Az Egek Királynéja-templom domborművei

Budapest, IV. kerület, Szent István tér 13.
További képek a Fotólistában

Budapest
IV. kerület, Szent István tér 13.

Felállítás1907

Zák Alajos (tervező, közreműködő)

Dénes Ildikó
2018.08.05. 18:08
A templom 1875 és 1881 között épült fel és az „Egek Királynéja” elnevezést kapta. Az „alapkövét Szvoboda Antal gyöngyösi építész tervei alapján 1875. szept. 26-án helyezte el Neszveda István váci kanonok”. A gyöngyösi Szent Bertalan templom mintájára tervezték. Az építkezés elkezdődött, de pénzhiány miatt elakadt, 1880-ig szünetelt. Időközben megbízták Ybl Miklóst is a templom tervezésével, majd végül Kauser József budapesti műépítész tervét fogadták el. „1881. nov. 27-én Virter Bertalan címzetes püspök és váci kanonok a templomot ünnepélyesen megáldotta, de nem szentelte fel.” A templom tornyának építésére később került sor, melyre Bachmann Károly és Kauser József is készített terveket. A templomtornyot 1888. októberre Kauser építész terve szerint építette fel az építést átvállaló Heisz Károly. A templomot később két oldalhajóval kibővítették Zák Alajos újpesti építész tervei szerint, ami 1907-ben fejeződött be.

„Az oldalhajók „timpanonjában” az apostolok és – feltehetően – az evangélisták portréi, a fő homlokzaton két dombormű, Szent Péter és valószínűleg Szent Pál láthatók.”
Szent Péter lehet a főhomlokzat jobboldali domborműve, mert kezében kulcs látható. A negyedik fotón Máté evangélista lehet, angyalképet tart a kezében. A hatodik fotón Lukács evangélista lehet, bikafej képe van a kezében. A tizedik fotón János evangélista lehet, sas képet tart a kezében.
Források:
http://epa.oszk.hu/03100/03133/00027/pdf/EPA03133_orpheus_noster_2017_03_074-090.pdf

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319970
Feltöltve
2018.08.05. 17:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/850 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.05. 17:49

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319971
Feltöltve
2018.08.05. 17:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.05. 17:50

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Szent Péter
Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319972
Feltöltve
2018.08.05. 17:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.05. 17:51
Szent Péter

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Máté evangélista
Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319973
Feltöltve
2018.08.05. 17:52
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.05. 17:52
Máté evangélista

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319974
Feltöltve
2018.08.05. 17:53
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/160 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.05. 17:53

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Lukács evangélista
Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319975
Feltöltve
2018.08.05. 17:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/350 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.05. 17:54
Lukács evangélista

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Fülöp
Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319977
Feltöltve
2018.08.05. 17:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.05. 17:56
Fülöp

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Júdás Tádé
Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319978
Feltöltve
2018.08.05. 17:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.05. 17:57
Júdás Tádé

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

János evangélista
Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319979
Feltöltve
2018.08.05. 17:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.05. 17:57
János evangélista

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319976
Feltöltve
2018.08.05. 17:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/950 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.05. 17:56

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319980
Feltöltve
2018.08.05. 17:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/850 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.05. 17:59

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319981
Feltöltve
2018.08.05. 18:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.05. 18:00

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520778
Feltöltve
2023.03.30. 08:44
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/1250 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.30. 08:44

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520779
Feltöltve
2023.03.30. 08:44
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/1600 • 12.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.30. 08:44

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520780
Feltöltve
2023.03.30. 08:44
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ53/10 • 1/1250 • 35.8mm • ISO125

520781
Feltöltve
2023.03.30. 08:44
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/1250 • 12.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.30. 08:44

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520782
Feltöltve
2023.03.30. 08:44
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ55/10 • 1/1000 • 53.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.30. 08:44

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520783
Feltöltve
2023.03.30. 08:44
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/1600 • 8.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.30. 08:44

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520784
Feltöltve
2023.03.30. 08:44
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ52/10 • 1/1250 • 26.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.30. 08:44

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520785
Feltöltve
2023.03.30. 08:44
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ48/10 • 1/1600 • 11.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.30. 08:44

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520786

520787
Feltöltve
2023.03.30. 08:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/1250 • 15.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.30. 08:45

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520788

520789
Feltöltve
2023.03.30. 08:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/1600 • 12.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.30. 08:45

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520790
Feltöltve
2023.03.30. 08:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ55/10 • 1/1250 • 53.7mm • ISO125

520791

520792
Feltöltve
2023.03.30. 08:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ48/10 • 1/1600 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.30. 08:45

"Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. alkotás fotói

Alkotó
Zák Alajos (tervező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
520793
Feltöltve
2023.03.30. 08:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO125

520794
Feltöltve
2023.03.30. 08:45
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/160 • 15.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.03.30. 08:45
Összesen 29 fotó

Műlap története

23.03.30. 08:45
8 új fotót töltöttem az "Az Egek Királynéja-templom domborművei" műlaphoz
23.03.30. 08:44
9 új fotót töltöttem az "Az Egek Királynéja-templom domborművei" műlaphoz
23.03.23. 12:58
Megérintettem az "Az Egek Királynéja-templom domborművei" alkotást
21.03.31. 10:58
Az "Az Egek Királynéja-templom domborművei" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.08.05. 18:08
Dénes Ildikó publikálta "Az Egek Királynéja-templom domborművei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.