Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; északi oldal kapubejárat

Budapest, V. kerület, Váci utca 1.

Alternatív, helyi címek:Pesti Hazai Takarékpénztár Deák Ferenc utcai oldal díszítményei

Budapest
V. kerület, Váci utca 1.
A Belváros legforgalmasabb helyén, a Vörösmarty tér felől közelítve a...Teljes szövegA Belváros legforgalmasabb helyén, a Vörösmarty tér felől közelítve a Váci utca sarkán, ill. a Deák Ferenc utcai épületrész bejárata körülKevesebb szöveg

Felállítás1915

Göröntsér Vera
2018.09.04. 15:51
Ki tudja, hanyadszor jártam az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotájánál, és merültem el szobrászati alkotásaiban. Tulajdonképpen benn jártam, az ott működő "csokoládé műhely" helyiségében, kifelé jövet csodálkoztam rá a kapubejárat domborműveire. Mosolyogva állapítottam meg, íme, "a kicsi a nagyban", jellegzetes példa.

Én csak csodálni tudom az épület díszeit. Az, hogy ilyen nagy figyelemmel dolgozták ki kis részletében is az alkotók, szinte megmosolyogtatott.
Érdemes külön megfigyelni a "nagyon" jelentkező motívumok látszólagos ismétlődését, ám azok mégiscsak mások, hiszen különbözők a témák, ami hasonló, mégiscsak eltér, egyedi. Az ábrázolt alakok itt is az antik világot idézik, ennyiben "klasszicizálók". Visszaköszön a fal felé fordulva ábrázolt férfialak, bár más kontextusban. Ugyanitt, alul Zeuszt látom, kettejük között egy hölgy bőségkosárral.

A másik oldalon a ugyancsak két férfialak látható, ill. egy fáklyás alak és egy solymász között az anya gyermekével motívum jelenik meg, de itt két gyermekkel: egyikük még karon ülő, másikat édesanyja terelgeti, már nagyobbacska.
Ezen kívül mindenhol apróbb, nagyobb részletek, a puttó virágfüzérrel, mini atlasz-pár... én kitartok véleményem mellett, egyedi alkotások sora.
Források:
Ács Piroska (szerk.)/Gerle János: Maróti Géza 1875-1941 "Mi vagyunk Atlantisz"
http://epiteszforum.hu/alpar-ignac-regi-uj-kalapja-a-vaci1-endoszkopiaja
http://vpublic.omikk.bme.hu/epmuv/index.php?page=article&id=14187

"Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; északi oldal kapubejárat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
322372
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2018.08.27. 18:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.08.27. 18:02
2016. március

"Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; északi oldal kapubejárat" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
322360
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2018.08.27. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/80 • ISO80

Göröntsér Vera 18.08.27. 17:59

322373

322366
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2018.08.27. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/160 • ISO640

322365
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2018.08.27. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • ISO320

322363

322364
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2018.08.27. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/100 • ISO160

322362
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2018.08.27. 17:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO200

322361

322374
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2018.08.27. 18:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • ISO500

322376
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2018.08.27. 18:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

322377
Fotózva
2016. március
Feltöltve
2018.08.27. 18:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.08.27. 18:02
2016. március
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.09.30. 14:36
Megérintettem az "Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; északi oldal kapubejárat" alkotást
23.09.05. 13:32
Megérintettem az "Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; északi oldal kapubejárat" alkotást
22.02.13. 10:44
Megérintettem az "Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; északi oldal kapubejárat" alkotást
18.10.30. 15:03
Megérintettem az "Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; északi oldal kapubejárat" alkotást
18.09.04. 15:51
Göröntsér Vera publikálta "Az egykori Pesti Hazai Első Takarékpénztár palotája; északi oldal kapubejárat" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.