Debrecen, Nagyerdei sétány

Debrecen
Nagyerdei sétány
A Nagyerdőben, egy ösvényen látható, mely a tóhoz vezet.

Felállítás2018. július

Antal Péter (képzőművész)
Encsi Balázs (képzőművész)
Szűcs Ágnes (képzőművész)
Tömöri Péter (képzőművész)
Tóth Gábor (képzőművész)
Kanczel Tamás (képzőművész)

TundeK62
2018.08.12. 00:04
Kicsit furcsa módját választottam a múlt héten ezeknek az alkotásoknak a megkeresésére. Először láttam az egyik helyi lapban két képet az öt alkotásról, illetve a leírásuk alapján kijegyzeteltem, hogy mit is fogok majd az erdőben látni.

Kivillamosoztam a Nagyerdőhöz, elindultam, és fotóztam. Ezt az ösvényt is, de sehogy nem állt össze a fejemben, mi lehet ez. Ugye nappal voltam, az eső is eleredt. Egy pár nap múlva, napsütésben újra az egész. Az erdő fái között beszűrődő napfény szépen megvilágította a néhol szürreálisan a fák közé felaggatott léceket. Meg, persze az út mentén, függőlegesen elhelyezett léceket is.

A leírásban az állt, hogy este jó fotózni, mert a lécek foszforeszkáló anyaggal vannak lefestve.

Sajnos az újságban látott leglátványosabb alkotásra, a Ginger és Fredre nem találtam rá. A biztonsági őr azt mondta, már mások is keresték, és nem találták meg.
https://www.dehir.hu/galeria/ujabb-land-art-alkotasok-a-debreceni-parkerdoben
Források:
https://www.dehir.hu/kepzomuveszet/ne-ijedjenek-meg-a-tancolo-szellemektol-a-nagyerdoben-fotokkal-videoval/2018/07/12/

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Fényösvény" c. alkotás fotói

Alkotók
Antal Péter (képzőművész)Encsi Balázs (képzőművész)Szűcs Ágnes (képzőművész)Tömöri Péter (képzőművész)Tóth Gábor (képzőművész)Kanczel Tamás (képzőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
320670
Feltöltve
2018.08.11. 23:21
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.11. 23:21

"Fényösvény" c. alkotás fotói

Alkotók
Antal Péter (képzőművész)Encsi Balázs (képzőművész)Szűcs Ágnes (képzőművész)Tömöri Péter (képzőművész)Tóth Gábor (képzőművész)Kanczel Tamás (képzőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
320671
Feltöltve
2018.08.11. 23:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.11. 23:22

320672
Feltöltve
2018.08.11. 23:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.11. 23:22

"Fényösvény" c. alkotás fotói

Alkotók
Antal Péter (képzőművész)Encsi Balázs (képzőművész)Szűcs Ágnes (képzőművész)Tömöri Péter (képzőművész)Tóth Gábor (képzőművész)Kanczel Tamás (képzőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
320673
Feltöltve
2018.08.11. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.11. 23:23

"Fényösvény" c. alkotás fotói

Alkotók
Antal Péter (képzőművész)Encsi Balázs (képzőművész)Szűcs Ágnes (képzőművész)Tömöri Péter (képzőművész)Tóth Gábor (képzőművész)Kanczel Tamás (képzőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
320674
Feltöltve
2018.08.11. 23:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.11. 23:23

"Fényösvény" c. alkotás fotói

Alkotók
Antal Péter (képzőművész)Encsi Balázs (képzőművész)Szűcs Ágnes (képzőművész)Tömöri Péter (képzőművész)Tóth Gábor (képzőművész)Kanczel Tamás (képzőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
320675
Feltöltve
2018.08.11. 23:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.11. 23:24

"Fényösvény" c. alkotás fotói

Alkotók
Antal Péter (képzőművész)Encsi Balázs (képzőművész)Szűcs Ágnes (képzőművész)Tömöri Péter (képzőművész)Tóth Gábor (képzőművész)Kanczel Tamás (képzőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
320676
Feltöltve
2018.08.11. 23:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/40 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.11. 23:26

"Fényösvény" c. alkotás fotói

Alkotók
Antal Péter (képzőművész)Encsi Balázs (képzőművész)Szűcs Ágnes (képzőművész)Tömöri Péter (képzőművész)Tóth Gábor (képzőművész)Kanczel Tamás (képzőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
320677
Feltöltve
2018.08.11. 23:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.11. 23:26

"Fényösvény" c. alkotás fotói

Alkotók
Antal Péter (képzőművész)Encsi Balázs (képzőművész)Szűcs Ágnes (képzőművész)Tömöri Péter (képzőművész)Tóth Gábor (képzőművész)Kanczel Tamás (képzőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
320678
Feltöltve
2018.08.11. 23:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.11. 23:27

"Fényösvény" c. alkotás fotói

Alkotók
Antal Péter (képzőművész)Encsi Balázs (képzőművész)Szűcs Ágnes (képzőművész)Tömöri Péter (képzőművész)Tóth Gábor (képzőművész)Kanczel Tamás (képzőművész)
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
320679
Feltöltve
2018.08.11. 23:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/100 • ISO320

320680
Feltöltve
2018.08.11. 23:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.08.11. 23:27
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.08.12. 00:04
TundeK62 publikálta "Fényösvény" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.