Szabadka (Суботица), Trg Žrtava Fašizma 1.

Szabadka (Суботица)
Trg Žrtava Fašizma 1.
Szent Teréz székesegyház

Felállítás1797

Dr. Pinczés Sándor
2018.08.13. 16:59
A 64 m magasságú 1773 és 1779 (abban az időben Szabadka a Habsburg Monarchia része volt) között épült Szent Teréz katedrális (Szabadkai Szent Teréz székesegyház ) uralja Szabadkán a "Fasizmus áldozatairól" elnevezett (Trg žrtava fašizma) teret. A méretei ellenére is különösen hatásos a harangtornyok közötti timpanonon 1797-ben elhelyezett Friedrich Held által alkotott Szeplőtelen Szűz kőszobor. Mária liliommal a kezében és a jellegzetes hatágú-csillagos glóriával látható nagyjából 30 m magasságban. Az alakja az ikonográfiában Paraklészisz ('Közbenjáró’, ’Hagioszoritissza') pózt követi: „a félig elfordult Mária egyik kezét a keblére teszi, másik kezében hosszan kibomlott kv-tekercsen Krisztussal folytatott párbeszéde …, melyben irgalmat kér az emberiség számára.”
"... a Szeplőtelen Szűz homlokzati kőszobra 1797: Friedrich Held alkotása."

(Kiegészítés. Tekintve, hogy az egyik képen a timpanon létező repedések láthatók, röviden: "A szabadkai bazilika felépülése óta a két torony között repedés látható. Mivel az 1776 és 1779 között, késő barokk stílusban épült 61 méter hosszú és 26 méter szélességű épületet laza talajra építették, eddig hiába próbálkoztak a repedés eltüntetésével, az nem sikerült. Az utóbbi 100 évben mintegy 15 centiméterre távolodott el a két torony egymástól."
Források:
https://szabadkavaros.blog.hu/2009/09/17/szekesegyhaz
http://delvidekiutazas.com/szabadka/
https://3dwarehouse.sketchup.com/model/56208c398450cf36cda61b5b93bad2ee/Subotica-Katedrala-sv-Terezije-Avilske-Szent-Ter%C3%A9z-sz%C3%A9kesegyh%C3%A1z-Szabadka
http://lexikon.katolikus.hu/S/Szabadka.html
https://www.flickr.com/photos/markizay/26356110525/
http://lexikon.katolikus.hu/M/M%C3%A1ria%20%C3%A1br%C3%A1zol%C3%A1sa.html
https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/sullyed-szabadkai-szent-terez-szekesegyhaz

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szeplőtelen Szűz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
320695
Feltöltve
2018.08.12. 00:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.12. 00:30

"Szeplőtelen Szűz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
320696
Feltöltve
2018.08.12. 00:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/1600 • ISO100

320697
Feltöltve
2018.08.12. 00:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.12. 00:30

"Szeplőtelen Szűz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
320698
Feltöltve
2018.08.12. 00:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.12. 00:31

"Szeplőtelen Szűz" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
320699
Feltöltve
2018.08.12. 00:31
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/1300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.12. 00:31
Összesen 5 fotó

Műlap története

18.08.13. 16:59
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Szeplőtelen Szűz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.