöltő
Azonosító
325376
Feltöltve
2018.09.26. 10:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.09.26. 10:21

"A nagykállói Kállay család címere" c. alkotás fotói

Település
Kékkút
Feltöltő
Azonosító
325377
Feltöltve
2018.09.26. 10:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.09.26. 10:22

"A nagykállói Kállay család címere" c. alkotás fotói

Település
Kékkút
Feltöltő
Azonosító
325378
Feltöltve
2018.09.26. 10:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/400 • ISO100

325379

325380
Feltöltve
2018.09.26. 10:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.09.26. 10:23

"A nagykállói Kállay család címere" c. alkotás fotói

Település
Kékkút
Feltöltő
Azonosító
325381
Feltöltve
2018.09.26. 10:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/250 • ISO100

325382

325383
Feltöltve
2018.09.26. 10:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.09.26. 10:24

"A nagykállói Kállay család címere" c. alkotás fotói

Település
Kékkút
Feltöltő
Azonosító
325384
Feltöltve
2018.09.26. 10:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.09.26. 10:24
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.04.21. 16:35
Az "A nagykállói Kállay család címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.09.26. 10:35
Keszthelyi Sándor publikálta "A nagykállói Kállay család címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.