Budapest, XI. kerület, Kende utca 13-17.

Alternatív, helyi címek:Prof. Roska Tamás

Budapest
XI. kerület, Kende utca 13-17.
Az MTA SZTAKI alagsori Nagytanács termében, a bejárattal szemközti falon.

Felállítás2018. június 15.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.07.11. 17:39
A meghívó email-ben érkezett. Kicsit kísérteties volt, mert nem láttam át, hogyan kerülhettem a címlistára. Az informatikai profilú intézménnyel igencsak rég volt némi kapcsolatom, de akkor még Szoborlap sem volt (én viszont közelebb álltam ahhoz a bizonyos profilhoz). A téma: a nagy hírű tudós, Prof. Roska Tamás halálának 4. évfordulója alkalmából megemlékezést tartanak, amit a róla készült emléktábla avatása követ.
Engem pedig elkapott a láz és nem tudtam elmenni. Bő két hét múlva (mivel udvarias érdeklődésemre sajnos nem kaptam választ), útnak indultam és a portánál addig várakoztam, amíg egy udvarias kísérővel be nem engedtek a Nagytanács terembe.
Az első a szignó volt (a meghívón nem szerepelt az alkotó neve), amitől azonnal megvilágosodtam. Ami rég volt, elmúlt, most köszönöm a művésznőnek gondosságát.

A dombormű a nagynevű tudóst ábrázolja, balra a fej magasságában az illő adatok (név, születési-halálozási év), míg a tudós három könyvet szorít magához, életművének alapjait, címük: Hit, Család, Tudomány.

Roska Tamás professzor (1940–2014) életéről, munkásságáról, kitüntetéseiről, címeiről részletes összefoglaló olvasható a második forrás cikkében, ami sajnálatosan korai, súlyos betegsége után bekövetkezett halála kapcsán emlékezik a tudós életéről és életművéről.

A dombormű avatásáról rövid hír emlékezik az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) honlapján, megtudhatjuk, hogy a megemlékezés családja és pályatársai, valamint egykori kollégái körében történt, így jelen volt Erdő Péter bíboros is.

A tudós mélyebb megismeréséhez ajánlom a vele 2001-ben készül interjút elolvasásra https://itk.ppke.hu/uploads/articles/134/file/web_cikk_Roska_.pdf
Egy másik interjú könyv formátumban is megjelent. 2009-ben Kozma László "Énekeljetek elmétekkel" sorozatának egyikében. Ebből átfogóan megismerheti az olvasó a tudóst és egyben az embert, aki arról is beszél, "...mit jelent az elkötelezettség, a hit, a tudós meggyőződése, hogyan függ össze a számítástechnika és a zene, a művészet, hogyan egészíti ki egymást a tudományos kutatás és az egyéni élet, a család harmóniája".
Források:
Meghívó,
https://www.sztaki.hu/tudomany/hirek/prof-roska-tamasra-emlekeztunk
http://nol.hu/belfold/meghalt-roska-tamas-1468969
https://www.antikvarium.hu/konyv/kozma-laszlo-roska-tamas-enekeljetek-elmetekkel-481552

Kapcsolódó
Hatvany József
Kapcsolódó
Benedikt Ottó
Kapcsolódó
Uzsoky Miklós
Kapcsolódó
Frey Tamás
Kapcsolódó
Csáki Frigyes

Cím alapján hasonló

"Roska Tamás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317512
Feltöltve
2018.07.10. 16:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.10. 16:55

"Roska Tamás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317506
Feltöltve
2018.07.10. 16:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

317507
Feltöltve
2018.07.10. 16:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • ISO3200

317509
Feltöltve
2018.07.10. 16:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/30 • ISO3200

317508

317511
Feltöltve
2018.07.10. 16:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/13 • ISO1250

317510
Feltöltve
2018.07.10. 16:55
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/30 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.10. 16:55

"Roska Tamás" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317513
Feltöltve
2018.07.10. 16:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.10. 16:55
Összesen 8 fotó

Műlap története

18.07.11. 17:39
Göröntsér Vera publikálta "Roska Tamás" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.