Budapest, IX. kerület, Üllői út 89-91.

Állapot: Lebontott

Angol cím:Small Diana

Budapest
IX. kerület, Üllői út 89-91.
A szálloda bejáratával szemközti oldalon, a folyosó felé eső oszlopnál, a Kis balerina mellett..

Felállítás2017
Elbontás

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.10.10. 16:51
Visszatérek ebbe a szállóba, amire véletlen bukkantam rá és ugyancsak véletlen, hogy felfedezhettem a hotel halljában felsorakozó kortárs alkotásokat. Körülbelül annyi, hogy nem a szokásos zebrán mentem át, amikor a környéken egy szobor ügyében kutattam.

Első alkalommal csak azt láttam,, a portál új, de akkor még nem láttam közelebbit. Később egy avatásra igyekeztem, de szerencsére némi idő-ráhagyással. Akkor kacsintottak rám a bent időközben elhelyezett alkotások, így az avatás kezdetéig betértem egy fotózásra.
Az engedély gyorsan született. Érdeklődésemre elmondták, a szobrok un. tartós bérlet formájában kerültek a szálloda halljába, nincsenek a szálloda tulajdonában, ezzel szemben az alkotók döntése szerint maradnak, vagy akár örökre, ha úgy alakul.
Általában itt a fotózás elég nehéz volt, mert nagyon sok világos és tükröződő felület vette körül a szobrokat. A Kis Diána helyzete talán kicsit előnyösebb, de őt olyan közel tették a Kis balerina című alkotáshoz, elsőre azt hittem, összetartoznak.

A kis Diána minden jel szerint egy gyereklány, aki pőre természetességgel, lazán ül (itt) a napsütésben. Haja dús és természetéből adódóan hullámos, arca szép. Alakja korának megfelelő, formás. Kezére támaszkodva, kicsit félrefordult testtartásban szemlélődik... vagy éppen elfogadja a világot olyannak, amilyen.
A Diána név eredetéről itt lehet olvasni: https://nevek.wqw.hu/1918-diana-nev.html
Források:
https://turizmus.com/szallashely-vendeglatas/uj-negycsillagos-epult-az-ulloi-uton-1125131
http://turizmusonline.hu/hotel-szalloda/cikk/szallodanyitasi_boom_varhato_a_kovetkezo_evekben

Kapcsolódó
Kis balerina
Kapcsolódó
Hegedülő kecske
Kapcsolódó
Minotaurus

Cím alapján hasonló

"Kis Diána" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
318821
Feltöltve
2018.07.22. 21:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.22. 21:36

"Kis Diána" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
318823

318828
Feltöltve
2018.07.22. 21:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.22. 21:38

"Kis Diána" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
318825
Feltöltve
2018.07.22. 21:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

318826
Feltöltve
2018.07.22. 21:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • ISO80

318822
Feltöltve
2018.07.22. 21:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

318830
Feltöltve
2018.07.22. 21:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • ISO80

318824
Feltöltve
2018.07.22. 21:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.22. 21:36

"Kis Diána" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
318831
Feltöltve
2018.07.22. 21:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.22. 21:38

"Kis Diána" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
318829

318827

Összesen 11 fotó

Műlap története

19.03.29. 15:11
Megérintettem a "Kis Diána" alkotást
18.10.10. 16:51
Göröntsér Vera publikálta "Kis Diána" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.