Gyula, Petőfi tér

Állapot: Elpusztult

Alternatív, helyi címek:Régi országzászló

Gyula
Petőfi tér
A jelenlegi polgármesteri hivatal előtt állt, most Petőfi tér.

Avatás1933. április 30.


Benkő Gabriella Emese
2018.09.14. 08:43
1933. április 30-án avatták fel Gyulán az országzászlót a vármegyeháza előtt, a mai Petőfi téren.
Idézet:
"Trianon után Magyarországon teret nyert az önmagát irredentának nevező gondolat, melynek célja az idegen uralom alatt álló nemzeti területek visszaszerzése volt. Az irredenta kultusz szimbólumai megjelentek a köztereken is. A települések többségén a hősi emlékművek mellett, az országzászlók is feltűntek az 1920-as évek közepétől."
"
Az 1933. április 30-i országzászló-avatást Schreiber Ottó polgári iskolai igazgató nyitotta meg, majd Harsányi Pál református esperes mondott, a korabeli tudósítás szerint, szuggesztív erővel ható beszédet. A zászlót Mazurek Ferenc adta át Varga Gyula polgármesternek. A zászlót az akkori gyakorlat szerint félárbocra eresztették, a nemzet gyászának jeléül. Az országzászló díszes talapzatát, amelyen irredenta jelszavak kaptak helyet, Kiss Sándor szobrászművész készítette."
"1945 után a talapzatról eltávolították az irredenta jelszavakat, a talapzat és a zászlórúd elhelyezésére a térről 1959-ben került sor, Ferenczy Béni Petőfi-szobrának helykijelölésekor. Végeredményben a Petőfi-szobor nagyjából az országzászló helyére került."

Új országzászlót a tér a rendszerváltás után kapott, (1989) de ez igen egyszerűre sikerült, a régi helyétől pár méterre.
Források:
https://www.gyulaihirlap.hu/1761-az-orszagzaszlo-gyulan
https://library.hungaricana.hu/hu/view/BekesMegyeiNepujsag_1989_08/?pg=160&layout=s&query=Gyula%20orsz%C3%A1gz%C3%A1szl%C3%B3%201989
http://www.bekesmegye.com/bekes-megye-hirek/az-orszagzaszlo-gyulan
Forrás: Békés Megyei levéltár fotók
http://mjvk.hu/web/guest/gyulai-wiki/-/wiki/Main/Kiss%20S%C3%A1ndor%20(1900-1981)



Közös gyűjteményben
Országzászlók

Cím alapján hasonló

"Országzászló" c. alkotás fotói

Képeslap
Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
323455
Forrás
http://gyulaanno.hu/?p=4194
Feltöltve
2018.09.06. 12:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.09.06. 12:46
Archív felvétel
Képeslap

"Országzászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
323456
Forrás
http://gyulaanno.hu/?p=4221
Feltöltve
2018.09.06. 12:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.09.06. 12:46
Archív felvétel

"Országzászló" c. alkotás fotói

Gyula. Megyeháza az országzászlóval.
Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
323457
Forrás
http://gyulaanno.hu/?p=4194
Feltöltve
2018.09.06. 12:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.09.06. 12:46
Archív felvétel
Gyula. Megyeháza az országzászlóval.

"Országzászló" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyula
Feltöltő
Azonosító
323458
Forrás
http://gyulaanno.hu/?p=4194
Feltöltve
2018.09.06. 12:46
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon MG5500 series

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 18.09.06. 12:46
Archív felvétel
Összesen 4 fotó

Műlap története

23.08.14. 19:37
Az "Országzászló" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.09.14. 08:43
A közösség publikálta Benkő Gabriella Emese "Országzászló" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.