Az Ádám-palota erkélyének festményei

Budapest, VIII. kerület, Bródy Sándor utca 4.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
VIII. kerület, Bródy Sándor utca 4.

Felállítás1876

Lotz Károly (festőművész)

Dénes Ildikó
2018.09.14. 23:59
1875-ben vette meg Ádám Károly és felesége, Aigner Matild a telket. Ádám Károly textilkereskedéssel foglalkozott. Wéber Antalt kérte meg az építési tervek elkészítésével. A kivitelezést Bobula János építőmester végezte. Az épület egy velencei palota másolata, 1976-ban kapott lakhatási engedélyt.
A külső és belső falfestéseket Weber Antal sógora Lotz Károly készítette.
Közel két éve tudok az erkély falfestményéről, de akkor be volt burkolva az erkély, a képeket nem lehetett látni, restaurálták. Néhány napja arra jártam és örömmel állapítottam meg, hogy a restauráció kész. Az épület egésze azonban még nincs kész. A falfestményeket az utcáról fotóztam. Tudom, hogy a kapualjban vannak sgraffitok, de azokat csak engedéllyel lehet fotózni. Próbálom megkérni az engedélyt.
Az erkélyen nyolc kép van, de csak kettő témáját említik meg a fellelhető cikkek: a Galathea diadala és Ámor diadalszekere.

2020.10.16.
Véletlenül megtaláltam a neten, hogy az egyik falfestmény papírra festett képként is létezik, „A Bőség és a Remény allegóriája” címmel. Keletkezési ideje a galéria szerint 1876 körül.
„Bőség és Remény allegóriája a palota építtetőjének foglalkozását is felidézi, hiszen a hagyományosan horgonnyal ábrázolt Remény fekvő, profilban ábrázolt erényalakjának bal kezében a kereskedői előrelátást és szerencsét jelképező rózsát tart, míg a feje fölé a rajzolói-festői bravúrt megmutatandó, a háttal ülő Bőség aktja bőségszarut emel, a kereskedelemmel elnyert gazdagság jelképeként. A kompozíciót kiegyensúlyozottan ritmizálja az alakok egymásra válaszoló bal karjának mozdulata, míg a Bőség felemelt karja és az annak vonalát ellentétesen megismétlő drapéria körülöleli az alak felsőtestét, a bőségszaru elhelyezkedésére pedig a Remény köpenyének elrendezése válaszol.”
https://www.kieselbach.hu/alkotas/a-boseg-es-a-remeny-allegoriaja-5173
Források:
http://doktori.btk.elte.hu/hist/dubniczkyzsolt/diss.pdf 148. oldal
http://keptar.oszk.hu/html/kepoldal/index.phtml?id=025153
https://magyarnemzet.hu/archivum/archivum-magyarnemzet/lotz-kepek-az-adam-palotaban-4601966/

Cím alapján hasonló

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
405974
Feltöltve
2020.06.13. 23:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/1250 • 8.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.06.13. 23:45

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
405975
Feltöltve
2020.06.13. 23:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/800 • 18.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.06.13. 23:45

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
405976
Feltöltve
2020.06.13. 23:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ45/10 • 1/640 • 33mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.06.13. 23:45

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324239
Feltöltve
2018.09.14. 23:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.09.14. 23:45

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
405980
Feltöltve
2020.06.13. 23:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ56/10 • 1/320 • 152mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.06.13. 23:45

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324228
Feltöltve
2018.09.14. 23:38
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/240 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.09.14. 23:38

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324241
Feltöltve
2018.09.14. 23:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.09.14. 23:46

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324242
Feltöltve
2018.09.14. 23:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.09.14. 23:47

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324246
Feltöltve
2018.09.14. 23:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.09.14. 23:50

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324244
Feltöltve
2018.09.14. 23:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ800/100 • 1/800 • ISO400

405981
Feltöltve
2020.06.13. 23:46
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ32/10 • 1/1250 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.06.13. 23:46

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
405982
Feltöltve
2020.06.13. 23:46
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ40/10 • 1/640 • 24.1mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.06.13. 23:46

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
405983
Feltöltve
2020.06.13. 23:46
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ56/10 • 1/500 • 125mm • ISO180

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.06.13. 23:46

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
405978
Feltöltve
2020.06.13. 23:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/250 • 80.3mm • ISO180

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.06.13. 23:45

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
405977
Feltöltve
2020.06.13. 23:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ50/10 • 1/250 • 107mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.06.13. 23:45

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
405979
Feltöltve
2020.06.13. 23:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX P900
ƒ56/10 • 1/400 • 152mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.06.13. 23:45

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324243
Feltöltve
2018.09.14. 23:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ710/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.09.14. 23:48

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324240
Feltöltve
2018.09.14. 23:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/950 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.09.14. 23:46

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324245
Feltöltve
2018.09.14. 23:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/680 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.09.14. 23:50

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324224
Feltöltve
2018.09.14. 23:33
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.09.14. 23:33

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324221
Feltöltve
2018.09.14. 23:31
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.09.14. 23:31

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324223
Feltöltve
2018.09.14. 23:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/850 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.09.14. 23:32

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
395512
Feltöltve
2020.02.10. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • 27mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.02.10. 16:38

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
395513
Feltöltve
2020.02.10. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/250 • 6.5mm • ISO80

395514
Feltöltve
2020.02.10. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO250

395515
Feltöltve
2020.02.10. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • 12.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.02.10. 16:38

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
395516
Feltöltve
2020.02.10. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.02.10. 16:38

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
395517

395518
Feltöltve
2020.02.10. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.02.10. 16:38

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
395519
Feltöltve
2020.02.10. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 20.02.10. 16:38

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
395520
Feltöltve
2020.02.10. 16:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO800

395521

489649
Feltöltve
2022.06.17. 15:12
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ40/10 • 1/800 • 9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.06.17. 15:12

Archív fotók

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

2016 augusztus 12-én szerettem volna az erkély festményeit fotózni, de ezt láttam.
Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
395849
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2020.02.13. 19:04
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/900 • 5.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.02.13. 19:04
2016. augusztus
2016 augusztus 12-én szerettem volna az erkély festményeit fotózni, de ezt láttam.

"Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. alkotás fotói

2016 augusztus 12-én szerettem volna az erkély festményeit fotózni, de ezt láttam. Egy házban lakó azt mondta, évek óta restaurálják. A borító...Teljes szöveg2016 augusztus 12-én szerettem volna az erkély festményeit fotózni, de ezt láttam. Egy házban lakó azt mondta, évek óta restaurálják. A borító mögött állványzat látszik, és mintha egy emberi alak is lenne a bal oldalonKevesebb szöveg
Alkotó
Lotz Károly (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
395850
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2020.02.13. 19:04
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/900 • 7.6mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 20.02.13. 19:04
2016. augusztus
2016 augusztus 12-én szerettem volna az erkély festményeit fotózni, de ezt láttam. Egy házban...Teljes szöveg2016 augusztus 12-én szerettem volna az erkély festményeit fotózni, de ezt láttam. Egy házban lakó azt mondta, évek óta restaurálják. A borító mögött állványzat látszik, és mintha egy emberi alak is lenne a bal oldalonKevesebb szöveg
Összesen 35 fotó

Műlap története

22.06.17. 15:12
1 új fotót töltöttem az "Az Ádám-palota erkélyének festményei" műlaphoz
22.06.11. 14:05
Megérintettem az "Az Ádám-palota erkélyének festményei" alkotást
20.10.17. 00:42
Az "Az Ádám-palota erkélyének festményei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.06.13. 23:46
3 új fotót töltöttem az "Az Ádám-palota erkélyének festményei" műlaphoz
20.06.13. 23:45
7 új fotót töltöttem az "Az Ádám-palota erkélyének festményei" műlaphoz
20.02.13. 19:04
2 új fotót töltöttem az "Az Ádám-palota erkélyének festményei" műlaphoz
20.02.10. 16:38
10 új fotót töltöttem az "Az Ádám-palota erkélyének festményei" műlaphoz
19.01.29. 14:57
Megérintettem az "Az Ádám-palota erkélyének festményei" alkotást
18.10.29. 16:19
Megérintettem az "Az Ádám-palota erkélyének festményei" alkotást
18.09.14. 23:59
Dénes Ildikó publikálta "Az Ádám-palota erkélyének festményei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.