Pereszteg, Fő utca 6.

Alternatív, helyi címek:Láncoskép

Pereszteg
Fő utca 6.
A község útkereszteződésének közepén a Schmidegg kúria közelében

Avatás2023. augusztus 19.
Avatás18. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Szabolcs Erzsébet
2018.07.26. 16:18
A három szent szobrával díszített késő barokk oszlop mely Szent Flóriánt, Szent Donátot és Nepomuki Szent Jánost ábrázolja, a falu központjába érve szemünk elé tárul. A leírás szerint a 18. század második feléből késő barokk stílusban készült.
Alkotóról nem található adat. A három szentet a falu védőszentjeinek is nevezik, alakjuk néha más szobrok mellékalakjaiként is megtalálhatók. Kovácsolt vas kerítés veszi körül, a szobor csoportot, melyre ránézésre ráférne már egy renoválás.

2023. május közepén Peresztegen jártam. Meglepett a hármas (Láncosképként ismert) szoborcsoport) látványa. Csak az obeliszk építmény áll a helyén a három szobor alak nélkül. A kovácsoltvas kerítés is el lett távolítva.
Egyik ismerős észrevételem és kérdésem után elmondta, hogy ideiglenesen restaurálás felújítás céljából hiányoznak a szobor alakok és a többi része az emlékműnek. Nyár vége felé várható hogy ismét a helyére kerül.
Fotót nem tudtam mellékelni a mostani állapotról.

Mint a fenti bejegyzésemben jeleztem a Hármas szobor azaz Láncoskép restaurálása felújítása azóta megtörtént.
A Kisalföld megyei hetilap cikke alapján értesültem az újra avatásáról és újra szenteléséről, amely 2023. augusztus 19-én ünnepélyes keretek között történt. Az ismertetőben szerepelnek az elvégzett munkák valamint az eredeti láncok vissza helyezése. A láncokat Filátz Tibor adományozta.
Források:
http://www.fertopart.hu/szabadido/pereszteg/latnivalok/nevezetesseg/218-harmas_szobor.html
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=4653
http://www.pereszteg.hu/hu/hirek/322-osszefogas_a_lancoskep_felujitasaert!.html
https://www.kisalfold.hu/helyi-kozelet/2023/08/megujult-szoborcsoport-peresztegen-fotok
További linkek
http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/szent_donat
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Fl%C3%B3ri%C3%A1n
https://www.magyarkurir.hu/kultura/nepomuki-szent-janos-aldozopap-vertanu-2018



Cím alapján hasonló

"Hármas szobor" c. alkotás fotói

Település
Pereszteg
Feltöltő
Azonosító
319144
Feltöltve
2018.07.26. 14:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 18.07.26. 14:23

"Hármas szobor" c. alkotás fotói

Település
Pereszteg
Feltöltő
Azonosító
319161
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2018.07.26. 16:12
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ44/10 • 1/800 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 18.07.26. 16:12
2012. június

"Hármas szobor" c. alkotás fotói

Település
Pereszteg
Feltöltő
Azonosító
319154
Feltöltve
2018.07.26. 14:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 18.07.26. 14:37

"Hármas szobor" c. alkotás fotói

Település
Pereszteg
Feltöltő
Azonosító
319147
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2018.07.26. 14:24
EXIF információk...
CASIO COMPUTER CO.,LTD. / EX-Z75
ƒ51/10 • 1/320 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 18.07.26. 14:24
2012. június

"Hármas szobor" c. alkotás fotói

Település
Pereszteg
Feltöltő
Azonosító
319155
Feltöltve
2018.07.26. 14:37

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 18.07.26. 14:37

"Hármas szobor" c. alkotás fotói

Település
Pereszteg
Feltöltő
Azonosító
418947
Feltöltve
2020.10.06. 14:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A2400 IS
ƒ28/10 • 1/160 • 5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szabolcs Erzsébet 20.10.06. 14:41

"Hármas szobor" c. alkotás fotói

Település
Pereszteg
Feltöltő
Azonosító
425843
Feltöltve
2020.11.29. 18:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.29. 18:15

"Hármas szobor" c. alkotás fotói

Település
Pereszteg
Feltöltő
Azonosító
425844
Feltöltve
2020.11.29. 18:15
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/800 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.29. 18:15

"Hármas szobor" c. alkotás fotói

Település
Pereszteg
Feltöltő
Azonosító
425845
Feltöltve
2020.11.29. 18:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 75mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 20.11.29. 18:16
Összesen 9 fotó

Műlap története

20.11.29. 18:16
1 új fotót töltöttem a "Hármas szobor" műlaphoz
20.11.29. 18:15
1 új fotót töltöttem a "Hármas szobor" műlaphoz
20.11.29. 18:15
1 új fotót töltöttem a "Hármas szobor" műlaphoz
20.10.06. 14:41
1 új fotót töltöttem a "Hármas szobor" műlaphoz
18.07.26. 16:18
Szabolcs Erzsébet publikálta "Hármas szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.