Gyöngyös, Pesti u.

Gyöngyös
Pesti u.
A strand bejárata mögött, a kerítésen belül.

Felállítás2016. június 18.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
H.István
2018.10.14. 20:32
A gyöngyösi strand több évtizedes működés után 2007-ben zárt be, majd felújítás után, 2008. június 8-án Gyöngyösi Strand és Termálfürdő néven nyitotta meg kapuit. A Dr. Csépe György Uszoda és Termálstrand nevet 2016. június 18.-án vette fel. A névadó ünnepségen emléktáblát is avattak, mely egy emlékkőre van felhelyezve. A bronzból készült emléktáblán Dr. Csépe György portréja látható, valamint egy felirat:
"DR. CSÉPE GYÖRGY
1939-2015
pedagógus, sportszakember
Heves Megyei Úszó és Vízilabda Szövetség alelnöke
Gyöngyös Város Díszpolgára
Gyöngyösi Úszó Alapítvány Elnöke"

„Dr. Csépe György pedagógusként dolgozott, 1961-től nyugdíjazásáig a gyöngyösi József Attila Szakközépiskola kollégiumának igazgatója volt. Elkötelezettje volt az úszósportnak és az olimpiai mozgalomnak, sokat tett a városban az óvodai, általános iskolai kötelező úszásoktatás bevezetéséért, elnöke volt a Gyöngyösi Úszó Alapítványnak, valamint alelnöke a Heves Megyei Úszó- és Vízilabda Szövetségnek."
Források:
http://gyongyosivizilabdaclub.hu/2016/06/18/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Dr._Cs%C3%A9pe_Gy%C3%B6rgy_Uszoda_%C3%A9s_Term%C3%A1lstrand

H.István műlapja


Cím alapján hasonló

"Dr. Csépe György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
320334
Feltöltve
2018.08.09. 10:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.08.09. 10:56

"Dr. Csépe György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
327629
Feltöltve
2018.10.14. 20:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/400 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.14. 20:05

"Dr. Csépe György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
327630
Feltöltve
2018.10.14. 20:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.14. 20:06

"Dr. Csépe György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
327631
Feltöltve
2018.10.14. 20:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.14. 20:06

"Dr. Csépe György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyöngyös
Feltöltő
Azonosító
327632
Feltöltve
2018.10.14. 20:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.14. 20:06
Összesen 5 fotó

Műlap története

18.11.02. 17:35
A "Dr. Csépe György" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.10.14. 20:32
H.István publikálta "Dr. Csépe György" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.