Budapest, XIV. kerület, Kassai tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Magyarok Nagyasszonya

A templomtér bal oldalán lévő ablaksorban a harmadik.

Felállítás1937. november 14.

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2018.08.03. 09:35
A Szentlélek tiszteletére felszentelt Herminamezői Plébániatemplom a múlt század 30-as éveiben neoromán stílusban épült, tervezője Petrovácz Gyula, építész volt.
Nyilvántartott 85 olyan színes ólombetétes üvegablaka Zsellér Imre keze munkáját dicséri. Egy részük ornamentális díszítésekkel készült. másrészt jó-néhány üvegablak fellelhető, amin ezen felül különböző keresztény szimbólumok is megjelennek.

A templom felszentelésének időpontjára már elkészült színes ablakok jelentős része magyar szenteket ábrázol, amelyek a templomtér két oldali falain láthatók. A bal oldalon két ilyen üvegablak között helyezték el a Magyarok Nagyasszonyát ábrázoló ablakot.
Sokat gondolkodtam, mert kétségtelenül nem véletlen került az ábrázolás magyar szentek sorába, mégis úgy döntöttem, külön műlapon mutatom be.

Az üvegfestményen Mária látható, bal karján a gyermek Jézust tartja. Mária alakját, mint az itt látható magyar királyi szentek valamennyi tagjáét, szépen redőző palást fedi, fején a koronát, jobb kezében az uralkodásra utaló jogart tartja. Bal kezével a gyermek Jézust tartja, akinek fejét dicsfény övezi, kezében az országalmát tartja, jobb kezét áldón emeli.
Az üvegfestmény két királyi eleganciával ábrázolt szereplője ugyanakkor anya és gyermeke meghitt kettősét is mutatja.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Herminamez%C5%91i_Szentl%C3%A9lek-templom
http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,502,0,0,1,0
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=-8394

Kapcsolódó
Magyar szentek 1.
Kapcsolódó
Magyar szentek 2.
Kapcsolódó
Szent Család

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319223
Feltöltve
2018.07.27. 16:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.27. 16:26

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319227
Feltöltve
2018.07.27. 16:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO800

319226
Feltöltve
2018.07.27. 16:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO500

319228
Feltöltve
2018.07.27. 16:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/200 • ISO800

319225
Feltöltve
2018.07.27. 16:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/160 • ISO800

319222
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.07.27. 16:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/60 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.27. 16:25
2017. április

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
320064
Feltöltve
2018.08.06. 09:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/17 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.06. 09:57

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
320065
Feltöltve
2018.08.06. 09:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.06. 09:57

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
320066
Feltöltve
2018.08.06. 09:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.08.06. 09:58

Adalék vagy máshol

"Patrona Hungariae" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
319224
Feltöltve
2018.07.27. 16:26
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.27. 16:26
Összesen 10 fotó

Műlap története

20.12.05. 15:11
Megérintettem a "Patrona Hungariae" alkotást
20.07.05. 15:17
Megérintettem a "Patrona Hungariae" alkotást
18.08.06. 09:58
1 új fotót töltöttem a "Patrona Hungariae" műlaphoz
18.08.06. 09:57
1 új fotót töltöttem a "Patrona Hungariae" műlaphoz
18.08.06. 09:57
1 új fotót töltöttem a "Patrona Hungariae" műlaphoz
18.08.03. 09:35
Göröntsér Vera publikálta "Patrona Hungariae" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.