Gutenberg homokszobra

Budapest, XI. kerület, Kopaszi-gát 2.

Állapot: Lebontott

Budapest
XI. kerület, Kopaszi-gát 2.
A parkoló után egyenesen és máris szembetűnik a szobor.

Felállítás2018. szeptember 11.


Katie G.
2018.09.12. 19:21
A Pátria Nyomda Zrt. idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját. Az ünneplés részét képezi a könyvnyomtatás atyjaként is elhíresült német ötvösművész és feltaláló, Johannes Gutenberg homokszobrának a felavatása.
Az alkotás elkészítésére a külföldön is ismert Monostori Ferenc homokszobrászt kérték fel. A szobrot Simon László a Nyomda vezérigazgatója és Hoffmann Tamás Újbuda polgármestere adta át.

Egyrészt azért esett a választás erre a helyszínre, mert a nyomda telephelye a kerületben található és így szeretnék megköszönni, hogy a kerület befogadta a nyomdát és az önkormányzat is támogatja, másrészt nem szeretnék elzárni a szobrot a nagyközönség elől, itt bárki megcsodálhatja és ez is a cél, hogy minél többen lássák.

A 3,5 méter magas, 30 tonna súlyú szobor 12 nap alatt készült el 25 köbméter homokból. Ha az időjárás is engedi és vandál kezek sem rongálják meg, a vízbázisú ragasztóval kezelt szobor kb. novemberig látható itt a Duna-parton.
Források:
Az avatáson elhangzottak alapján.

Katie G. műlapja


Cím alapján hasonló

"Gutenberg homokszobra" c. alkotás fotói

A képen balról: az alkotó, a polgármester és a nyomda vezérigazgatója.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
323925
Feltöltve
2018.09.11. 16:23
Képinfó
Alkotó a képen
(Monostori Ferenc)
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.09.11. 16:23
A képen balról: az alkotó, a polgármester és a nyomda vezérigazgatója.

"Gutenberg homokszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
323927
Feltöltve
2018.09.11. 16:23
Képinfó
Alkotó a képen
(Monostori Ferenc)
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.09.11. 16:23

"Gutenberg homokszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
323932
Feltöltve
2018.09.11. 16:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.09.11. 16:30

"Gutenberg homokszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
323931
Feltöltve
2018.09.11. 16:28
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.09.11. 16:28

"Gutenberg homokszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
323929
Feltöltve
2018.09.11. 16:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.09.11. 16:25

"Gutenberg homokszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
323930
Feltöltve
2018.09.11. 16:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/320 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.09.11. 16:25

"Gutenberg homokszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
324013
Feltöltve
2018.09.12. 09:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.09.12. 09:07

"Gutenberg homokszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
323937
Feltöltve
2018.09.11. 16:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.09.11. 16:32

"Gutenberg homokszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
323935
Feltöltve
2018.09.11. 16:31
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.09.11. 16:31

"Gutenberg homokszobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
323936
Feltöltve
2018.09.11. 16:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.09.11. 16:32

"Gutenberg homokszobra" c. alkotás fotói

Az avatás előtti napon. Csak a KT-nek.:)
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
323933
Feltöltve
2018.09.11. 16:30
Képinfó
Alkotó a képen
(Monostori Ferenc)
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.09.11. 16:30
Az avatás előtti napon. Csak a KT-nek.:)

"Gutenberg homokszobra" c. alkotás fotói

Az utolsó simítások.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
323934
Feltöltve
2018.09.11. 16:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.09.11. 16:30
Az utolsó simítások.
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.09.12. 19:21
Katie G. publikálta "Gutenberg homokszobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.