Kassa (Košice), Trieda SNP 49.

Kassa (Košice)
Trieda SNP 49.
A sugárúton a Lunik V. lakótelep szélén áll, fák között.

Felállítás1972

TundeK62
2018.07.13. 21:57
Egy újabb, merőben más stílusú alkotás, mint amit eddig láttunk, és megismerhettünk Racskó Árpádtól. Mondjuk a halálakor megjelent életrajzi írásban leírták, hogy alkotásai mindenkor alkalmazkodtak a hatalom kívánságához. Azt alkotott, amit elvártak tőle.

Kassa lakosságának túlnyomó része a Lunik lakótelepeken lakik. A 9 részből álló lakótelepet a hatvanas évek elején kezdték építeni. 2012-ben volt 50 éves a telep. Utcáira, tereire a hatvanas-hetvenes évek végén Kassán megrendezett Fémszobrászati Szimpozionok ideje alatt készült, hatalmas plasztikákat állították fel, díszítésként. Az erről szóló internetes oldalak úgy fogalmaztak, hogy valóságos szoborkiállítás van arrafelé. Ez igaz is, elég sok művet sikerült lefotóznom a múlt héten, a lakótelepeken.
Mondjuk a Kassai Fémművek által szervezett nemzetközi alkotótelepekre a leírások szerint csak nyugati szobrászokat hívtak meg a művészek sorába. Úgy látszik, ez még sem volt így, mert a magyar származású szobrászok is szerepelnek műveikkel.

Ez a Meteor névre hallgató plasztika a Lunik V. lakótelep szélén állt, a sugárút szélén. Szépen kifejezi a robbanást.
A Meteorokról: https://hu.wikipedia.org/wiki/Meteor
Egy igazi, modern szobrászati alkotás, mely krómacélból készült.

A szobrászról, Racskó Árpádról: https://sk.wikipedia.org/wiki/Arp%C3%A1d_Ra%C4%8Dko

Kassa 2013-ban Európa Kulturális Fővárosa volt. Akkor kihelyezték a plasztikákhoz a tájékoztató táblákat, melyek legtöbbje még kint volt most is. A műveket is felújították, nagyobbrészt.
Források:
http://felvidek.ma/2015/01/elhunyt-arpad-ra-ko-kepzomuvesz/
https://sk.wikipedia.org/wiki/Arp%C3%A1d_Ra%C4%8Dko
https://hu.wikipedia.org/wiki/Meteor

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Meteor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
317321
Feltöltve
2018.07.08. 21:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.08. 21:06

"Meteor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
317322
Feltöltve
2018.07.08. 21:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.08. 21:06

"Meteor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
317323
Feltöltve
2018.07.08. 21:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

317324
Feltöltve
2018.07.08. 21:07

TundeK62 18.07.08. 21:07

"Meteor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
317325
Feltöltve
2018.07.08. 21:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.08. 21:07

"Meteor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
317326
Feltöltve
2018.07.08. 21:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

317327
Feltöltve
2018.07.08. 21:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.08. 21:08

"Meteor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
317328
Feltöltve
2018.07.08. 21:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.08. 21:09

"Meteor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
317329

317330
Feltöltve
2018.07.08. 21:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.08. 21:09

"Meteor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
317331
Feltöltve
2018.07.08. 21:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.08. 21:10
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.07.13. 21:57
TundeK62 publikálta "Meteor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.