Badacsonytomaj, Park utca 5.

Alternatív, helyi címek:Borzas gödény, Meotisz-Balaton (Borzasgödény)

Felállítás2013

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Keszthelyi Sándor
2018.08.31. 20:18
Badacsony hajóállomásától, a móló vonalát folytatva, és felfelé haladva egy sétány van. Jobbra van a borozósor, és egy hűs park. A park végében nagy gépkocsiparkoló van. Itt áll a Halászkert Étterem és Szálloda (Hotel & Étterem Halászkert).

A modern és új épület nyugati oldalán szép előkert található. Itt van az étterem és hotel bejárata. A befelé haladó láthatja a balra álló pelikán szobrát. Ez egyébként az utcáról, a térről, a járdáról is jól látható. Sőt még jobban, mert onnan a szemlélő rálát a kompozícióra.

A kiterjesztett szárnyú pelikán egy gömbön áll. Alatta kör alakú vízmedence van. Az egy hengeres oszlopon van, amelyet meg egy négyzet alaprajtú medence vesz körül. Ottjártamkor a két medencében állt a víz, de egyébként szakaszos üzemű csobogóként működik.

A pelikán egyedül van (nem táplálja a kicsinyeit, nem tart csőrében halat), csak szárnyaival csapkod, mintha felszállni készülne. A régi magyar nyelv ezt a madarat „gödény” szóval nevezte. Ezért lett a szobor (egyik) címe: Borzas gödény.

A szobor és a medencék kerete gránitból készült. Az alkotás pontos mérete: 180 x 200 x 200 cm-es. A szobrot Béres János szobrászművész készítette a hotel és étterem felkérésére 2013-ban, amikor a közel 60 éves Halászkert Étterem felújítása - átépítése befejeződött.

A precíz adatokat Dr. Kovács Zsuzsanna ügyvezető és tulajdonos volt szíves közölni 2018. augusztus 31-én kelt levelében.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
A "Borzasgödény" Béres János honlapján:
https://szepkilato.hu/hireink/84-a-szobrasz
A borzas gödény:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Borzas_g%C3%B6d%C3%A9ny

Közös gyűjteményben
Madárszobrok

Cím alapján hasonló

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
322698
Feltöltve
2018.08.29. 08:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.29. 08:28

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
322699
Feltöltve
2018.08.29. 08:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.29. 08:29

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
322700
Feltöltve
2018.08.29. 08:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.29. 08:29

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
322701
Feltöltve
2018.08.29. 08:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.29. 08:29

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
322702
Feltöltve
2018.08.29. 08:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.29. 08:30

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
322703
Feltöltve
2018.08.29. 08:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.29. 08:30

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
322704
Feltöltve
2018.08.29. 08:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.29. 08:31

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
322705
Feltöltve
2018.08.29. 08:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.29. 08:31

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
322706
Feltöltve
2018.08.29. 08:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.29. 08:32

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
322707
Feltöltve
2018.08.29. 08:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.08.29. 08:45

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
322989
Feltöltve
2018.08.31. 20:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.08.31. 20:44

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
322990

322992
Feltöltve
2018.08.31. 20:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.08.31. 20:45

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
322993
Feltöltve
2018.08.31. 20:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.08.31. 20:45

"Pelikán" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj
Feltöltő
Azonosító
322994
Feltöltve
2018.08.31. 20:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.08.31. 20:46
Összesen 15 fotó

Műlap története

23.10.31. 09:13
Megérintettem a "Pelikán" alkotást
23.06.30. 10:29
Megérintettem a "Pelikán" alkotást
19.03.15. 18:28
Megérintettem a "Pelikán" alkotást
18.08.31. 20:46
1 új fotót töltöttem a "Pelikán" műlaphoz
18.08.31. 20:45
1 új fotót töltöttem a "Pelikán" műlaphoz
18.08.31. 20:45
1 új fotót töltöttem a "Pelikán" műlaphoz
18.08.31. 20:44
1 új fotót töltöttem a "Pelikán" műlaphoz
18.08.31. 20:44
1 új fotót töltöttem a "Pelikán" műlaphoz
18.08.31. 20:18
Keszthelyi Sándor publikálta "Pelikán" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.