Martfű, Szent István tér

Martfű
Szent István tér
A templom bejáratától balra lévő szoborfülkében.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2018.10.02. 17:07
A fiatal templomot Meszlényi János különleges, rézlemezből hajtogatott szobraival népesítették be. Az alkotások magyarországi templomban elsőként alkalmazott technikával készültek, a belső tér különböző pontjain kaptak helyet.

Magáról a templomról tudni kell, hosszú ideig nem volt önálló katolikus templom Martfűn.
Korábban Tiszaföldvárról, a folyó túloldalán lévő plébánia látta el a hívek szolgálatát. Az alapkő letétele 1991-ben történt, ezzel kezdődött meg az építkezés és az orgona behelyezésével, 2011-ben ért véget. Azonban az új templom építésének ideje alatt is tartottak szentmiséket a tető nélküli falak között, a szabad ég alatt.
A fiatal egyház-közösségre tekintettel a templom védőszentjének, Szent Tamást, a "hitetlen apostol"t választották.

A belső kialakításnál figyelembe vették a titulust adó apostol életének két meghatározó állomását, az azt idéző jelképrendszert alkalmaztak. "Az építész a névadó apostol életének két fontos helyszínét, Jeruzsálemet és Indiát komponálta az épületbe. (Tamás Jeruzsálemben találkozott a feltámadt Jézussal és Indiában halt vértanúhalált)."

A bejárat két oldalán kialakított szoborfülkében a Szent család tagjainak szobrát helyezték el. A kapcsolt lapon látható a Szűz gyermekével, a gyermek Jézussal.
A bejárat bal oldalán Szent József, Jézus nevelőapja alakját látjuk, aki kissé családja felé fordul. Ruházata mindössze egy köpeny, fején ugyanolyan réz-lepel borítja, mint Máriáét. Kezében egyik ismert attribútumát, liliomot tart.
Források:
http://www.martfu.hu/?module=news&action=show&nid=174943
http://szenttamas.lapok.hu/keret.cgi?/templom.html
https://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch21s104.html

Cím alapján hasonló

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
323320
Feltöltve
2018.09.04. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.04. 11:01

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
323319
Feltöltve
2018.09.04. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO800

323321

323313
Feltöltve
2018.09.04. 11:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.04. 11:00

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
323322
Feltöltve
2018.09.04. 11:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.04. 11:03

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
323314
Feltöltve
2018.09.04. 11:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.04. 11:00

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
323317
Feltöltve
2018.09.04. 11:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/8 • ISO1250

323318
Feltöltve
2018.09.04. 11:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/8 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.04. 11:01

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
323315
Feltöltve
2018.09.04. 11:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/8 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.04. 11:00

"Szent József" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Martfű
Feltöltő
Azonosító
323311

323316
Feltöltve
2018.09.04. 11:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/13 • ISO800

323312
Feltöltve
2018.09.04. 11:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.04. 11:00
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.08.13. 14:46
Megérintettem a "Szent József" alkotást
18.10.02. 17:07
Göröntsér Vera publikálta "Szent József" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.