Óriás kavicsok térforma

Budapest, XI. kerület, Móricz Zsigmond körtér

Budapest
XI. kerület, Móricz Zsigmond körtér
A téren elszórtan

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Neszták Béla
2009.01.13. 10:44
Különböző alakú mészkő tömbök
Teszt Elek
2009.01.13. 18:00
Óriáskavicsok, Szöllőssy Barbara és Pyka Zsolt projektje volt, a körtér pár évvel ezelőtti erősen részleges felújításakor. Itt írnak róla leteperő marketingszöveget: http://www.vtcs.hu/projekt_item.php?item=7 (Ezen az oldalon találtok egyébként más haszontalan, hamar tönkremenő, drága és környezetbe nem illő, ellenben nem is modern köztér-átalakítási ötletet, lásd a Pécs 2010 megrökönyítő ötleteit – ami természetesen nem nyert a pályázaton.)
Elhibázott koncepció, lepusztult, gazdátlan, átgondolatlan, funkciótlan. Csak a látványt és a feltűnést keresték, gyakorlati hasznával és tartósságával nem foglalkoztak. A projekt is csak részben valósult meg, félbemaradt. Ugyanis senki nem kívánta már a felállításukat sem finanszírozni, végül mindössze 3 db került köztérre. Fűtésüket – merthogy valami kitekert ötlet nyomán az utcát fűtötték volna télen velük - felállításuk után néhány hétig ingyen vállalta a Főtáv Zrt., azonban mivel senki sem fizette a költségeit, így többé nem fűtik. (Ki bújna hozzá a retkes kövekhez, mégha fűtenék is?) A zsúfolt, koszos átszállóponton (amit, ha Swarowski-kristályokkal raknak körbe, akkor is az és olyan marad, az ilyen helyen megszokott lepukkant emberekkel – lásd a számos nyugat-európai példát), a tönkrement, lekonyuló (nem tartós) plexigalléros, szutykos, ormótlan, rosszul elhelyezett kavics elszomorító, groteszk látványt nyújt. (Ráadásul megálmodóik nevei nagybetűkkel szerepelnek mindegyiken.) Érdemes összehasonlítani ennek a projektnek a kétséges értékét, látványát, modernségét, hasznát – és költségét - például a nemrég felállított Rollerező szoboréval.

Cím alapján hasonló

"Óriás kavicsok térforma" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
13094
Feltöltve
2009.01.09. 17:11

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.01.09. 17:11

"Óriás kavicsok térforma" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
13095
Feltöltve
2009.01.09. 17:12

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 09.01.09. 17:12

"Óriás kavicsok térforma" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180696
Feltöltve
2014.09.23. 02:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.23. 02:02

"Óriás kavicsok térforma" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180697

180698
Feltöltve
2014.09.23. 02:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.23. 02:03

"Óriás kavicsok térforma" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
180699
Feltöltve
2014.09.23. 02:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.09.23. 02:03
Összesen 6 fotó

Műlap története

23.09.20. 09:19
Megérintettem az "Óriás kavicsok térforma" alkotást
23.02.04. 11:33
Megérintettem az "Óriás kavicsok térforma" alkotást
22.06.30. 11:50
Megérintettem az "Óriás kavicsok térforma" alkotást
20.08.02. 08:07
Megérintettem az "Óriás kavicsok térforma" alkotást
19.03.29. 17:46
Megérintettem az "Óriás kavicsok térforma" alkotást
18.10.29. 08:00
Megérintettem az "Óriás kavicsok térforma" alkotást
18.04.01. 10:55
Megérintettem az "Óriás kavicsok térforma" alkotást
17.08.08. 11:08
Megérintettem az "Óriás kavicsok térforma" alkotást
17.04.04. 18:42
Megérintettem az "Óriás kavicsok térforma" alkotást
16.02.04. 22:01
Megérintettem az "Óriás kavicsok térforma" alkotást
15.05.22. 19:19
Megérintettem az "Óriás kavicsok térforma" alkotást
14.09.23. 02:03
1 új fotót töltöttem az "Óriás kavicsok térforma" műlaphoz
14.09.23. 02:03
1 új fotót töltöttem az "Óriás kavicsok térforma" műlaphoz
14.09.23. 02:02
1 új fotót töltöttem az "Óriás kavicsok térforma" műlaphoz
14.09.23. 02:02
1 új fotót töltöttem az "Óriás kavicsok térforma" műlaphoz
09.01.13. 10:44
Neszták Béla publikálta "Óriás kavicsok térforma" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.