Kesjár Csaba emlékére

Budapest, XIV. kerület, Róna utca 158.

Budapest
XIV. kerület, Róna utca 158.
Thököly út és a Róna utca sarkán.

Felállítás2018. június 24.

Katie G.
2018.07.14. 08:32
A magyar motorsport egyik nagy tehetségének, Kesjár Csabának emlékére avattak emlékművet, aki 30 évvel ezelőtt, 1988. június 24-én halálos balesetet szenvedett egy Forma-3-as edzés során a nürnbergi Norisringen.
A baleset oka pontosan nem ismert, talán fékhiba okozhatta.

Csabáról akkoriban úgy tartották, hogy ő lesz majd az első Forma-1-es magyar pilóta.
Kétszeres gokart magyar bajnok, négyszeres Formula Easter magyar bajnok, Formula Ford osztrák bajnok, abszolút magyar bajnok és hegyi bajnok volt. Pályafutásának csúcspontja volt amikor 1987-ben a Hungaroringen a Magyar Nagydíj előtt 3 bemutatókört tehetett meg a Zakspeed csapat Forma-1-es autójával.

Rendkívül népszerű volt, kisugárzása, személyisége mindenkit elvarázsolt, mi lányok az iskolában teljesen odavoltunk érte. Tragikus halála mindenkit megrázott.

Az emlékmű elkészítésére az önkormányzat kérte fel az alkotót, aki személyesen is ismerte Kesjár Csabát. A helyszín kiválasztásánál fontos volt, hogy közel legyen Csaba egykori lakóhelyéhez.
Az avatáson Lengyel Géza elmondta, hogy egy kompozícióban gondolkodott. A szobornál igyekezett ábrázolni Csaba vonásait, de nagyon nehéz dolga volt, mert Csaba annyira jóképű volt, hogy ezt lehetetlenség visszaadni.
A szikla Csaba keménységét, stabilitását szimbolizálja. Rákerült a végzetes napon vezetett versenyautó kicsinyítve is, amelyet azért ábrázolt így, mert a baleset után az autó egy másik dimenzióba került.

Az emlékművet az önkormányzat és a sportbarátok közösen avatták fel, a család a régi versenytársak és a rajongók jelenlétében.
Források:
https://www.racingline.hu/extra/kesjar-csaba-emlekmuvet-zugloban/2018/06/24/
http://player.hu/auto-motor-2/a-legjobban-megkozeliteni-a-tokeletest/
https://www.facebook.com/kesjarcsaba.emlekmu/?fref=mentions
További linkek
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kesj%C3%A1r_Csaba

Katie G. műlapja

Cím alapján hasonló

"Kesjár Csaba emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317369
Feltöltve
2018.07.08. 21:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.07.08. 21:56

"Kesjár Csaba emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317346
Feltöltve
2018.07.08. 21:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.07.08. 21:43

"Kesjár Csaba emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317350
Feltöltve
2018.07.08. 21:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.07.08. 21:46

"Kesjár Csaba emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317347
Feltöltve
2018.07.08. 21:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.07.08. 21:44

317348
Feltöltve
2018.07.08. 21:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/100 • ISO100

317351
Feltöltve
2018.07.08. 21:47

Katie G. 18.07.08. 21:47

317354
Feltöltve
2018.07.08. 21:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.07.08. 21:49

"Kesjár Csaba emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317352
Feltöltve
2018.07.08. 21:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/500 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.07.08. 21:47

"Kesjár Csaba emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317349
Feltöltve
2018.07.08. 21:45
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.07.08. 21:45

"Kesjár Csaba emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317356
Feltöltve
2018.07.08. 21:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.07.08. 21:52

"Kesjár Csaba emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317353
Feltöltve
2018.07.08. 21:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.07.08. 21:47
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.12.29. 17:11
Megérintettem a "Kesjár Csaba emlékére" alkotást
18.07.14. 08:32
Katie G. publikálta "Kesjár Csaba emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.