Budapest, XI. kerület, Sziklatemplom út
További képek a Fotólistában

Budapest
XI. kerület, Sziklatemplom út
A templomba lépve, a bejárattól a templom belseje felé vezető részen...Teljes szövegA templomba lépve, a bejárattól a templom belseje felé vezető részen lévő sziklatömbön, a Magyarok Nagyasszonyát követő részen.Kevesebb szöveg

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2018.07.18. 18:19
Igencsak sokszor megfordultam már a Sziklatemplomban, a rendszerváltás után újból talpra állt pálos rend kegyhelyén. A templom a Magyarok Nagyasszonya titulust viseli. Egészen egyedi maga a templom is, története is, amit a forrás cikkében részletesen lehet megismerni.
Látogatásaim alkalmával szinte mindig fotóztam a belső barlang bejárathoz közeli részén, a kis szigetszerű sziklakaréjon elhelyezett alkotásokat. Így már egész gyűjteményem van – igaz, egy részük nem igazán partiképes, mivel a világítás nem egyformán megoldott.

A templom történetének leírásában, a kiadott prospektusban is csak az alkotó neve szerepel, a felállítás éve sajnos nem. Másrészt a szignó mellett mégiscsak fellelhető évszámot nem sikerült egész jó szögből fotózni, irodalomban sem találtam meg.

Az államalapító Szent István király fejszobrát V. Majzik Mária Magyarok Nagyasszonya című domborműve közelében helyezték el.
Szent Istvánról: https://hu.wikipedia.org/wiki/I._Istv%C3%A1n_magyar_kir%C3%A1ly

Barabás Edit alkotásának egy változata már szerepel a Köztérképen. Érdekes tanulmány a különböző anyagból készült két alkotás összehasonlítása (ld. a kapcsolt lapot is).
Az ábrázolás igen részletesen mutatja a markáns arcú király fején látható koronát és – bár fejszobor – nagyon részletgazdagon ábrázolja a /király által amúgy soha nem viselt/ koronázási palást finom mintázatát.
Források:
http://www.palosrend.hu/bemutatkozas/palos-helyek/budapest-sziklatemplom/284-sziklatemplom

Kapcsolódó
Boldog Özséb
Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317045
Feltöltve
2018.07.06. 21:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/8 • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.06. 21:24

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317036
Feltöltve
2018.07.06. 21:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/20 • ISO2500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.06. 21:22

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317035
Fotózva
2014. május
Feltöltve
2018.07.06. 21:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/5 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.06. 21:22
2014. május

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317037
Feltöltve
2018.07.06. 21:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/15 • ISO2000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.06. 21:22

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317038
Feltöltve
2018.07.06. 21:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800

317039
Feltöltve
2018.07.06. 21:22
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/13 • ISO1250

317041
Feltöltve
2018.07.06. 21:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/10 • ISO3200

317044
Feltöltve
2018.07.06. 21:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

317043
Feltöltve
2018.07.06. 21:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/15 • ISO3200

317042

317046
Feltöltve
2018.07.06. 21:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/30 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.06. 21:24

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
317040
Feltöltve
2018.07.06. 21:22
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/6 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.06. 21:22

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
334626
Feltöltve
2018.12.07. 18:23
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/25 • ISO350

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.07. 18:23

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
334627
Feltöltve
2018.12.07. 18:23
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/33 • ISO150

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.07. 18:23

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
334629
Feltöltve
2018.12.07. 18:23
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/33 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.07. 18:23

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
334630
Feltöltve
2018.12.07. 18:23
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H850
ƒ240/100 • 1/33 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.07. 18:23

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
469637
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2021.11.24. 21:07
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/5 • 20mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.24. 21:07
2013. március

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
469638
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2021.11.24. 21:07
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ35/10 • 1/5 • 18mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.24. 21:07
2013. március

"Szent István" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
469639
Fotózva
2013. március
Feltöltve
2021.11.24. 21:07
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ40/10 • 1/5 • 20mm • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 21.11.24. 21:07
2013. március
Összesen 19 fotó

Műlap története

21.11.24. 21:07
3 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz
18.12.07. 18:23
1 új fotót töltöttem a "Szent István" műlaphoz

18.07.18. 18:19
Göröntsér Vera publikálta "Szent István" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.