Nepomuki Szent János

Kisbér, Szent János tér

Kisbér
Szent János tér
A tér közepén, a parkban.

Avatás18. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

H.István
2018.09.07. 16:12
A szobor a fák árnyékában állt, az idő kissé borús volt, nem számítottam jó fotókra. Ahhoz képest tűrhetőek. A kovácsoltvas kerítéssel körülvett alkotás a Kisbéri-ér közelében található. A szentet papi öltözetében, fején birétummal, kezében feszülettel ábrázolja. A mostanában felújított posztamensről, ha volt is rajt valami szöveg, mára már eltűnt. A fejét régen letörték, ez a nyakán látható rögzítési nyomokból is látszik. Ennek történetét megtaláltam egy írásból, melyből idézek is részleteket.
„Kisbéri szobrát az angolkert kialakításával egy időben 1800 körül gróf Batthyány Antal József állíttatta fel a két tó (a második tó a mai szociális otthon alatt volt) közötti átjárónál lévő marhavásártérre. Az 1830. évi kanonika vizitációs jegyzőkönyvben fenntartója a gróf fia, Batthyány Kázmér kegyúr. A teret a 19. század végén a vásártér áthelyezése után nevezték el Szent János térnek."

„A kisbériek nem sokat tudhattak arról, mi miatt övezi Szent Jánost különleges tisztelet, ezért a szoborhoz hamarosan tréfás hagyományok fűződtek. A „kűszentet” a mi derék atyáink egyszerűen csak „Muki János”-nak keresztelték el. Ma is emlegetik, hogy egyik aratáskor, J. György a Burián-féle kocsmában alaposan becsípve, felmászott a kűszenthez, a nyakába akasztotta a kaszát és a fagereblyét, mondván neki: „Menj helyettem aratni!” A családot azóta is „muki” előnévvel illetik."

„Az 1930-as évek végén történt, hogy három fiatalember az újbortól felerősödve, a szőlőből hazafelé menet, a szobrot az ellenkező irányba elfordította. Másnap nagy volt a hívek megrökönyödése. Nem annyira a tréfa háborította fel őket, mint inkább az, amit a szobor hátuljára írtak:
”Sz...k én Kisbérre,
megyek Etére!”
Ete köztudottan fanatikus református község volt, ahol nem nagyon tűrték meg a katolikusokat. A csendőröknek nem sokáig kellett nyomozni, hogy a tréfa elkövetőire fény derüljön. Büntetésből a szobrot eredeti állapotába vissza kellett volna fordítaniuk, józanul azonban ez már nem sikerült. Azóta a környező falubeliek tréfásan azzal ugratják a helybelieket:
„Forog, mint Kisbéren
a Szent János szobor.”

A szobor a műemlékem.hu szerint 1770. körül épült, valamint műemléki védelem alatt áll.

A szobrot felújították.
Források:
http://www.kisberikronika.hu/node/100
http://muemlekem.hu/muemlek/show/6283
https://magyarepitok.hu/iparagi-hirek/2020/06/puspoki-aldassal-kerult-vegso-helyere-a-hidepitok-vedoszentjenek-szobra-kisberen

H.István műlapja


Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
323532
Feltöltve
2018.09.07. 10:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/40 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.09.07. 10:01

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
323553
Feltöltve
2018.09.07. 15:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.09.07. 15:39

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
323554
Feltöltve
2018.09.07. 15:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.09.07. 15:39

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
323555
Feltöltve
2018.09.07. 15:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.09.07. 15:39

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
323556
Feltöltve
2018.09.07. 15:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.09.07. 15:40

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
323557
Feltöltve
2018.09.07. 15:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.09.07. 15:40

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Kisbér
Feltöltő
Azonosító
323558
Feltöltve
2018.09.07. 15:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ35/10 • 1/160 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.09.07. 15:40
Összesen 7 fotó

Műlap története

18.09.07. 16:12
H.István publikálta "Nepomuki Szent János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.