Orvieto, Piazza del Duomo 19.

Alternatív, helyi címek:Vita di Cristo
Angol cím:Life of Christ

Orvieto
Piazza del Duomo 19.
Az orvietói dóm harmadik pillérén

Avatás14. század

Lorenzo Maitani (tervező)

Tüskés Anna
2018.07.10. 21:38
Az 1290-ben elkezdett orvietói dóm homlokzatának három kapuját négy pillér fogja közre. Ezek felületét domborművekkel díszítették: Genezis, Jessze fája, Jézus élete, Utolsó ítélet. A pilléreket a sienai Lorenzo Maitaninak attribuálják, aki 1310 és 1330 között a homlokzat kivitelezésének építőmestere és szobrásza. Míg az első és a negyedik pillér esetében bizonyos, hogy Maitani faragta őket, a második és harmadik pillér esetében a szakirodalom bizonytalan: ezeket is bizonyosan Maitani tervezte, de nem ő faragta, más a stílusuk, nem ismert a mester(ek) neve.
A jelenetek és a faragás lentről felfelé haladnak dekoratív, szőnyegszerű komponálásban. A szőlőindák között elhelyezett jelenetek a francia gótika hatását mutatják.
A harmadik pillér Jézus életét ábrázolja. Legalul ismét az alvó Jessze alakja a kiindulópontja a növényi indának. Szimmetrikusan Jessze alakjának két oldalán próféták láthatók. A harmadik regisztertől Krisztus életének jelenetei követik egymást az Angyali üdvözlettől Krisztus feltámadásáig. A Noli me tangere jelenet az utolsó.
Források:
https://it.wikipedia.org/wiki/Duomo_di_Orvieto#La_zona_inferiore
Angol leírás, sztori
Tüskés Anna
2018.07.10. 21:38
The third pillar depicts the life of Jesus. Once again, Jesse's sleeping figure is the starting point for vegetal tendril. Symmetrically, on both sides of Jessze, prophets can be seen. From the third register, the Scenes of the Life of Christ follow each other from the Annunciation to the Resurrection of Christ. The Noli me tangere scene is the last one.

Tüskés Anna műlapja


Kapcsolódó
Utolsó ítélet

Cím alapján hasonló

"Jézus élete" c. alkotás fotói

Alkotó
Lorenzo Maitani (tervező)
Település
Orvieto
Feltöltő
Azonosító
314785
Fotózva
2005. február
Feltöltve
2018.06.09. 18:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ36/10 • 1/500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 18:21
2005. február

"Jézus élete" c. alkotás fotói

Alkotó
Lorenzo Maitani (tervező)
Település
Orvieto
Feltöltő
Azonosító
314786
Fotózva
2005. február
Feltöltve
2018.06.09. 18:25
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ56/10 • 1/1250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 18:25
2005. február

"Jézus élete" c. alkotás fotói

Jessze
Alkotó
Lorenzo Maitani (tervező)
Település
Orvieto
Feltöltő
Azonosító
314775
Fotózva
2005. február
Feltöltve
2018.06.09. 18:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ56/10 • 1/640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 18:17
2005. február
Jessze

"Jézus élete" c. alkotás fotói

Angyali üdvözlet, Mária és Erzsébet találkozása, Jézus születése, Háromkirályok imádása
Alkotó
Lorenzo Maitani (tervező)
Település
Orvieto
Feltöltő
Azonosító
314773
Fotózva
2005. február
Feltöltve
2018.06.09. 18:13
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ36/10 • 1/400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 18:13
2005. február
Angyali üdvözlet, Mária és Erzsébet találkozása, Jézus születése, Háromkirályok imádása

"Jézus élete" c. alkotás fotói

Angyali üdvözlet, Jézus születése
Alkotó
Lorenzo Maitani (tervező)
Település
Orvieto
Feltöltő
Azonosító
314774
Fotózva
2005. február
Feltöltve
2018.06.09. 18:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ56/10 • 1/800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 18:15
2005. február
Angyali üdvözlet, Jézus születése

"Jézus élete" c. alkotás fotói

Mária és Erzsébet találkozása, Háromkirályok imádása, Menekülés Egyiptomba
Alkotó
Lorenzo Maitani (tervező)
Település
Orvieto
Feltöltő
Azonosító
314783
Fotózva
2005. február
Feltöltve
2018.06.09. 18:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ56/10 • 1/1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 18:18
2005. február
Mária és Erzsébet találkozása, Háromkirályok imádása, Menekülés Egyiptomba

"Jézus élete" c. alkotás fotói

Jézus születése, Háromkirályok imádása, Bemutatás a templomban, Menekülés Egyiptomba, Betlehemi gyermekgyilkosság, A tizenkét éves Jézus a templomban
Alkotó
Lorenzo Maitani (tervező)
Település
Orvieto
Feltöltő
Azonosító
314784
Fotózva
2005. február
Feltöltve
2018.06.09. 18:21
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ56/10 • 1/1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 18:21
2005. február
Jézus születése, Háromkirályok imádása, Bemutatás a templomban, Menekülés Egyiptomba, Betlehemi...Teljes szövegJézus születése, Háromkirályok imádása, Bemutatás a templomban, Menekülés Egyiptomba, Betlehemi gyermekgyilkosság, A tizenkét éves Jézus a templombanKevesebb szöveg

"Jézus élete" c. alkotás fotói

Alkotó
Lorenzo Maitani (tervező)
Település
Orvieto
Feltöltő
Azonosító
314787
Fotózva
2005. február
Feltöltve
2018.06.09. 18:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ36/10 • 1/500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 18:27
2005. február

"Jézus élete" c. alkotás fotói

Alkotó
Lorenzo Maitani (tervező)
Település
Orvieto
Feltöltő
Azonosító
314788
Fotózva
2005. február
Feltöltve
2018.06.09. 18:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ36/10 • 1/400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 18:30
2005. február

"Jézus élete" c. alkotás fotói

Alkotó
Lorenzo Maitani (tervező)
Település
Orvieto
Feltöltő
Azonosító
314789
Fotózva
2005. február
Feltöltve
2018.06.09. 18:30
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ56/10 • 1/1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 18:30
2005. február
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.07.10. 21:38
A közösség publikálta Tüskés Anna "Jézus élete" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.