Árpád-házi Szent Erzsébet

Érd, Gárdonyi Géza utca

Alternatív, helyi címek:Az Egyház anyja templom szobrai 2.

Érd
Gárdonyi Géza utca
A templom kertjében lévő urnatemetőben (a László téren, a Kossuth Lajos utcai front)

Felállítás1975

Nem köztéri:Temető, sírkert
Göröntsér Vera
2018.07.03. 16:00
A kapcsolt lapon már részletesen leírtam a "véletlen" folytán talált szobor, ill. szobrok kapcsán a Szent Szűz, az Egyház anyja templom építésének történetét. A kor, amelyben az elhatározás született, egyáltalán nem kedvezett az ilyen jellegű vállalkozásoknak. A templom 1963 és 1966 között épült " sok munkával és küzdelemmel", de a mai napig szépítik, bővítik, mint olvasható: "...a befejezéséhez közeledik".

Ugyanott leírtam azt is, igen sok energiát fektettem a szobrok alkotójának felkutatására – eleinte eredmény nélkül. Már publikálni készültem a lapot, mikor az utolsó pillanatban megpróbálkoztam egy telefonhívással.
Nagy szerencsém volt, nem mindig fogadják érdeklődésemet ilyen szívélyesen, de abban is, hogy maga a plébános úr vette fel a telefont. A válasz meglepő volt: Till Aran. Aztán kicsit szégyenkeztem, mert összehasonlításban (a lapon fellelhető alkotásokat véve) a stílus elég gyorsan igazolódott. Konkrét információt azonban sem a net-en, sem kis könyvtáramban akkor nem találtam.
Ez az alkotás azonban még egy lépéssel közelebb vitt a bizonyossághoz. Megtaláltam ugyanis a szobor képét, ill. talán a vázlatét. Tüskés Gábor az alkotó életművét összegző könyve 41. sorszámmal jelzett képmelléklete meglehetős azonosságot mutat. A képen az arc elnagyolt, de az alak, a testtartás és a rózsák halma egyértelműen azonosítható.

Az ábrázolás minden részletében Szent Erzsébetet, ill. a személyéhez kapcsolódó rózsa-legenda https://www.magyarkurir.hu/hirek/arpad-hazi-szent-erzsebet megelevenedését mutatja. Ugyanakkor meglepő a kontraszt a kecses mozdulat, a "királyi" testtartást biztosító fehér nyak és az alkotás anyaga, a szemcsét beton között.
Források:
http://www.erdtusculanum.hu/2012-09-25-17-26-17/tortenet
Telefonbeszélgetés a templom plébánosával
Tüskés Gábor (szerk.) Till Aran szobrai

Kapcsolódó
A tékozló fiú
Közös gyűjteményben
Szent Erzsébet-szobrok

Cím alapján hasonló

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
316602
Feltöltve
2018.07.02. 11:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.02. 11:34

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
316603
Feltöltve
2018.07.02. 11:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

316604
Feltöltve
2018.07.02. 11:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

316610
Feltöltve
2018.07.02. 11:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.07.02. 11:35

"Árpád-házi Szent Erzsébet" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
316607

316605

316608

316606

316609

Összesen 9 fotó

Műlap története

18.07.03. 16:00
Göröntsér Vera publikálta "Árpád-házi Szent Erzsébet" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.