Leány virágcsokorral

Abaliget, Kossuth u. 71.

Abaliget
Kossuth u. 71.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.09.13. 07:46
Abaliget főutcáján, a művelődési ház és könyvtár előtt áll egy fából faragott szobor. A nagy méretű egész alakos alkotás egy hölgyet ábrázol.

A szobron semmiféle felirat nincs, sem évszám, sem alkotói név, vagy szignó. Az sincs ráírva, hogy kit ábrázol. Talán Árpád-házi Szent Erzsébetet?

Annyi nyilvánvaló, hogy itt egy fiatal hölgy áll. A kezében virágcsokrot tart. Mivel a virágokból kettő rózsa, egy tulipán, a többi hét meg talán margaréta – azaz nem csupa rózsa – nem valószínű, hogy Erzsébet lenne.

A nő fejét övezi valami, de az egy virágokból font koszorú – nem pedig korona.

Korábban Dénes Ildikó feltételezte, hogy Szent Erzsébet lehetne, de 2017-es kutatásaival nem tudta ezt bizonyítani. Én is Erzsébetet sejtettem, de adatot nem találtam rá. Írtam az abaligeti könyvtárnak. Pap Lászlóné (Ildikó) könyvtáros 2018. augusztus 3-i válaszlevelében közölte, hogy a szobor mibenléte nekik is ismeretlen. Annyit kinyomozott még, hogy „a szobrot egy magyarhertelendi szobrász készítette, aki erdélyi származású volt, de már nem lakik ott, és nem tudják hová távozott.”

Amíg más adat nem kerül napvilágra, az alkotásnak a „Leány virágcsokorral” címet adom.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.

Cím alapján hasonló

"Leány virágcsokorral" c. alkotás fotói

Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
324078
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.09.12. 20:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.09.12. 20:36
2017. március

"Leány virágcsokorral" c. alkotás fotói

Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
324079
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.09.12. 20:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.09.12. 20:37
2017. március

"Leány virágcsokorral" c. alkotás fotói

Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
324080
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.09.12. 20:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/250 • ISO100

324081
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.09.12. 20:38

Keszthelyi Sándor 18.09.12. 20:38
2017. március

"Leány virágcsokorral" c. alkotás fotói

Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
324082

324083

324084
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.09.12. 20:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.09.12. 20:39
2017. március

"Leány virágcsokorral" c. alkotás fotói

Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
324085
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.09.12. 20:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.09.12. 20:39
2017. március

"Leány virágcsokorral" c. alkotás fotói

Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
324086
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2018.09.12. 20:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.09.12. 20:40
2017. március

"Leány virágcsokorral" c. alkotás fotói

Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
324142
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2018.09.13. 16:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.09.13. 16:53
2015. október

"Leány virágcsokorral" c. alkotás fotói

Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
324144
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2018.09.13. 16:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.09.13. 16:54
2015. október

"Leány virágcsokorral" c. alkotás fotói

Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
324145
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2018.09.13. 16:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/160 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.09.13. 16:55
2015. október

"Leány virágcsokorral" c. alkotás fotói

Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
324146
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2018.09.13. 16:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.09.13. 16:55
2015. október

"Leány virágcsokorral" c. alkotás fotói

Település
Abaliget
Feltöltő
Azonosító
324147
Fotózva
2015. október
Feltöltve
2018.09.13. 16:55
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.09.13. 16:55
2015. október
Összesen 14 fotó

Műlap története

18.09.13. 16:55
1 új fotót töltöttem a "Leány virágcsokorral" műlaphoz
18.09.13. 16:55
1 új fotót töltöttem a "Leány virágcsokorral" műlaphoz
18.09.13. 16:55
1 új fotót töltöttem a "Leány virágcsokorral" műlaphoz
18.09.13. 16:54
1 új fotót töltöttem a "Leány virágcsokorral" műlaphoz
18.09.13. 16:53
1 új fotót töltöttem a "Leány virágcsokorral" műlaphoz
18.09.13. 07:46
Keszthelyi Sándor publikálta "Leány virágcsokorral" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.