Orvieto, Piazza del Duomo 19
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Albero di Jesse
Angol cím:Tree of Jesse

Orvieto
Piazza del Duomo 19
Az orvietói dóm második pillérén

Avatás14. század

Lorenzo Maitani (tervező)

Tüskés Anna
2018.07.10. 21:37
Az 1290-ben elkezdett orvietói dóm homlokzatának három kapuját négy pillér fogja közre. Ezek felületét domborművekkel díszítették: Genezis, Jessze fája, Jézus élete, Utolsó ítélet. A pilléreket a sienai Lorenzo Maitaninak attribuálják, aki 1310 és 1330 között a homlokzat kivitelezésének építőmestere és szobrásza. Míg az első és a negyedik pillér esetében bizonyos, hogy Maitani faragta őket, a második és harmadik pillér esetében a szakirodalom bizonytalan: ezeket is bizonyosan Maitani tervezte, de nem ő faragta, más a stílusuk, nem ismert a mester(ek) neve.
A jelenetek és a faragás lentről felfelé haladnak dekoratív, szőnyegszerű komponálásban. A szőlőindák között elhelyezett jelenetek a francia gótika hatását mutatják.
A második pillér Jessze fáját, azaz Krisztus családfáját ábrázolja. A szőlőindák az alvó Jessze testéből nőnek ki, a felül a trónoló Krisztus zárja a kompozíciót. E két alak között Dávid nemzetségének királyai, és függőlegesen a szőlőinda két huszonnégy próféta és Krisztus ugyanennyi őse jelenik meg. Egyes jelenetek azonosítása bizonytalan, a kutatók gyakran nem értenek egyet az azonosításban. Az alulról jól látható jelenetek:
1. Dávid felkenése (Királyok első könyve 16: 10-13)
2. Gideon és a gyapjú csodája (Bírák 6: 36-40)
3. Bálám próféciája (Számok 24: 17)
4. Bálám és szamara (Számok 22: 22-30)
5. Mózes testamentuma (Mózes 5. könyve 18:15)
6. A zsidók ünnepe miután átkeltek a Vörös tengeren (Kivonulás 15: 1-21)
7. a legnehezebben értelmezhető jelenet: sok kutató úgy gondolja, hogy Ezékiel látomása a vizekről (Ezékiel 47: 1-), Taylor szerint Joel látomása egy az Úr házából eredő szökőkútról (Joel 3: 18-)
8. Nebukadnezár álma (Dániel 2: 34-)
9. Ezékiel látomása (Ezékiel 1: 1-11)
10. Ézsaiás próféciája a Békés Királyságról (Ézsaiás 11: 6-8)
Hasonló ikonográfiájú Jessze fája ábrázolások találhatók az Athos-hegyi Dochiario és Lavra kolostorok falképein illetve bukovinai templomokban, mind 16-17. századiak. A Jessze fája ikonográfia legismertebb magyarországi ábrázolása a gyöngyöspatai katolikus templom 16. századi Jessze fája oltára.
Források:
http://lexikon.katolikus.hu/J/Jessze%20f%C3%A1ja.html
Michael D. Taylor: The Prophetic Scenes in the Tree of Jesse at Orvieto = The Art Bulletin, 1972/4
https://en.wikipedia.org/wiki/Orvieto_Cathedral#The_fa%C3%A7ade
Angol leírás, sztori
Tüskés Anna
2018.07.10. 21:37
The bas-reliefs that decorate the 4 pylons of the lower part of the facade are one of the most admirable examples of Gothic sculpture in Italy. They describe the destiny of man from Creation to the Last Judgment. The second pillar depicts the Tree of Jesse, that is, the family tree of Christ. The vine grows out of the sleeping Jesse's body. The overthrowing Christ closes the composition. Between these two figures are depicted the kings of the house of David, twenty-four prophets and the ancestors of Christ. Certain scenes are uncertain, researchers often disagree with the identification.

Tüskés Anna műlapja


Kapcsolódó
Utolsó ítélet

Cím alapján hasonló

"Jessze fája" c. alkotás fotói

Alkotó
Lorenzo Maitani (tervező)
Település
Orvieto
Feltöltő
Azonosító
314743
Fotózva
2005. február
Feltöltve
2018.06.09. 11:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ36/10 • 1/400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 11:52
2005. február

"Jessze fája" c. alkotás fotói

Alkotó
Lorenzo Maitani (tervező)
Település
Orvieto
Feltöltő
Azonosító
314744
Fotózva
2005. február
Feltöltve
2018.06.09. 11:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ36/10 • 1/320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 11:54
2005. február

"Jessze fája" c. alkotás fotói

Az alvó Jessze
Alkotó
Lorenzo Maitani (tervező)
Település
Orvieto
Feltöltő
Azonosító
314746
Fotózva
2005. február
Feltöltve
2018.06.09. 11:58
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ56/10 • 1/800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 11:58
2005. február
Az alvó Jessze

"Jessze fája" c. alkotás fotói

Bal felső sarokban: Dávid felkenése, fent középen: Gideon és a gyapjú csodája
Alkotó
Lorenzo Maitani (tervező)
Település
Orvieto
Feltöltő
Azonosító
314745
Fotózva
2005. február
Feltöltve
2018.06.09. 11:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ36/10 • 1/320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 11:57
2005. február
Bal felső sarokban: Dávid felkenése, fent középen: Gideon és a gyapjú csodája

"Jessze fája" c. alkotás fotói

Alkotó
Lorenzo Maitani (tervező)
Település
Orvieto
Feltöltő
Azonosító
314747
Fotózva
2005. február
Feltöltve
2018.06.09. 12:00
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ56/10 • 1/500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 12:00
2005. február

"Jessze fája" c. alkotás fotói

Bálám szamara
Alkotó
Lorenzo Maitani (tervező)
Település
Orvieto
Feltöltő
Azonosító
314748
Fotózva
2005. február
Feltöltve
2018.06.09. 12:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ56/10 • 1/800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 12:01
2005. február
Bálám szamara

"Jessze fája" c. alkotás fotói

Alkotó
Lorenzo Maitani (tervező)
Település
Orvieto
Feltöltő
Azonosító
314749
Fotózva
2005. február
Feltöltve
2018.06.09. 12:02
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ36/10 • 1/400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 12:02
2005. február

"Jessze fája" c. alkotás fotói

Alkotó
Lorenzo Maitani (tervező)
Település
Orvieto
Feltöltő
Azonosító
314750
Fotózva
2005. február
Feltöltve
2018.06.09. 12:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ56/10 • 1/1000

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 12:03
2005. február

Archív fotók

"Jessze fája" c. alkotás fotói

Az első hat jelenet: 1. Dávid felkenése; 2. Gideon és a gyapjú csodája; 3. Bálám próféciája; 4. Bálám és szamara; 5. Mózes testamentuma; 6. A zsidók ünnepe miután átkeltek a Vörös tengeren
Alkotó
Lorenzo Maitani (tervező)
Település
Orvieto
Feltöltő
Azonosító
317255
Forrás
Michael D. Taylor: The Prophetic Scenes in the Tree of Jesse at Orvieto = The Art Bulletin, 1972/4
Évszám
1972
Feltöltve
2018.07.08. 18:09
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.07.08. 18:09
1972, Archív felvétel
Az első hat jelenet: 1. Dávid felkenése; 2. Gideon és a gyapjú csodája; 3. Bálám próféciája; 4....Teljes szövegAz első hat jelenet: 1. Dávid felkenése; 2. Gideon és a gyapjú csodája; 3. Bálám próféciája; 4. Bálám és szamara; 5. Mózes testamentuma; 6. A zsidók ünnepe miután átkeltek a Vörös tengerenKevesebb szöveg
Összesen 9 fotó

Műlap története

18.07.10. 21:37
A közösség publikálta Tüskés Anna "Jessze fája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.