Nagyszakácsi, Ady Endre utca 2.

Angol cím:Saint Wendelin

Nagyszakácsi
Ady Endre utca 2.
Az alkotás a templom háta mögött található.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Aerdna
2018.06.13. 21:44
Régóta kutatok már a Nagyszakácsiban található Szent Vendel-szobor után, sajnos nem sok eredménnyel.

Dr. Lukács László említi a szobrot a „Szent Vendel tiszteletétől Somogyban” című, a Kaposvári Rippl-Rónai Múzeum közleményeiben megjelent írásában. Leírja, hogy a megyében számos Vendelnek állított szobor áll, azonos ikonográfiával, köztük a nagyszakácsi Szent Vendel-szobor.

A szobrot valószínűleg egy – állatokkal kapcsolatos - járványt követően állíthatták. Ennek idejét nem sikerült megtalálni, mint ahogy a szobor alkotója is ismeretlen.

A szobor a templom háta mögött áll, bár elsőre nem ez az érzet, mert a templomhoz a főútról vezető út mentén találjuk. Talapzatát valószínűleg kicserélték, egyértelműen eltér a szobor anyagától. Előbbi műkő, utóbbi pedig minden valószínűség szerint mészkő.
Források:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_SOMO_Rrmk_03/?query=nagyszak%C3%A1csi&pg=237&layout=s

Aerdna műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Település
Nagyszakácsi
Feltöltő
Azonosító
315055
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.06.13. 21:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.06.13. 21:35
2017. május

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Település
Nagyszakácsi
Feltöltő
Azonosító
315056
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.06.13. 21:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO160

315057
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.06.13. 21:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.06.13. 21:35
2017. május

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Település
Nagyszakácsi
Feltöltő
Azonosító
315058
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.06.13. 21:36
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.06.13. 21:36
2017. május

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Település
Nagyszakácsi
Feltöltő
Azonosító
315059

315060

315061
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.06.13. 21:37

Aerdna 18.06.13. 21:37
2017. május

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Település
Nagyszakácsi
Feltöltő
Azonosító
315062
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.06.13. 21:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO125

315063

315064
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.06.13. 21:37
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.06.13. 21:37
2017. május

"Szent Vendel" c. alkotás fotói

Település
Nagyszakácsi
Feltöltő
Azonosító
315065
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.06.13. 21:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX160 IS
ƒ40/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 18.06.13. 21:44
2017. május
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.06.13. 21:44
Aerdna publikálta "Szent Vendel" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.