Budapest, XI. kerület, Kende utca 13-17.

Budapest
XI. kerület, Kende utca 13-17.
Az MTA SZTAKI alagsori Nagytanács termében, a bejárattal szemközti...Teljes szövegAz MTA SZTAKI alagsori Nagytanács termében, a bejárattal szemközti falon, jobb oldali csoportból a jobb szélen elhelyezett dombormű.Kevesebb szöveg

Felállítás1997

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.08.05. 12:30
Nagy szerencsének értékeltem, amikor meghívót kaptam Roska Tamás emléktáblájának avatására, ami az MTA SZTAKI épületébe, az alagsori Nagyterembe invitált. Több éve jelöltem már az itt fellelhető hét emléktáblát Wehner Tibor katalógusában, de egyre csak halasztódott a felkeresésük. Ahogy elnézem, nem is lett volna könnyű a bejutás.

Az 1997-ben itt egy-időben avatott alkotások egy olyan tudós csapatnak állít emléket, akik részt vettek a hazai számítástechnika és automatizálás intézményrendszerének megalapozásában, ill. kiépítésében, pályájuk vagy a két elődintézményhez, vagy/és az összevonás után létrejött szervezethez (SZTAKI) kapcsolódik.

Uzsoky Miklós (1925-1995) "A magyar elektronikai kutatás és fejlesztés egész történetének egyik legzseniálisabb alakja. Az ország szellemi zártságának idején több olyan újdonságot alkotott, amelyek a maguk korában az Egyesült Államokban ezzel egyidőben alakultak. Ilyenek voltak a hátrafelé haladó hullámok, a digitális technika különleges szűrői és sok más olyan eredmény, amik részben a kor viszonyai miatt, részben az általános fejlődés következtében már csak történetekben élnek tovább..."
Életútjáról, pályájáról a továbbiak olvashatók az első forrás cikkében.
Kiemelés: Állami Díj (1973) "az elektronikai iparban számítógéppel folyó tervezés és fejlesztési technológia kidolgozásáért".

A harmadik forrásnál jelzett cikk az MTA SZTAKI történetét követi végig, ami érzékletesen mutatja meg a tudós helyét abban a tudományágban, amit képviselt.
Források:
https://www.sztaki.hu/tarsadalom/nagyjaink
Wehner Tibor: Modern magyar szobrászat 1945-2010 p. 312.
http://wwwold.sztaki.hu/sztaki/history.hu.jhtml

Blogbejegyzések a műlapról
Vigh Tamás
A napokban (2010. szeptember 18-án), 84 éves korában elhunyt szobrászművészről mostanában több nekrológot láthatunk az interneten. Ezért nem is vállalkozok egy hasonló megírására. Itt a szoborlapon, mi úgy érzem megtettük már a magunkét; bemutattuk szinte a teljes életművet. Tizennyolc...

Kapcsolódó
Roska Tamás
Kapcsolódó
Hatvany József
Kapcsolódó
Benedikt Ottó
Kapcsolódó
Frey Tamás
Kapcsolódó
Rácz István
Kapcsolódó
Tarján Rezső
Kapcsolódó
Csáki Frigyes

Cím alapján hasonló

"Uzsoky Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319927
Feltöltve
2018.08.05. 11:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.08.05. 11:59

"Uzsoky Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319928
Feltöltve
2018.08.05. 11:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/25 • ISO800

319930
Feltöltve
2018.08.05. 11:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/10 • ISO800

319929

319931
Feltöltve
2018.08.05. 11:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/6 • ISO800

319932
Feltöltve
2018.08.05. 11:59
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/50 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.08.05. 11:59

"Uzsoky Miklós" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319926
Feltöltve
2018.08.05. 11:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.08.05. 11:59
Összesen 7 fotó

Műlap története

18.08.05. 12:30
Göröntsér Vera publikálta "Uzsoky Miklós" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.