Emlékhely a 13 Aradi Vértanú Tábornoknak

Szentkirály, Szent István tér

Állapot: Lebontott

Szentkirály
Szent István tér
A Szent István király katolikus templom előtti parkban van.

Elbontás2023
Felállítás2017. október 6.

Szabó Nóra (tervező)
Czakó Lajos (fafaragó)
Kovács Menyhért (díszműkovács)

Hársch Ferenc
2018.09.05. 09:34
Kovácsné Lázár Ilona tanyagondnok levele az emlékmű történetéről:
"Tanyagondnokként egy külterületi ipartelepen láttam meg a gyönyörű, félredobott platánfa rönköt, amivel az aprítógép méreténél fogva nem bírt el.
Foglalkoztatott a gondolat, hogy mire tudnánk ezt a fantasztikus alakú fatörzset felhasználni, amit a tulajdonosa, Halasi Ernő kérésemre nekem adott. Férjemnek, Kovács Menyhértnek és nekem régi álmunk volt, hogy községünkben emlékező helyet hozzunk létre Október 6. tiszteletére. Adott volt tehát a rönk, Szabó Nóra, formatervező-művészt felkérve, vele összefogva, az Ő tervei által született meg az elképzelés a fa és a vas együttes felhasználásáról.
A 13 gyertya a 13 hős tábornokot jeleníti meg, az idősebbeknek rövidebb a gyertyája, a fiatalabbaké hosszabb, hiszen még csak keveset éltek/égtek. Az összefolyó viasz az egy célért küzdést, az egy ügy miatti áldozathozatalt fejezi ki.
A rönköt Czakó Lajos szentkirályi fafaragó tisztította meg, én a lazúrozást, Kovács Menyhért pedig a kovácsmunkákat végezte. Az alap elkészítését és a környezet kialakítását közmunkásaink, az alkotás helyszínre szállítását Rada László végezte."

Cím alapján hasonló

"Emlékhely a 13 Aradi Vértanú Tábornoknak" c. alkotás fotói

Alkotók
Szabó Nóra (tervező)Czakó Lajos (fafaragó)Kovács Menyhért (díszműkovács)
Település
Szentkirály
Feltöltő
Azonosító
323363
Feltöltve
2018.09.05. 09:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 18.09.05. 09:05

"Emlékhely a 13 Aradi Vértanú Tábornoknak" c. alkotás fotói

Alkotók
Szabó Nóra (tervező)Czakó Lajos (fafaragó)Kovács Menyhért (díszműkovács)
Település
Szentkirály
Feltöltő
Azonosító
323364
Feltöltve
2018.09.05. 09:23

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hársch Ferenc 18.09.05. 09:23

323365

323366

323367
Feltöltve
2018.09.05. 09:24

Hársch Ferenc 18.09.05. 09:24

323368

323369

323370
Feltöltve
2018.09.05. 09:25

Hársch Ferenc 18.09.05. 09:25

323371

Összesen 9 fotó

Műlap története

23.11.22. 09:49
Az "Emlékhely a 13 Aradi Vértanú Tábornoknak" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.11.22. 09:48
Az "Emlékhely a 13 Aradi Vértanú Tábornoknak" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.09.05. 09:34
Hársch Ferenc publikálta "Emlékhely a 13 Aradi Vértanú Tábornoknak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.