Cák, Petőfi utca 27.

Cák
Petőfi utca 27.

Felállítás2013. április 25.

Dr. Szelinger Ferenc (festőművész)

Keszthelyi Sándor
2018.06.07. 12:49
Cák község központjában, utcák találkozásánál lévő téren van a tűzoltóság épülete.

Az épület délkeleti homlokzatának közepén egy nagyméretű, sokszínű falfestmény van, amely Szent Flóriánt ábrázolja.

Flórián (a szokásosnak mondható) római katonai ruházatban van. Lábánál fekszik a kardja. Jobb kezében egy keresztet tart. Bal kezében a vízhordó-vízöntő sajtár nyelét fogja. Az edényen (szokatlan módon) egy gyermekképű szárnyas angyal lovagol. Flórián és angyalka egyesült erővel zúdítja lefelé a vizet.

A jobb felső sarok felirata: SANCTYS FLORIANYS.
A bal alsó sarok felirata: MMXIII. IV. XXV, azaz 2013. április 25.
A jobb alsó sarokban van az alkotó vezetékneve: DR. SZELINGER. A Vas megyében jól ismert festőművész teljes neve: Dr. Szelinger Ferenc.

A tűzoltószertár az 1960-as években épült. 2010-2012-ben felújították, a műszaki átadás 2012. szeptember 1-én volt és a munkák végeztével került falára a festmény.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://cakote.shp.hu/hpc/web.php?azonosito=cakote&oldalkod=kapcsolat_4IqK
http://cakote.shp.hu/hpc/web.php?azonosito=cakote&oldalkod=szent_florian_XmcR

Cím alapján hasonló

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Szelinger Ferenc (festőművész)
Település
Cák
Feltöltő
Azonosító
314524
Feltöltve
2018.06.07. 12:38
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.06.07. 12:38

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Szelinger Ferenc (festőművész)
Település
Cák
Feltöltő
Azonosító
314525
Feltöltve
2018.06.07. 12:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.06.07. 12:39

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Szelinger Ferenc (festőművész)
Település
Cák
Feltöltő
Azonosító
314526
Feltöltve
2018.06.07. 12:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ97/10 • 1/250 • ISO100

314527
Feltöltve
2018.06.07. 12:40

Keszthelyi Sándor 18.06.07. 12:40

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Szelinger Ferenc (festőművész)
Település
Cák
Feltöltő
Azonosító
314528
Feltöltve
2018.06.07. 12:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ88/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.06.07. 12:40

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Szelinger Ferenc (festőművész)
Település
Cák
Feltöltő
Azonosító
314529
Feltöltve
2018.06.07. 12:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.06.07. 12:41

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Szelinger Ferenc (festőművész)
Település
Cák
Feltöltő
Azonosító
314530

314531
Feltöltve
2018.06.07. 12:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.06.07. 12:42

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Szelinger Ferenc (festőművész)
Település
Cák
Feltöltő
Azonosító
314532
Feltöltve
2018.06.07. 12:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.06.07. 12:42

"Szent Flórián" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Szelinger Ferenc (festőművész)
Település
Cák
Feltöltő
Azonosító
314533
Feltöltve
2018.06.07. 12:43
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.06.07. 12:43
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.06.07. 12:49
Keszthelyi Sándor publikálta "Szent Flórián" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.