Firenze, Piazza di San Giovanni 1.

Alternatív, helyi címek:Porta del Paradiso
Angol cím:Gate of Paradise

Firenze
Piazza di San Giovanni 1.
A firenzei keresztelőkápolna dóm felőli, azaz keleti bronzkapuja.

Felállítás1452

Tüskés Anna
2018.06.15. 17:55
A Porta del Paradiso a firenzei keresztelőkápolna (Battistero) a (Santa Maria del Fiore) dóm felőli, azaz keleti bronzkapuja. Az aranyműves és szobrász Lorenzo Ghiberti készítette 1425 és 1452 között. A firenzei reneszánsz szobrászat egyik leghíresebb műve. A teljesen aranyozott kaput Michelangelo Buonarroti nevezte el Paradicsom kapunak.
Az 1425-ben éppen Velencéből Firenzébe hazatért Ghibertitől ószövetségi jelenetek ábrázolását kérték a kapun. Az ikonográfiai programot Ambrogio Traversari, a kamalduli rend generálisa dolgozta ki. Nem sürgették Ghibertit a domborművek elkészítésében, amelyeket huszonhét év alatt valósított meg. A kapu 1452-ben készült el Lorenzo Ghiberti fia, Vittore Ghiberti közreműködésével.
Andrea Pisano kapujához képest, amelyen egy mező egy jelenetet ábrázol, Ghiberti kapujának egy-egy mezőjében egész jelenetsor látható. Például az első (bal felső) mező ábrázolja Ádám teremtését, Éva teremtését, a bűnbeesést és a kiűzetést a Paradicsomból.
Források:
https://it.wikipedia.org/wiki/Porta_del_Paradiso
Angol leírás, sztori
Tüskés Anna
2018.06.15. 17:55
The Gate of Paradise (Porta del Paradiso) is the east gate of the Baptistery of Florence, the main one located in front of the Cathedral of Santa Maria del Fiore. Created by the goldsmith and sculptor Lorenzo Ghiberti between 1425 and 1452. It is one of the most famous works of the Florentine Renaissance Sculpture. Completely gilded, it was nicknamed of Paradise by Michelangelo Buonarroti.
In 1425, Ghiberti returned home from Venice to Florence and asked for realise the gate representing scenes of Old Testament. The iconographic program was developed by Ambrogio Traversari, general of the Camaldolese Order. The did not urge Ghiberti to finish the reliefs, he had accomplished the gate in twenty-seven years in 1452.
Compared to the gate of Andrea Pisano, where one field depicts one scene, in one field of Ghiberti's gate more scenes can be seen. For example, the first (upper left) field depicts the creation of Adam, the creation of Eve, the fall into sin and the exile from Paradise.

Tüskés Anna műlapja

Cím alapján hasonló

"A Paradicsom kapuja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Firenze
Feltöltő
Azonosító
314688
Fotózva
2004. november
Feltöltve
2018.06.09. 09:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ36/10 • 1/500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 09:42
2004. november

"A Paradicsom kapuja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Firenze
Feltöltő
Azonosító
314689
Fotózva
2004. november
Feltöltve
2018.06.09. 09:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ36/10 • 1/400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 09:42
2004. november

"A Paradicsom kapuja" c. alkotás fotói

Ádám és Éva teremtése
Alkotó
Település
Firenze
Feltöltő
Azonosító
314693
Feltöltve
2018.06.09. 09:57

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 09:57
Ádám és Éva teremtése

"A Paradicsom kapuja" c. alkotás fotói

Ádám teremtése
Alkotó
Település
Firenze
Feltöltő
Azonosító
314694
Feltöltve
2018.06.09. 09:58

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 09:58
Ádám teremtése

"A Paradicsom kapuja" c. alkotás fotói

Izsák, Ézsau és Jákob (részlet)
Alkotó
Település
Firenze
Feltöltő
Azonosító
314695

Salamon és Sába találkozása
Alkotó
Település
Firenze
Feltöltő
Azonosító
314696

Ábrahám áldozata, Ábrahám és a három angyal
Alkotó
Település
Firenze
Feltöltő
Azonosító
314697
Feltöltve
2018.06.09. 09:59

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 09:59
Ábrahám áldozata, Ábrahám és a három angyal

"A Paradicsom kapuja" c. alkotás fotói

Húsvéti tűzijáték a keresztelőkápolna és a dóm közötti területen, nyitva a Paradicsom kapu
Alkotó
Település
Firenze
Feltöltő
Azonosító
314710
Fotózva
2004. január
Feltöltve
2018.06.09. 10:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ36/10 • 1/200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 10:39

314711
Fotózva
2004. január
Feltöltve
2018.06.09. 10:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A300
ƒ36/10 • 1/100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 18.06.09. 10:39
2004. január
Húsvéti tűzijáték a keresztelőkápolna és a dóm közötti területen, nyitva a Paradicsom kapu

"A Paradicsom kapuja" c. alkotás fotói

Salamon és Sába találkozása
Alkotó
Település
Firenze
Feltöltő
Azonosító
459856
Feltöltve
2021.09.24. 11:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 21.09.24. 11:42
Salamon és Sába találkozása

"A Paradicsom kapuja" c. alkotás fotói

Józsué története
Alkotó
Település
Firenze
Feltöltő
Azonosító
459857
Forrás
La Porta del Paradiso di Lorenzo Ghiberti, meraviglia del Rinascimento https://www.viaggiatricecuriosa.it/2021/01/08/porta-del-paradiso-ghiberti/
Feltöltve
2021.09.24. 11:53
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ35/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 21.09.24. 11:53
Józsué története

"A Paradicsom kapuja" c. alkotás fotói

Saul és Dávid története
Alkotó
Település
Firenze
Feltöltő
Azonosító
459858
Forrás
Museo Benozzi Bozzoli http://www.museobenozzogozzoli.it/it/incontro-della-regina-di-saba-con-il-re-salomone-e-storie-di-saul-e-david.html
Feltöltve
2021.09.24. 12:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 21.09.24. 12:08
Saul és Dávid története

"A Paradicsom kapuja" c. alkotás fotói

Mózes átveszi a kőtáblákat
Alkotó
Település
Firenze
Feltöltő
Azonosító
459859
Forrás
Tízparancsolat https://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%ADzparancsolat
Feltöltve
2021.09.24. 12:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ41/10 • 1/100 • 7.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 21.09.24. 12:49
Mózes átveszi a kőtáblákat

"A Paradicsom kapuja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Firenze
Feltöltő
Azonosító
459860
Feltöltve
2021.09.24. 12:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ41/10 • 1/125 • 7.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 21.09.24. 12:52

"A Paradicsom kapuja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Firenze
Feltöltő
Azonosító
459861
Feltöltve
2021.09.24. 12:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/125 • 4.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 21.09.24. 12:52

"A Paradicsom kapuja" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Firenze
Feltöltő
Azonosító
459862
Feltöltve
2021.09.24. 12:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 21.09.24. 12:52

"A Paradicsom kapuja" c. alkotás fotói

Jelenet a Porta del Paradisóról
Alkotó
Település
Firenze
Feltöltő
Azonosító
459876
Forrás
Lorenzo Ghiberti https://hu.wikipedia.org/wiki/Lorenzo_Ghiberti
Feltöltve
2021.09.24. 13:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ41/10 • 1/160 • 7.9mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 21.09.24. 13:46
Jelenet a Porta del Paradisóról
Összesen 17 fotó

Műlap története

21.09.24. 13:46
1 új fotót töltöttem az "A Paradicsom kapuja" műlaphoz
21.09.24. 12:52
3 új fotót töltöttem az "A Paradicsom kapuja" műlaphoz
21.09.24. 12:49
1 új fotót töltöttem az "A Paradicsom kapuja" műlaphoz
21.09.24. 12:08
1 új fotót töltöttem az "A Paradicsom kapuja" műlaphoz
21.09.24. 11:53
1 új fotót töltöttem az "A Paradicsom kapuja" műlaphoz
21.09.24. 11:42
1 új fotót töltöttem az "A Paradicsom kapuja" műlaphoz
18.06.15. 17:55
A közösség publikálta Tüskés Anna "A Paradicsom kapuja" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.