Tolcsvai római katolikus templom üvegablakai 3.

Tolcsva, Bajcsy-Zsilinszky utca 41.

Alternatív, helyi címek:A Kisboldogasszony templom üvegablakai 3. – Szent István

Tolcsva
Bajcsy-Zsilinszky utca 41.
A templom északi oldalán látható, a kereszthajóban.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Kratzmann Ede (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2019.01.27. 21:48
Az egyetlen ablak, amelyen nem Ligeti Sándor neve olvasható alkotóként. Viszont ha hiszünk a szignónak, és valóban Kratzmann Ede az alkotó, úgy időben, az ő működését, és élettörténetét ismerve, kijelenthető, hogy ez volt a templomban elkészült ólomüveg ablakok közül a legelső.
A Szent István ábrázoló ablak stílusa miatt is elválik a többi ablaktól. A királyt jogarral, és országalmával a kezeiben ábrázolja az üvegművész. Mintha két évszámot is látnék az ablakon, az egyik a szignó alatt, talán 1889, és a kerethez tartozó írásban van még egy 1936. Ezt azért nem írnám be, mert tudható, hogy Kratzmann Ede akkor már nem élt.

Az útikönyv így ír a templomról: "A legrégebbi, műemlék épület a XIV. században, gótikus stílusban épült, kerített katolikus templom. Sokszög záródású, támpilléres szentélyének csúcsíves ablakai ma is láthatók...
1733-ban felújították az épületet, ekkor látták el a tornyot fazsindelyes hagymakupolával. A XIX. században már kicsinek bizonyult a templom, 1836-ban meghosszabbították."
Források:
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=3278
Zempléni-hegység (turistakalauz térképpel): 147. p.
http://miserend.hu/templom/1883

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Tolcsvai római katolikus templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Alkotó
Kratzmann Ede (üvegművész)
Település
Tolcsva
Feltöltő
Azonosító
319370
Feltöltve
2018.07.28. 23:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.28. 23:24

"Tolcsvai római katolikus templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Alkotó
Kratzmann Ede (üvegművész)
Település
Tolcsva
Feltöltő
Azonosító
319371
Feltöltve
2018.07.28. 23:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/250 • ISO80

319372
Feltöltve
2018.07.28. 23:25

TundeK62 18.07.28. 23:25

"Tolcsvai római katolikus templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Alkotó
Kratzmann Ede (üvegművész)
Település
Tolcsva
Feltöltő
Azonosító
319373
Feltöltve
2018.07.28. 23:25
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.28. 23:25

"Tolcsvai római katolikus templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Alkotó
Kratzmann Ede (üvegművész)
Település
Tolcsva
Feltöltő
Azonosító
319374
Feltöltve
2018.07.28. 23:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.28. 23:25

"Tolcsvai római katolikus templom üvegablakai 3." c. alkotás fotói

Alkotó
Kratzmann Ede (üvegművész)
Település
Tolcsva
Feltöltő
Azonosító
340602
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2019.01.27. 22:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 19.01.27. 22:22
2018. június
Összesen 6 fotó

Műlap története

19.01.27. 21:48
TundeK62 publikálta "Tolcsvai római katolikus templom üvegablakai 3." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.