Tihany, Csokonai utca

Tihany
Csokonai utca
A belső tó felé a Csokonai és a Dózsa György utca torkolatánál áll az alkotás.

Felállítás2015. november 13.

Ády
2018.09.12. 16:27
Az alkotás a XIV. Tihanyi Garda Fesztivál keretein belül megrendezett szüreti felvonulás eseményeként állították fel a Csokonai és a Dózsa György utca találkozásánál lévő kis parkban. A szobor a tizenöt éve alakult Vinitores Tyhonienses Borlovagrend évfordulójára készült. Itt határozták el, hogy a szüreti felvonulás útvonalára ilyenkor állítanak egy-egy szobrot. A puttonyos szüretelő férfi életnagyságú fa alakját Beretvás Csanád szobrászművész készítette, ami első szobor a sorozatból.

"Megnyílt a XIV. Tihanyi Garda Fesztivál

Pénteken elkezdődött a XIV. Tihanyi Garda Fesztivál. A megnyitó esemény a 15 éve megalakult Vinitores Tychonieses borrend évfordulójára készült fa szobor avatása volt, mely a Tihanyi Önkormányzat megbízására készült.

Az elkészült ábrázoló szobor a Csokonay és Dózsa György utca kereszteződésében áll. A megnyitó beszédet Salánki Sándor, a borlovagrend nagymestere mondta el, melyben kiemelte, hogy a borrend azzal a céllal alakult, hogy a tihanyi borok hírnevét vigyék a világban, valamint az itt készült borok piacra jutását segítse. Úgy gondolták, hogy a falu szőlőművelési múltja kötelezi őket arra, hogy ezzel foglalkozzanak. A Tihanyi-félszigeten több, mint 700 éve kék szőlőt termelnek. Tizenöt éve tíz taggal alakult a borrend, mára negyven tagja van. A terv az, hogy a faluban több helyen, amerre a szüreti felvonulás halad, szobrokat is állítsanak, ez az első példány. Így tudunk majd megemlékezni a szőlőművelésről. A faanyagot a Bakony Erdő Zrt ajánlotta fel, a szobrot pedig Beretvás Csanád fafaragó művész készítette. A szoboravatást követően a Tihanyi Asszonykórus énekelt...."
Források:
http://balaton.vehir.hu/tihany/2015-11-13/megnyilt_a_xiv_tihanyi_garda_fesztival_kepgaleriaval.html
További linkek
Beretvás Csanád szobrászművész honlapja: http://beretvascsanad.com/

Vinitores Tyhonienses Borlovagrend honlapja: http://www.vinitores.hu/

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

"Szüretelő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
324025
Feltöltve
2018.09.12. 12:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.09.12. 12:37

"Szüretelő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
324034

324031

324029

324026

324032

324028

324030

324040
Feltöltve
2018.09.12. 12:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.09.12. 12:53

"Szüretelő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
324027
Feltöltve
2018.09.12. 12:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.09.12. 12:37

"Szüretelő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
324035
Feltöltve
2018.09.12. 12:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.09.12. 12:38

"Szüretelő férfi" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tihany
Feltöltő
Azonosító
324033
Feltöltve
2018.09.12. 12:37

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.09.12. 12:37
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.09.12. 16:27
Ády publikálta "Szüretelő férfi" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.