Mekk Elek, az ezermester

Budapest, II. kerület, Széll Kálmán tér
További képek a Fotólistában

Budapest
II. kerület, Széll Kálmán tér
A metrókijárattól balra, majd át a zebrán a lépcsőfeljárat elején található.

Felállítás2018. június

Koós Iván (képzőművész)

Katie G.
2018.06.07. 07:41
„Bejelentem nektek: Mekk Elek, neves, egyetemes ezermester e helyen telepedett meg. Remek eme Mekk mester, gyere erre, keresd fel!” - Romhányi József rímeivel invitálva megtekinthető a legújabb miniszobor.

Mihajlo Kolodko, ukrán szobrászművész Mekk Eleket, a kontár kecskét ábrázoló bronz miniszobra a Széll Kálmán téren bukkant elő. A mester egyik kezében elektromos csavarhúzó a másikban egy Moszkva tér feliratú táblát szorongat, azt szemléli hová helyezhetné fel. A táblával utalva a tér korábbi elnevezésére, ami 1951 és 2011 között Moszkva tér volt.
A tábla felirata is „mekkelekes” a vége már csáléra sikeredett.

A gyerekek és felnőttek által kedvelt televíziós bábfilmsorozat 1973-ban készült, a humoros szövegeit Romhányi József írta, a figurák és a díszlet Koós Iván Kossuth-díjas tervező munkája.
Érdekes egybeesés Koós Iván életrajzát olvasva: 58 éven át a Széll Kálmán tér 3. alatt lakott, így nem is került messzire egykori lakóhelyétől az általa tervezett mesealak szobrocskája.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Mekk_Elek,_az_ezermester
https://welovebudapest.com/2018/06/06/ujabb-mini-bronzszobor-tunt-fel-budapesten-ezuttal-mekk-mester-barkacsol-a-szell-kalman-teren/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Ko%C3%B3s_Iv%C3%A1n

Katie G. műlapja

Tagi gyűjteményben
Mesehős szobrok

Cím alapján hasonló

"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói

Alkotók
Kolodko MihályKoós Iván (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
314488
Feltöltve
2018.06.06. 22:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/400 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.06.06. 22:43

"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói

Alkotók
Kolodko MihályKoós Iván (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
314497
Feltöltve
2018.06.06. 22:54
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.06.06. 22:54

"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói

Alkotók
Kolodko MihályKoós Iván (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
314494
Feltöltve
2018.06.06. 22:49
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.06.06. 22:49

"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói

Alkotók
Kolodko MihályKoós Iván (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
314492
Feltöltve
2018.06.06. 22:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.06.06. 22:46

"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói

Alkotók
Kolodko MihályKoós Iván (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
314496
Feltöltve
2018.06.06. 22:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.06.06. 22:53

"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói

Alkotók
Kolodko MihályKoós Iván (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
314498
Feltöltve
2018.06.06. 22:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/400 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.06.06. 22:55

"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói

Alkotók
Kolodko MihályKoós Iván (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
314487
Feltöltve
2018.06.06. 22:43
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.06.06. 22:43

"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói

Alkotók
Kolodko MihályKoós Iván (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
314499
Feltöltve
2018.06.06. 22:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.06.06. 22:59

"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói

Alkotók
Kolodko MihályKoós Iván (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
314493
Feltöltve
2018.06.06. 22:47
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/500 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.06.06. 22:47

"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói

Alkotók
Kolodko MihályKoós Iván (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
314489
Feltöltve
2018.06.06. 22:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/800 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.06.06. 22:44

"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói

Alkotók
Kolodko MihályKoós Iván (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
314495
Feltöltve
2018.06.06. 22:51
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ45/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 18.06.06. 22:51

"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói

Alkotók
Kolodko MihályKoós Iván (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
340396
Feltöltve
2019.01.26. 15:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ50/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 19.01.26. 15:11

"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói

Alkotók
Kolodko MihályKoós Iván (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
365263
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2019.07.14. 15:27
EXIF információk...
Samsung / SM-J730F
ƒ17/10 • 1/33 • 3.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gruming Ági 19.07.14. 15:27
2018. november

"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói

Alkotók
Kolodko MihályKoós Iván (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
365269
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2019.07.14. 15:30
EXIF információk...
Samsung / SM-J730F
ƒ17/10 • 1/33 • 3.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gruming Ági 19.07.14. 15:30
2018. november

"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói

Alkotók
Kolodko MihályKoós Iván (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
365271
Fotózva
2018. november
Feltöltve
2019.07.14. 15:32
EXIF információk...
Samsung / SM-J730F
ƒ17/10 • 1/25 • 3.7mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gruming Ági 19.07.14. 15:32
2018. november

"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói

Alkotók
Kolodko MihályKoós Iván (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
517506
Feltöltve
2023.02.25. 21:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX170 IS
ƒ40/10 • 1/160 • 5mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Katie G. 23.02.25. 21:10

"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói

Alkotók
Kolodko MihályKoós Iván (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
539562
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.26. 15:31
EXIF információk...
Xiaomi / M2006C3LG
ƒ2200/1000 • 1/17 • 3.4mm • ISO1043

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.26. 15:31
2022. október

"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói

Alkotók
Kolodko MihályKoós Iván (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
540339
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.29. 08:49
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/60 • 5.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.29. 08:49

540340
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.29. 08:49
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/40 • 5.2mm • ISO200

540341

540342
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.29. 08:49
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/30 • 5.2mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.29. 08:49
2022. október

"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói

Alkotók
Kolodko MihályKoós Iván (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
540343
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.29. 08:49
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/40 • 5.2mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.29. 08:49
2022. október

"Mekk Elek, az ezermester" c. alkotás fotói

Alkotók
Kolodko MihályKoós Iván (képzőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
540344
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.29. 08:49
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/60 • 5.2mm • ISO200

540345

540346

540347

Összesen 26 fotó

Műlap története

2 órája
Megérintettem a "Mekk Elek, az ezermester" alkotást
23.09.29. 08:49
4 új fotót töltöttem a "Mekk Elek, az ezermester" műlaphoz
23.09.29. 08:49
5 új fotót töltöttem a "Mekk Elek, az ezermester" műlaphoz
23.09.26. 15:31
1 új fotót töltöttem a "Mekk Elek, az ezermester" műlaphoz
23.03.14. 14:10
Megérintettem a "Mekk Elek, az ezermester" alkotást
23.02.25. 21:10
1 új fotót töltöttem a "Mekk Elek, az ezermester" műlaphoz
23.01.14. 11:25
Megérintettem a "Mekk Elek, az ezermester" alkotást
20.06.20. 07:49
Megérintettem a "Mekk Elek, az ezermester" alkotást
20.03.13. 17:30
Megérintettem a "Mekk Elek, az ezermester" alkotást
19.09.09. 16:54
Megérintettem a "Mekk Elek, az ezermester" alkotást
19.07.14. 15:32
1 új fotót töltöttem a "Mekk Elek, az ezermester" műlaphoz
19.07.14. 15:30
1 új fotót töltöttem a "Mekk Elek, az ezermester" műlaphoz
19.07.14. 15:27
1 új fotót töltöttem a "Mekk Elek, az ezermester" műlaphoz
19.07.05. 08:42
Megérintettem a "Mekk Elek, az ezermester" alkotást
19.06.10. 20:36
A "Mekk Elek, az ezermester" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.01.15. 15:54
Megérintettem a "Mekk Elek, az ezermester" alkotást
18.12.09. 13:13
Megérintettem a "Mekk Elek, az ezermester" alkotást
18.10.30. 12:16
Megérintettem a "Mekk Elek, az ezermester" alkotást
18.10.28. 16:39
Megérintettem a "Mekk Elek, az ezermester" alkotást
18.10.27. 13:00
Megérintettem a "Mekk Elek, az ezermester" alkotást
18.10.25. 10:32
Megérintettem a "Mekk Elek, az ezermester" alkotást
18.10.22. 17:03
Megérintettem a "Mekk Elek, az ezermester" alkotást
18.07.03. 12:13
A "Mekk Elek, az ezermester" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.06.07. 07:41
Katie G. publikálta "Mekk Elek, az ezermester" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.