Pécs, Szabadság u. 34.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:A Lakits-villa homlokzati szobrai
Angol cím:Four Seasons

Pécs
Szabadság u. 34.
A vonat pályaudvartól a Zsolnay-szoborhoz vezető út mellett

Avatás2013. március 28.
Avatás1875

Tüskés Anna
2018.06.17. 14:35
Az 1990-es évekre teljesen lepusztult Lakits-villáról eltűntek a homlokzati szobrok. A falkutatással egybekötött, 2010-ben indult rekonstrukció során az időközben előkerült, erősen kopott szobrokat Gácsi Barna Ferenc szobrászmester Zsolnay pirogránitból újra alkotta. A Tavasz kezében egy ölnyi virág látható, a Nyár karjában gabonakévét fog, az Ősz ölében egy szőlővel teli kosarat tart, a Tél mellett egy hóember áll.

A Lakits-villa romantikus stílusban épült. Tervét Petz Ferenc, Piatsek Gyula pécsi építész tanítványa 1869-ben készítette. Az 1870-75 között épült U-alaprajzú villa építtetője ifjabb Lakits (Lakics) Xaver Ferenc (1833–1909 után) kereskedő volt, a pécsi közélet aktív szereplője. A hagyomány szerint a reprezentatív nyaralót azzal a céllal építtette, hogy az itt rendezendő összejövetelek révén leányainak előkelő férjet szerezzen. A külső megjelenésben szerepe volt az oldalszárnyak utcai homlokzatát díszítő négy oromszobornak. A homokkőből faragott, négy ülő nőalak az Évszakok allegorikus ábrázolása. Sonkoly Károly művészettörténész "stíluskritikai alapon a kor egyetlen Pécsett élő szobrászának, Bartalits Mihálynak (1808–1879) tulajdonítja az oromszobrokat. A kalocsai születésű kőfaragómester Szepesy Ignác pécsi püspök hívására telepedett le a városban 1832-33-ban.” Ő faragta a Pollack-féle székesegyház déli homlokzatának apostolszobrait.
A Lakits család csak néhány évig lakott a villában. A családfő költekező életmódja és hanyag üzletvitele miatt a vagyonnal együtt a villa is elúszott az 1880 körül bekövetkezett csődben.
Források:
Sonkoly Károly: Tudományos állásfoglalás, tud. kutató, MvTI., Kutatási Osztály, 2007.
Romváry Ferenc: Pécs köztéri szobrai: épületplasztikák, emlékművek, emléktáblák, Pécs, Kronosz, 2014, p. 230.
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=1795
http://regipecs.blog.hu/2014/08/29/lakits_villa_azaz_egy_pecsi_happy_end
https://hu.wikipedia.org/wiki/Lakits-villa
Angol leírás, sztori
Tüskés Anna
2018.06.17. 14:35
The Lakits villa was built in romantic style. The plan was made by Ferenc Petz, pupil of the architect Gyula Piatsek, in 1869. The villa built between 1870-75 on the commission of Ferenc Xaver Lakits (Lakics) (after 1833-1909), an active participant of the public life in Pécs. According to the tradition, the representative villa was built with the purpose of obtaining a distinguished husband to her daughters through the gatherings to be arranged here. Four statues decorate the street façade. The four seated female figure carved from stone are the allegorical representations of the four seasons. Probably the only sculptor of the time living in Pécs, Mihály Bartalits (1808-1879) carved these statues.

Tüskés Anna műlapja

Cím alapján hasonló

"Négy évszak" c. alkotás fotói

tavasz
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
325463
Feltöltve
2018.09.27. 15:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ52/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.09.27. 15:57
tavasz

"Négy évszak" c. alkotás fotói

tavasz
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
325460
Feltöltve
2018.09.27. 15:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ52/10 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.09.27. 15:56
tavasz

"Négy évszak" c. alkotás fotói

nyár
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
325459
Feltöltve
2018.09.27. 15:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ52/10 • 1/125 • ISO400

325453

325461
Feltöltve
2018.09.27. 15:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ52/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.09.27. 15:56
nyár

"Négy évszak" c. alkotás fotói

ősz
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
325454

325455

325456
Feltöltve
2018.09.27. 15:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ52/10 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.09.27. 15:56
ősz

"Négy évszak" c. alkotás fotói

tél
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
325462
Feltöltve
2018.09.27. 15:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ52/10 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.09.27. 15:57
tél

"Négy évszak" c. alkotás fotói

tél
Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
325464

325457
Feltöltve
2018.09.27. 15:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ40/10 • 1/320 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.09.27. 15:56

"Négy évszak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
325458
Feltöltve
2018.09.27. 15:56
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ150
ƒ43/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.09.27. 15:56

"Négy évszak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
406177
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2020.06.15. 05:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.15. 05:33
2017. március

"Négy évszak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
406178
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2020.06.15. 05:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/200 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.15. 05:34
2017. március

"Négy évszak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
406179
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2020.06.15. 05:34
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/250 • 7.7mm • ISO100

406180
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2020.06.15. 05:35
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/1000 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.15. 05:35
2017. március

"Négy évszak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
406181

406182
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2020.06.15. 05:36
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/250 • 7.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.15. 05:36
2017. március

"Négy évszak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
406183
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2020.06.15. 05:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/640 • 38.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.15. 05:37
2017. március

"Négy évszak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
406184
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2020.06.15. 05:37
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/500 • 51.6mm • ISO100

406185
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2020.06.15. 05:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/400 • 38.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.15. 05:38
2017. március

"Négy évszak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
406186
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2020.06.15. 05:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/500 • 51.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.15. 05:40
2017. március

"Négy évszak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
406187
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2020.06.15. 05:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/400 • 51.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.15. 05:41
2017. március

"Négy évszak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
406188

406189
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2020.06.15. 05:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/320 • 38.8mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.15. 05:42
2017. március

"Négy évszak" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
406190
Fotózva
2017. március
Feltöltve
2020.06.15. 05:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/320 • 51.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.06.15. 05:42
2017. március
Összesen 26 fotó

Műlap története

20.06.15. 05:42
1 új fotót töltöttem a "Négy évszak" műlaphoz
20.06.15. 05:42
1 új fotót töltöttem a "Négy évszak" műlaphoz
20.06.15. 05:41
1 új fotót töltöttem a "Négy évszak" műlaphoz
20.06.15. 05:41
1 új fotót töltöttem a "Négy évszak" műlaphoz
20.06.15. 05:40
1 új fotót töltöttem a "Négy évszak" műlaphoz
20.06.15. 05:38
1 új fotót töltöttem a "Négy évszak" műlaphoz
20.06.15. 05:37
1 új fotót töltöttem a "Négy évszak" műlaphoz
20.06.15. 05:37
1 új fotót töltöttem a "Négy évszak" műlaphoz
20.06.15. 05:36
1 új fotót töltöttem a "Négy évszak" műlaphoz
20.06.15. 05:35
1 új fotót töltöttem a "Négy évszak" műlaphoz
20.06.15. 05:35
1 új fotót töltöttem a "Négy évszak" műlaphoz
20.06.15. 05:34
1 új fotót töltöttem a "Négy évszak" műlaphoz
20.06.15. 05:34
1 új fotót töltöttem a "Négy évszak" műlaphoz
20.06.15. 05:33
1 új fotót töltöttem a "Négy évszak" műlaphoz
18.06.18. 07:24
A "Négy évszak" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.06.17. 14:35
Tüskés Anna publikálta "Négy évszak" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.