Szabadka (Суботица), Petőfi Sándor utca 8.

Alternatív, helyi címek:Skulptura
Angol cím:Sculptura

Szabadka (Суботица)
Petőfi Sándor utca 8.
Fasizmus Áldozatainak Tere felőli körforgó.

Felállítás2003

Dr. Pinczés Sándor
2018.08.25. 08:23
A Petőfi Sándor utca sajátságos Szabadkán. Nem az a fő jellemzője, hogy belvárosi utca osztott autóúttal, közepén végighúzódó parkkal. Nem is az, hogy itt áll a gimnázium, amelybe Kosztolányi járt - bár tanulmányait nem itt fejezte be. Azonban érdekes esztétikai élményt nyújt, hogy a város-tervezők leleményességéből fakadóan két Kosztolányi szobor is áll a gimnázium előtt. Talán szerencsés, hogy egymással szemben.
Az utca Fasizmus Áldozatainak Tere felőli végén egy (nem közömbös) absztrakció látható. Bár sokan, sokszor jártunk Szabadkán, ezidáig nem jelent meg a köztérképen ez a szobor.
Halugin igen termékeny szobrász, szívesen vesz rész restaurációban, ismerhetők program-szobrai, de úgy tűnik igazán szabadon alkotva főképpen az absztrakció vonzza. Talán ez a kifejezésmód áll Haluginhoz nagyon közel.
Ez a szobor nem katalogizált, esetleg bele illik a szintén szabadkai Skulptura 1, 2, 3 Halugin alkotta szoborvonulatba - ezért is adtam neki (semmi oldalról alá nem támasztva) a Skulptura címet.
Halugin bejárta a világot, de Szabadkán és Törökkanizsán (a szülőhelyén) érzi magát legnagyobb biztonságban.
A szobor datálása Halugin immár 5 évtizedes munkásságának nagyjából a közepére esik, amikor már kialakult vonzalma-, és világképe volt. Halugin a formakutatásban a szabadság útját járja.
Az alkotó kilétét erősítő.: A klasszikus szobrászat esztétikája tanulmány (Estetika klasične skulpture); Szerző: Ljiljana Ćinkul2014.04.06. Illusztráció a tárgybani szobor...
SZERKESZTŐ (1998) Török Tamás Nagy Mercedes: "Egyszerű lenne a dolgunk, ha Sava Halugin szobrászatát a köztéri szobrokkal való összevetés eredményeként értékelnénk, hiszen elsősorban itt Közép-Kelet Európában az emlékműállítások ismétlődő kényszere művészeten kívüli műtárgyakat szül."
Források:
http://www.politika.rs/sr/clanak/289288/%D0%95%D1%81%D1%82%D0%B5%D1%82%D0%B8%D0%BA%D0%B0-%D0%BA%D0%BB%D0%B0%D1%81%D0%B8%D1%87%D0%BD%D0%B5-%D1%81%D0%BA%D1%83%D0%BB%D0%BF%D1%82%D1%83%D1%80%D0%B5
https://www.antikvarium.hu/konyv/sava-halugin-750730
Angol leírás, sztori
Pál Tamás
2018.08.25. 08:23
This abstract bronze sculpture was created by serbian artist Sava Halugin.
He is a very fruitful sculptor, and also has some other works in this town, Skulptura 1, 2 and 3. This artpiece fits in this series well, so we used this title, although official title of the sculpture is not known. If you have any information, do not hesitate to help us.
Date of unveil is also not known, but as the bottom sign shows, the artwork created in 2003.

Cím alapján hasonló

"Skulptura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
320294
Feltöltve
2018.08.08. 22:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.08. 22:30

"Skulptura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
320295

320296

320297
Feltöltve
2018.08.08. 22:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/160 • ISO100

320298
Feltöltve
2018.08.08. 22:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

320299

320300
Feltöltve
2018.08.08. 22:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

320301
Feltöltve
2018.08.08. 22:30
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ36/10 • 1/80 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.08. 22:30

"Skulptura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
320302
Feltöltve
2018.08.08. 22:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.08. 22:30

"Skulptura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
320303
Feltöltve
2018.08.08. 22:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.08. 22:30

"Skulptura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
321024
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.08.14. 23:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ33/10 • 1/60 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.14. 23:55
2017. augusztus

"Skulptura" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szabadka (Суботица)
Feltöltő
Azonosító
321025
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.08.14. 23:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ33/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.14. 23:55
2017. augusztus
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.08.25. 08:23
A közösség publikálta Dr. Pinczés Sándor "Skulptura" c. műlapját
18.08.13. 17:16
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Skulptura" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.