A két világháború áldozatainak emlékműve

Somogyszentpál, Kossuth utca 13

Somogyszentpál
Kossuth utca 13
Az Ady Endre és a Kossuth utcák találkozásánál, a Hősök terén, örökzöld...Teljes szövegAz Ady Endre és a Kossuth utcák találkozásánál, a Hősök terén, örökzöld növényzet mögött áll az emlékmű.Kevesebb szöveg

Felállítás1990


ocsovai andrás
2018.06.13. 16:50
A Balaton-Nagyberek kerékpártúra alkalmas Somogyszentpál község felkeresésére.

Somogyszentpál múlt százados keresztjei, vallásos hála és emlékszobrai között közel harminc évével fiatal az időben későn emelt, - a hiányt egyszerre pótlandó - háborúk emlékműve.


Négyzet alapú betonlapon, annak közepén áll a kőből faragot, ívesen zárt kapu. A kapuoszlopok felső része leveles ág motívummal díszitett. A faragások alatt az oszlopok oldalain olvashatjuk a háborúk hősi és polgári áldozatainak névsorát, öt illetve hetvenöt nevet. A kapu záróívén mindkét oldalon egyértelműsítő felíratok adják tudtul az alkotás célját.
A kapuban, annak felső részén méteres bronz pajzs, azon felül elhelyezve szintén bronz kereszt. A pajzs mindkét oldala díszített, domborműves, a kereszt visszafogottan egyszerű.



Cím alapján hasonló

"A két világháború áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogyszentpál
Feltöltő
Azonosító
315023
Feltöltve
2018.06.13. 15:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 18.06.13. 15:53

"A két világháború áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogyszentpál
Feltöltő
Azonosító
315024
Feltöltve
2018.06.13. 15:54
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 18.06.13. 15:54

"A két világháború áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogyszentpál
Feltöltő
Azonosító
315025
Feltöltve
2018.06.13. 15:55
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 18.06.13. 15:55

"A két világháború áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogyszentpál
Feltöltő
Azonosító
315026
Feltöltve
2018.06.13. 15:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 18.06.13. 15:57

"A két világháború áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogyszentpál
Feltöltő
Azonosító
315033
Feltöltve
2018.06.13. 16:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 18.06.13. 16:06

"A két világháború áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogyszentpál
Feltöltő
Azonosító
315036
Feltöltve
2018.06.13. 16:10
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 18.06.13. 16:10

"A két világháború áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogyszentpál
Feltöltő
Azonosító
315027
Feltöltve
2018.06.13. 15:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 18.06.13. 15:57

"A két világháború áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogyszentpál
Feltöltő
Azonosító
315029
Feltöltve
2018.06.13. 15:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 18.06.13. 15:59

"A két világháború áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogyszentpál
Feltöltő
Azonosító
315031
Feltöltve
2018.06.13. 16:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 18.06.13. 16:02

"A két világháború áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogyszentpál
Feltöltő
Azonosító
315030
Feltöltve
2018.06.13. 16:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 18.06.13. 16:01

"A két világháború áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogyszentpál
Feltöltő
Azonosító
315013
Feltöltve
2018.06.13. 11:03
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 18.06.13. 11:03

"A két világháború áldozatainak emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Somogyszentpál
Feltöltő
Azonosító
315035
Feltöltve
2018.06.13. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FS30
ƒ33/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 18.06.13. 16:08
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.06.13. 16:50
ocsovai andrás publikálta "A két világháború áldozatainak emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.