Budapest, Margitsziget, Soó Rezső sétány
Archív képek

Állapot: Lebontott

Budapest
Margitsziget, Soó Rezső sétány
A rózsakert budai oldalánál a vízmedencében állt az alkotás.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?


Ády
2018.08.13. 21:04
Az alkotás a Margitsziget közepénél elterülő Rózsakertben állt. 1964. tavaszán kezdődő fejlesztések beruházás során két vízmedencét építettek a rozáriumba, ebből a kisebbik, a 71 m2-es vízmedence szélén állt a két nyakú samott váza. Ezek a rücskös felületű vázák nagyon divatosak voltak a hatvanas, hetvenes években és a kedvenceim közé tartoznak.Több keramikusunk készített ilyen típusú vázákat akkoriban. Ennek az alkotóját szerencsére megtaláltam, aki Szabadyi Veronika keramikus volt. Az egyik prospektusában még egy fotót is találtam róla. http://szabadyveronika.mindenkilapja.hu/users/szabadyveronika//Szabady_Simon_04.jpg

Ma már nem láthatók az alkotás, lebontották, sőt ha jól tudom már a vízmedencét is betemették.
Források:
http://tajepiteszek.hu/margitsziget-felujitasa-torteneti-attekintes-ii

Ády műlapja



Cím alapján hasonló

"Díszváza" c. alkotás fotói

A még meglévő vízmedence az alkotás nélkül 2014-ben.

Fotó: Bálint K.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
320384
Forrás
Google maps
Évszám
2014
Feltöltve
2018.08.10. 10:52

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.08.10. 10:52
2014
A még meglévő vízmedence az alkotás nélkül 2014-ben.

Fotó: Bálint K.

Archív fotók

"Díszváza" c. alkotás fotói

Légi felvét 1971-ben.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
320383
Forrás
fentről.hu
Évszám
1971
Feltöltve
2018.08.10. 10:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.08.10. 10:40
1971, Archív felvétel
Légi felvét 1971-ben.

"Díszváza" c. alkotás fotói

Kevély László, Főkert NZrt
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
320279
Forrás
http://tajepiteszek.hu/margitsziget-felujitasa-torteneti-attekintes-ii
Feltöltve
2018.08.08. 16:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.08.08. 16:40
Archív felvétel
Kevély László, Főkert NZrt

"Díszváza" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
320278
Forrás
http://fokert150.hu/2017/10/05/budapest-parkjai-1970/
Évszám
2017
Feltöltve
2018.08.08. 16:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.08.08. 16:39
2017, Archív felvétel

"Díszváza" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
320277
Forrás
http://fokert150.hu/2017/10/05/budapest-parkjai-1970/
Évszám
2017
Feltöltve
2018.08.08. 16:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.08.08. 16:39
2017, Archív felvétel
Összesen 5 fotó

Műlap története

21.01.23. 17:04
A "Díszváza" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.08.13. 21:05
A "Díszváza" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.08.13. 21:04
Ády publikálta "Díszváza" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.