Vejti, Petőfi Sándor utca.

Vejti
Petőfi Sándor utca.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.07.29. 17:32
A Dráva partján fekvő Vejti két utcából áll. A Petőfi Sándor utcából és a Táncsics Mihály utcából. Az egyik utcában református, a másik utcában katolikus templom van. A két egymásra merőlegesen húzódó utca találkozásánál lévő kis parkban van a világháborús emlékmű. Magas fenyőfák között áll.

Az emlékmű alján kőhasábok vannak. Az észak felé néző oldalon van minden adat és díszítés. Balra egy függőleges helyzetű, hegyével lefelé irányuló kard van, fémből.

Jobbra egy régi elmosódott 1914 – 18 felirat alatt egy bronz domborművet láthatunk. A téglalap alakú mezőben négy katona alakja van. Az első szuronyt szegezve rohamoz. A második zászlót tartva is előre mutat, de visszafordulva biztat. A harmadik katona éppen sebesülten rogyik össze, őt a negyedik tartja meg.

A dombormű alatt egy nagy fekete - fényesre csiszolt - kőtábla van, amely jóval újszerűbbnek tűnik az emlékmű többi részénél.

Felső felirata: 1914 – 1918
Alatta 19 hős neve.

Középső felirata: 1941 – 1945
Alatta 4 áldozat neve.

Alsó felirata: 1956
Alatta 1 név (Magyar János)

Vagyis az emlékmű kezdetben csak az I. világháborús hősök emlékezetére készült. A fekete táblát nyilván 1990 után helyezték rá.

A „Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa” közli ezt az emlékművet. Az ottani egyetlen fényképen sincs még ott a mostani fekete kőtábla.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/3348

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Vejti
Feltöltő
Azonosító
319059
Feltöltve
2018.07.24. 19:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.24. 19:44

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Vejti
Feltöltő
Azonosító
319060
Feltöltve
2018.07.24. 19:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.24. 19:45

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Vejti
Feltöltő
Azonosító
319061
Feltöltve
2018.07.24. 19:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.24. 19:45

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Vejti
Feltöltő
Azonosító
319062
Feltöltve
2018.07.24. 19:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.24. 19:45

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Vejti
Feltöltő
Azonosító
319063

319064
Feltöltve
2018.07.24. 19:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.24. 19:46

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Vejti
Feltöltő
Azonosító
319065
Feltöltve
2018.07.24. 19:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.24. 19:46

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Vejti
Feltöltő
Azonosító
319066
Feltöltve
2018.07.24. 19:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.24. 19:47

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Vejti
Feltöltő
Azonosító
319067

319068

319069
Feltöltve
2018.07.24. 19:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.24. 19:47

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Vejti
Feltöltő
Azonosító
319070
Feltöltve
2018.07.24. 19:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.24. 19:48
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.07.29. 17:32
Keszthelyi Sándor publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.