Szent Antal a gyermek Jézussal

Palotabozsok, Kossuth Lajos utca 79.
További képek a Fotólistában

Palotabozsok
Kossuth Lajos utca 79.
Az r. k. templom bejárata közelében áll.

Felállítás1991

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.07.13. 23:20
Palotabozsok Szent Erzsébet tiszteletére szentelt barokk r. k. temploma különös tájolású: észak-dél irányú hossztengelye és északi bejárata van.

A templom ajtajától kissé északnyugatra egy kőkereszt és északkeletre Szent Antal-szobor áll. A szent arca a templom felé néz. A magas egészalakos kőszobor sötétbarna szerzetesi ruhában mutatja Szent Antalt. Arcvonása lágy, ábrándos tekintettel. Bal oldalán egy szál liliom van, habár az a keze szabadon van.

Jobb kezén egy gyermek csücsül, vagy inkább ficánkol. Ugyanis a fehér kőszobor szinte mozog. Baljával magasra nyúlva Antal arcát simítja. Jobb kezében egy kis nyitott könyvet tart. Göndör haja, ókori ruhácskája alapján valamely pajkos görög istengyermeket láthatnánk bele – ám ő nyilván a gyermek Jézus.

A műkő talapzat újszerű és a délnyugati oldalára rakott márványtábla felirata ez:
SZENT ANTAL
1991.
Szent Antal szobra ennél régebbinek tűnik.

A szobrot 2016-ban felújították. „A templomkertben található homokkőből készült „Szent Antal szobor” restaurálása, újrafestése szintén időszerű volt. Ezt a munkát a német önkormányzat saját költsége terhére végeztette el, mely 152000 Ft-ba került. ”- írja a község folyóirata 2016. augusztus 6-án.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írt
Palotabozsoki Krónika. 8. 2016. 2. szám:
http://www.palotabozsok.hu/node/505

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szent Antal a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Palotabozsok
Feltöltő
Azonosító
317290
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.07.08. 19:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.08. 19:42
2017. október

"Szent Antal a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Palotabozsok
Feltöltő
Azonosító
317292
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.07.08. 19:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.08. 19:43
2017. október

"Szent Antal a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Palotabozsok
Feltöltő
Azonosító
317293
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.07.08. 19:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/640 • ISO100

317294
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.07.08. 19:43
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ61/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.08. 19:43
2017. október

"Szent Antal a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Palotabozsok
Feltöltő
Azonosító
317295
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.07.08. 19:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ56/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.08. 19:44
2017. október

"Szent Antal a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Palotabozsok
Feltöltő
Azonosító
317296
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.07.08. 19:44
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.08. 19:44
2017. október

"Szent Antal a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Palotabozsok
Feltöltő
Azonosító
317297
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.07.08. 19:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.08. 19:45
2017. október

"Szent Antal a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Palotabozsok
Feltöltő
Azonosító
317298
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.07.08. 19:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.08. 19:45
2017. október

"Szent Antal a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Palotabozsok
Feltöltő
Azonosító
317299
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.07.08. 19:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.08. 19:46
2017. október

"Szent Antal a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Palotabozsok
Feltöltő
Azonosító
317300
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.07.08. 19:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.08. 19:46
2017. október

Adalék vagy máshol

"Szent Antal a gyermek Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Palotabozsok
Feltöltő
Azonosító
317291
Fotózva
2017. október
Feltöltve
2018.07.08. 19:42
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.07.08. 19:42
2017. október
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.07.13. 23:20
Keszthelyi Sándor publikálta "Szent Antal a gyermek Jézussal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.