Szent István király

Halmaj, Szent István tér

Angol cím:Saint Stephen King

Halmaj
Szent István tér
A r.k. templom mellett

Felállítás2018. augusztus 20.

Varga Gábor (keramikus)

Kiss Katalin
2018.09.11. 18:40
Halmajon a római katolikus templom mellett 2001 óta állt Szent István király szobra. https://www.kozterkep.hu/~/33707/Szent_Istvan_kiraly_Halmaj_2001.html
A település közvéleménye volt, hogy egy méltóbb ábrázolásban szeretné István király szobrát látni, ezért került sor augusztus 20-án új Szent István király szobor felállítására, Varga Gábor dombóvári szobrászművész alkotásának avatására, melyet Dr. Ternyák Csaba egri érsek áldott és szentelt meg a szentmise után.

István király szobra tekintélyt és tiszteletet parancsoló, szigorú tekintetű, kissé gondterhelt az előtte álló óriási feladatok megoldása miatt, de optimizmus is sugárzik arcáról, hiszen mind az új államformát, mind az új társadalmi formát, sőt a kereszténység elterjesztését sikerrel véghez vitte Magyarországon.

A Szent István szobrát a régi, de felújított alapra helyezték, a templom szentélye mögött a róla elnevezett téren áll, a sövényt nyitottabbá téve, a virágágyást új virággal beültetve méltó helyet kapott a szobor.
Varga Gábor szobrászművész a helyi adottságokat figyelembe véve, az óriási fenyők mellett 2 méternél is kissé magasabbra ábrázolta Istvánt.
A szobor 1230 fokon égetett, bronzmázas pirogránit, az országalma aranyfestékkel színezett, a kard markolata kerámia, lapja aranyra színezett fém.

Adatközlő: Varga Gábor szobrászművész, alkotásai a Köztérképen: https://www.kozterkep.hu/artpieces?artist_id=1710
Források:
https://halmaj.hu/2018/08/17/szent-istvan-szobor-avatasa/
http://www.eger.egyhazmegye.hu/hirek/hirek-200/szent-istvan-szobrot-avattak-halmajon
https://archiv.katolikus.hu/szentek/0820.html

Kiss Katalin műlapja

Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Halmaj
Feltöltő
Azonosító
323938
Feltöltve
2018.09.11. 17:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.09.11. 17:35

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Halmaj
Feltöltő
Azonosító
323940
Feltöltve
2018.09.11. 17:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ56/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.09.11. 17:36

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Halmaj
Feltöltő
Azonosító
323950
Feltöltve
2018.09.11. 17:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ51/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.09.11. 17:41

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Halmaj
Feltöltő
Azonosító
323948
Feltöltve
2018.09.11. 17:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.09.11. 17:38

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Halmaj
Feltöltő
Azonosító
323941
Feltöltve
2018.09.11. 17:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ60/10 • 1/200 • ISO160

323943
Feltöltve
2018.09.11. 17:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ41/10 • 1/200 • ISO80

323946
Feltöltve
2018.09.11. 17:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ54/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.09.11. 17:37

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Halmaj
Feltöltő
Azonosító
323944
Feltöltve
2018.09.11. 17:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ43/10 • 1/80 • ISO80

323945
Feltöltve
2018.09.11. 17:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ55/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.09.11. 17:37

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Halmaj
Feltöltő
Azonosító
323947
Feltöltve
2018.09.11. 17:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.09.11. 17:38

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Halmaj
Feltöltő
Azonosító
323942
Feltöltve
2018.09.11. 17:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.09.11. 17:36

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Halmaj
Feltöltő
Azonosító
323949
Feltöltve
2018.09.11. 17:38

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.09.11. 17:38

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Halmaj
Feltöltő
Azonosító
446250
Feltöltve
2021.06.17. 21:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ45/10 • 1/60 • 12.5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 21.06.17. 21:25

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Halmaj
Feltöltő
Azonosító
446251
Feltöltve
2021.06.17. 21:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ35/10 • 1/400 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 21.06.17. 21:25

"Szent István király" c. alkotás fotói

Alkotó
Varga Gábor (keramikus)
Település
Halmaj
Feltöltő
Azonosító
446252
Feltöltve
2021.06.17. 21:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ70
ƒ35/10 • 1/800 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 21.06.17. 21:25
Összesen 15 fotó

Műlap története

21.06.17. 21:25
1 új fotót töltöttem a "Szent István király" műlaphoz
21.06.17. 21:25
1 új fotót töltöttem a "Szent István király" műlaphoz
21.06.17. 21:25
1 új fotót töltöttem a "Szent István király" műlaphoz
18.09.11. 18:40
Kiss Katalin publikálta "Szent István király" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.