Budapest, XI. kerület, Üllői út 78.

Budapest
XI. kerület, Üllői út 78.
A Radiológiai Klinika előterében.

Felállítás1929

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.08.09. 18:24
Sajátos módon, a Kígyóölő szobra után kutatva találkoztam ezzel az alkotással és párjával. A Korányi program egy új, hét szintes épület felépítését és különböző átépítéseket, korszerűsítést rejt magában. A projekt 2011-ben indult (mára kb. befejeződött). Velejárója, hogy a Külső Klinikai Tömb környékén a legtöbb alkotást összegyűjtötték és raktárban helyezték el. Ebből mára több a helyére került, azonban a Kígyóölő emblematikus szobra továbbra is várakozik. Vissza nem kerülhet, jövőbeni helyének építését azonban még nem kezdték meg.
Az eltelt sok-sok év átlagában viszonylag rendszeresen és optimistán látogattam meg a szobor egykori színhelyét, egyre több információhoz jutottam, az eredmény jelenleg mégis lehangoló.

A két terepasztal-szerű elrendezésű óriási domborművet a klinika előterében fedeztem fel. Nem valós helyükön, félrehúzva, meglehetősen előnytelen fényviszonyok között fényképeztem. Az alkotások a Semmelweis Egyetem, egyben a Radiológiai Klinika alapvető kettős feladatkörét jelenítik meg: az Oktatás és a Gyógyítás címmel.

Véletlen, hogy nem az oktatással kezdtem. Úgy gondolom, a feladatkörök az említett intézményben egyenértékűek, történetét tanulmányozva mégis úgy tűnik, az oktatás lenne az elsődleges.

Az Oktatás jelenetének szereplői nagyjából félkörívben helyezkednek el. A kompozíció felfogásában némileg eltér párjától. A központi alak, az idős, nagy szakállat viselő férfialak a jobb szélen, egy karosszékben ül. A professzor vitathatatlanul tekintélyt tudhat magáénak, magyaráz. Az őt körülvevő hallgatók egy része a földön ül, egyikük áll, de valamennyien osztatlan figyelemmel tekintenek oktatójukra. Kicsit megbontja a jelenet egységét az a gyermek, aki a professzor előtt áll, fejét ölébe hajtja. A mozdulat, a gesztus bizalmat mutat. Én úgy látom, ő épp egy beteg (fején kötést visel), itt ő képviseli az átkötő szerepet a másik jelenet felé. A szereplők egy részének ruházata a másik jelenetnél látott tóga, az egyik fiatal hallgató fejét még egy jellegzetes fejpánt is övezi.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Vastagh_%C3%89va
http://semmelweis.hu/koranyi-projekt/altalanos-informaciok/

Kapcsolódó
Gyógyítás

Cím alapján hasonló

"Oktatás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319283
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2018.07.28. 11:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.28. 11:38
2016. április

"Oktatás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319279
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2018.07.28. 11:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/20 • ISO800

319282
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2018.07.28. 11:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/15 • ISO800

319278
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2018.07.28. 11:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800

319277
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2018.07.28. 11:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/25 • ISO3200

319275
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2018.07.28. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.28. 11:37
2016. április

"Oktatás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319274
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2018.07.28. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320

319280
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2018.07.28. 11:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.28. 11:38
2016. április

"Oktatás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319276
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2018.07.28. 11:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.28. 11:37
2016. április

"Oktatás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319284
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2018.07.28. 11:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.28. 11:38
2016. április

"Oktatás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319281
Fotózva
2016. április
Feltöltve
2018.07.28. 11:38
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.28. 11:38
2016. április

"Oktatás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319285
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2018.07.28. 11:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.28. 11:38
2017. július
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.05.23. 14:08
Megérintettem az "Oktatás" alkotást
19.04.05. 12:17
Megérintettem az "Oktatás" alkotást
19.03.29. 15:11
Megérintettem az "Oktatás" alkotást
18.12.29. 12:28
Megérintettem az "Oktatás" alkotást
18.08.09. 18:24
Göröntsér Vera publikálta "Oktatás" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.